Korábbi cikkeink
Tállai András: a szülők többsége automatikusan kapja vissza a 2021-ben befizetett adóját
Koronavírus - A fertőzöttek száma 232,7 millió, a halálos áldozatoké 4,76 millió a világon
Már több mint 270 ezren szavaztak az előválasztáson
Október elsejétől lehet pályázni a vállalati továbbképzési program első keretére
Orbán Viktor: Kétszázezer forintra emeljük a minimálbért!
Ötmillió dolláros kártérítésre perelte be a Netflixet a sakklegenda
Magyar focisták a Bundesligaban
A szervezők szerint háromezernél is többen vettek részt a pécsi Pride felvonuláson
Magyar Kupa - Az NB I-es csapatok is megkezdik szereplésüket
Néhány, iskolakezdést megkönnyítendő praktika
A fontosabb hétvégi hazai sportesemények a hétvégén
Háromszázmilliót csalt ki, nyolc évet kapott egy férfi Mohácson
A pécsi belváros utcáin halad majd az LMBTQ-felvonulás
Kikapott a magyar válogatott Albániától a vb-selejtezőn
Dobrev Klára már 82 117 aláírást kapot
A Forbes összeállította a a legértékesebb magyar családi cégek listáját
Politikai ügy lett a magyar-angol meccsből
Montenegróban fogták el tűzpárbajban a pécsi drogbárót
Az ellenzéki pártok előválasztásának költségei elérhetik az egymilliárd forintot
Széllel és esővel köszön el tőlünk a nyár
Koronavírus - Nincs újabb halálos áldozat, 521 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Kocsis Máté: petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel
Paralimpia 2020 - Nagy fordítással elődöntőbe jutott a magyar női tőrcsapat
Az arcfelismerő rendszerek és hőkamerák
Így mondj búcsút a munkahelyi sérüléseknek!
Az ipari padló használati és kivitelezési hibalehetőségei
Kiesett a Fradi. A pécsi származású kapus nagyon hitt a továbbjutásban
A szakszerű tereprendezés 5 lépése
Pár tipp, amivel egyedivé varázsolhatod a kerékpárodat
Gólokkal debütált Szoboszlai a lipcsei közönség előtt
Hogyan kezdj neki egy Facebook-csoport felépítésének?
Potápi: 1464 külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában
Kezdődik a 10 Nap Strand Fesztivál Balatonvilágoson
Élő tv-sportközvetítések - Szerda, csütörtök
Új és veszélyes iszlám diktatúra épülhet Afganisztánban
Elindult a regisztráció a kistelepülési rendezvények támogatásáért
Nyolcan a helyszínen meghaltak, buszbaleset történt az M7-esen
Homeland a valóságban: A tálibok elkezdtek minden irányból betörni Kabulba
Jön a hidegfront, zivatar és jégeső is megzavarhatja a napfürdőzést
Íme a 2021-es Miss Balaton gála legjobb pillanatai – FOTÓKKAL
Mire kell figyelni a sikeres pályázáshoz?
Véget ért a XXXII. nyári olimpia
Magyar eredmények péntek hajnalban az olimpia 14. napján
Ma a Fradi a cseh bajnokkal játszik a BL-selejtezőben
Elrontották: Magyarország nem kapja meg a Norvég Alap 77 milliárdját
Ezért teljesítenek jól a családi cégek
Huszonhat új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon
hírek innen, onnan
Drámai bejelentés két évvel a tragédia után: újabb tagját veszítheti el az ikonikus magyar együttes
A Junkies nevű punkrock banda újabb tagot veszített el.
Luxemburgban tárgyalnak a klímáról – Magyarország a realitások talaján maradna
Raisz Anikó az EU környezetvédelmi minisztereinek tanácskozásán elmondta: hazánk támogatja a kibocsátáscsökkentést, de csak olyan...
Egy TikTok-sláger miatt akadtak ki a tanárok – jön a tiltás
A közösségi média ereje nem mindig van pozitív hatással az iskolákra.
A Real Madrid legendája élesen kritizálta a Villarreal–Barcelona mérkőzést
Dani Carvajal, a Real Madrid védője szerint a külföldön rendezett mérkőzések igazságtalanná teszik a La Ligát. A Barcelona decemberben...
Neymar kiakadt a brazil játékvezetésre
A brazil válogatott játékos, Neymar sérüléséből lábadozik, és a Vila Belmiróban nézte végig a Santos vereségét a Vitória ellen.
Nem lesz bevethető a Bayern München alapembere a Bajnokok Ligája következő fordulójában
A Bayern München vezetőedzőjének, Vincent Kompanynak szerdán, a Club Brugge elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen nélkülöznie kell Serge...
A gumiszobába zárt Magyar Péter és a Tisza Minecraft szerverén megsarcolt játékosok átmentek a Facebook hirdetési szűrőjén
Nem zavartatja magát a NEM.
Felbecsülhetetlen kár, nulla kártérítés – a biztosítás sem segít a Louvre-nak
Ugyanis nincs is, az állam a saját biztosítójaként jár el, amikor az ékszerek a múzeumban vannak. Mi történt? Franciaország nem kap...
Dobrev Klára bemutatott egy dokumentumot, amely azt bizonyítja, hogy a Fidesz felgyorsítaná a gyermekvédelmi intézmények egyházi kézbe adását
„Tájékoztatás a szociális, benne a gyermekvédelmi intézmények egyházi fenntartásba adatásának folyamatáról, annak esetleges...
Halálos baleset: képzettség és felszerelés nélkül kellett a magasban dolgoznia a hajdú-bihari építkezésen elhunyt férfinak
A 67 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Már 500 áldozata van a 21 éves nőnek
A balatonfüredi rendőrök csaptak le rá.
Jön a nagy őszi fordulat az időjárásban: napsütés és eső váltja egymást, helyenként erős szél csap le az országra
Az időjárás továbbra is változékony marad: a következő napokban a napsütést felhők és záporok váltják, helyenként erős széllel...
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért
Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.
„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú
Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.
Menesztették Dejan Sztankovicsot?
Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Kedden és szerdán is lesz rangadó – Ezeket a meccseket rendezik meg a BL-ben a héten
Jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulója.
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek
Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.
Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak
A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.
Hivatalos panaszt nyújtott be az Arsenallal szemben az Atlético Madrid
Az Atlético Madrid játékosai panaszkodnak, hogy nem volt meleg víz a zuhanyzáshoz az Emirates-ben tartott edzés után, a Bajnokok Ligája összecsapást megelőzően. A Marca értesülései szerint jelezték a problémát az
Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember
A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.
Tímár Krisztián: Volt egy nem megadott gólunk, amit szeretnék visszanézni
A Kecskeméti TE 1-1-es döntetlent játszott a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában Békéscsabán, a mérkőzés után a vendégek vezetőedzője, Tímár Krisztián értékelte a látottakat.
Bulvár
Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá
Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.
Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban
Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.
Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót
Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e
„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja
A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer
Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed
Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs
Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.
UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók
Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.
Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt
Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek
Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
blogmorzsák
Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic
"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!
Tévesen „felfázásként” emlegetjük
Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.


- Év végére fizetésképtelenné válhat a fővárosi önkormányzat, ha az állam nem fizet, és újra beüt a járvány
- Így mondj búcsút a munkahelyi sérüléseknek!
- Az ipari padló használati és kivitelezési hibalehetőségei
- Kiesett a Fradi. A pécsi származású kapus nagyon hitt a továbbjutásban
- A szakszerű tereprendezés 5 lépése
- Csúcson a forint
- Pár tipp, amivel egyedivé varázsolhatod a kerékpárodat
- Gólokkal debütált Szoboszlai a lipcsei közönség előtt
- Meggyanúsították Siófok polgármesterének munkatársát, akit júliusban fegyveres kommandósok vittek el hajnalban
- Hogyan kezdj neki egy Facebook-csoport felépítésének?

- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok