Korábbi cikkeink
Elutasította az Európai Bíróság a magyar kvótakeresetet
Folyamatosan nő a polgárőrök száma
A Testről és lélekről című filmet nevezi Magyarország az Oscar-díjra
Storck: a legutóbbi két mérkőzést nézve jó úton járunk
Bakondi: új útvonal nyílhat a Fekete-tengeren keresztül
Lemaradnak a vb-ről a magyarok
Világháborús bomba miatt lakoltattak ki csaknem hetvenezer embert
Magyarok is részt vesznek a Texasi mentésben
Storck támadna a portugálok ellen
Olasz Nagydíj - Massa nyerte a csonka harmadik szabadedzést
Országszerte kiadós esőre számíthatunk
Az idén is meghirdetik az iskolák fogyasztóvédelmi pályázatát
Orbán Pécsett: számíthat ránk a város
Vége a felhőtlen nyárnak, pénteken kezdődik a tanítás
Fábri Zoltán filmeket újítanak fel digitálisan
Mennyi mozgás és milyen étrend kell egy iskolásnak?
Szinte biztos, hogy Merkel lesz a következő kancellár
Figyelem, augusztus 30-ig kell regisztrálni a Cégkapun!
Egyre keresettebbek a felújítandó lakásokok
Több ezer gyorshajtó volt három nap alatt
Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról
Szinte minden évben tragédiát okoz a mustgáz
Montenegróban már 50 euróért is lehet illegális fegyvert vásárolni
Balog Zoltán: a magyar gyerekek oktatására fordítjuk a legtöbbet Közép-Európában
Kétezer éves érmének néztek egy múzeumi szuvenírt
Több mint száz beteg megölésével gyanúsítanak egy német ápolót
Felfüggesztik a háztartási gépcsere pályázatot a közép-magyarországi régióban
Szijjártó: a terrorizmus nem távoli veszély
Montrealban versenyez a Pécsett tanult rendező rövidfilmje
Illegális bevándorlás - 147 határsértőt tartóztattak fel a hétvégén
Elhunyt Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész
Az Iszlám Állam "katonája" volt a brüsszeli merénylet elkövetője
Hétfőn utalják a szeptemberi családtámogatásokat
Az ország nagy részén kánikula, de többfelé zivatar is lehet
"Surranópályán" nyerhettük volna el az olimpia megrendezését
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvéreli ponthatárokat
Belga Nagydíj: Räikkönen volt a leggyorsabb az első gyakorláson
Oviból suliba - Készüljünk fel az iskolakezdésre!
Magánszemélyek fogtak össze a pécsi ötletekért
Első napjára készül az iskolában György herceg
Gyermekorvos: fontos a bárányhimlő elleni oltás beadása
Pénteken hozzák nyilvánosságra a pótfelvételi ponthatárait
Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek - frissítve
Már nem nyomoznak tovább az "etikus hekker" ügyében
Szijjártó: soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet Európában
Erdőtüzek oltására készül fel a katasztrófavédelem
Digitális gyermekkor – tablettel már hétévesen
Palkovics: vitathatatlan, hogy jó irányt jelöltek ki az oktatásban
hírek innen, onnan
Kína a saját útján – Lengyel László és Krajczár Gyula beszélgetése
Lengyel László (L. L.): Legutóbbi, július 26-i beszélgetésünk egyik fő kérdése az volt, hogy a trumpi Amerika vajon ki tudja-e mozdítani...
Helytállás a pusztító viharban – ilyen volt valójában a tatárjárás
Az idén megjelent kötet célja az volt, hogy az újabb kutatások eredményei nyomán más megvilágításba kerüljön a tatárjárás, amely...
Megnyílt az első állandó iskolautca Budapesten – de vajon lesz több is?
Egyre több európai város ismeri fel, hogy a biztonságos és élhető környezet az iskola körül nem luxus, hanem alapvető szükséglet. A...
Jönnek a külkereskedelmi, GDP- és ipari adatok
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a bruttó termékről (GDP), a hazai turisztikai...
Ilyen távolságra közelíti meg a Földet a 3I/Atlas hamarosan
A 3I/Atlas előbb-utóbb elhagyja a Naprendszert, de jelenleg még a Nap és a Föld közelében időzik.
Kerkez Milos nem teszi zsebre, amit az első liverpooli gólja után kapott Angliában
Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.
Különös alakot szúrtak ki a Békemeneten, óriási szenzációt aratott, mindenki őt fényképezte
Nem mindennapi jelenetek voltak láthatók a Békemeneten.
Heti abszurd: Békegalamb csőben sütve, orosz hússalátaágyún
Alkalmasint eszembe jutnak azok az országok, ahol az emberek két választás között alig hallanak a politikáról, mert a politika csendben és...
Molnár Anikó: "Ezt férfi nem vállalja be…"
Nehéz helyzetben.
Amikor rossz családba születik egy mentálisan sérült gyermek: Ed Gein szörnyű hallucinációt dolgozta fel a Netflix
A gonosz néha nem születik – csak felnő.
Három év Giorgia Melonival
Stabilitást hozott az olasz kormányzásba az Olasz Testvérek (FdI) vezetője, aki nem csatlakozott Orbán Viktor és körei jobboldali populista...
Venezuela az USA katonai mozgolódása miatt már hadgyakorlatot tart
Minden eddiginél nagyobb a feszültség Venezuelában az USA katonai mozgolódása miatt.
Sport
A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját
Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.
Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.
Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira
Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Újabb kulcsember dőlt ki a sorból, Szoboszlai újfent a védelembe kényszerülhet Liverpoolban
A címvédőnél halmozódnak a gondok, egyre több dolog miatt főhet Arne Slot feje.
Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után
Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.
A pálya elnémult: elhunyt Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója
Rettenetes hírről számolt be a Mezőkövesd Zsóry: Hagyaczki József, aki több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja, 76 évesen elhunyt.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool
A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Kerkez Milos első liverpooli gólja után lecserélték a játékvezetőt, majd jött Szoboszlai gólpassza
A londoniak vezető góljánál is főszereplő volt a magyar játékos, a másik találat vitatott körülmények között született.
I. György, avagy Bognár estére csúcstartóvá válik Pakson
A Diósgyőr ellen ül 190. alkalommal a Paksi FC kispadjára Bognár György, ezzel megelőzi Csertői Aurélt.
Bulvár
Rendkívüli módon beleállt a Békemenetbe egy budapesti étterem, nem ez az első durva húzásuk
Egy magyar étterem bejegyzése döntheti el, hogy hányan voltak valójában a Békemeneten?
Két gyerek életéért küzdenek: tragikus buszbaleset az M1-esen, 15 rohammentő vonult ki
Feszítővágóval szabadították ki az utasokat.
A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?
A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.
Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint
Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
13 millió forintot ajánlott a lányainak egy négygyermekes anya, ha lemondanak az esküvőről
Egy TikTok-videó kavart komoly vitát az esküvők körüli társadalmi elvárásokról és pénzügyi realitásokról.
Elkezdett kinyílni a cigány skatulya
A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.
Bóka János: „Rémült hangulat uralkodott zárt ajtók mögött”
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az ülés az Unió történetének egyik legkudarcosabbja volt.
Döbbenetes mennyiségű kincset találtak Magyarországon, azonnali világszenzációt okozott a lelet
Attila, a hunok királya alighanem nagyon ideges lehetett az eltűnésekor, mert ekkora mennyiség csak az övé lehetett.
CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni
Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.
Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki
Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.
Elfogadták az ismeretlen százmillió dolláros adományát a katonák bérére
Az amerikai hadügyminisztérium elfogadta azt a százmillió dollárt meghaladó adományt, amivel a katonák járandóságának folyósításához járult hozzá egy ismeretlen személy.
blogmorzsák
MiG-25RB, a Mach 3 sebességű felderítő legendája
Néhány városi legenda cáfolata a gép csúcssebességét illetően, a felderítő alváltozat kalandjai a Közel-Keleten és végül némi összehasonlítás az SR-71-gyel.
Csökken az arany, a befektetők altcoinokba teszik a tőkét
Az arany árfolyama csökkenő tendenciát mutat, megtörve a korábbi emelkedő trendet.

- Kétezer éves érmének néztek egy múzeumi szuvenírt
- Több mint száz beteg megölésével gyanúsítanak egy német ápolót
- Felfüggesztik a háztartási gépcsere pályázatot a közép-magyarországi régióban
- Szijjártó: a terrorizmus nem távoli veszély
- Montrealban versenyez a Pécsett tanult rendező rövidfilmje
- Illegális bevándorlás - 147 határsértőt tartóztattak fel a hétvégén
- Elhunyt Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész
- Az Iszlám Állam "katonája" volt a brüsszeli merénylet elkövetője
- Hétfőn utalják a szeptemberi családtámogatásokat
- Az ország nagy részén kánikula, de többfelé zivatar is lehet
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

