Korábbi cikkeink
Storck: a legutóbbi két mérkőzést nézve jó úton járunk
Bakondi: új útvonal nyílhat a Fekete-tengeren keresztül
Lemaradnak a vb-ről a magyarok
Világháborús bomba miatt lakoltattak ki csaknem hetvenezer embert
Magyarok is részt vesznek a Texasi mentésben
Storck támadna a portugálok ellen
Olasz Nagydíj - Massa nyerte a csonka harmadik szabadedzést
Országszerte kiadós esőre számíthatunk
Az idén is meghirdetik az iskolák fogyasztóvédelmi pályázatát
Orbán Pécsett: számíthat ránk a város
Vége a felhőtlen nyárnak, pénteken kezdődik a tanítás
Fábri Zoltán filmeket újítanak fel digitálisan
Mennyi mozgás és milyen étrend kell egy iskolásnak?
Szinte biztos, hogy Merkel lesz a következő kancellár
Figyelem, augusztus 30-ig kell regisztrálni a Cégkapun!
Egyre keresettebbek a felújítandó lakásokok
Több ezer gyorshajtó volt három nap alatt
Felmérés indul a fiatalok nyelvtudásáról
Szinte minden évben tragédiát okoz a mustgáz
Montenegróban már 50 euróért is lehet illegális fegyvert vásárolni
Balog Zoltán: a magyar gyerekek oktatására fordítjuk a legtöbbet Közép-Európában
Kétezer éves érmének néztek egy múzeumi szuvenírt
Több mint száz beteg megölésével gyanúsítanak egy német ápolót
Felfüggesztik a háztartási gépcsere pályázatot a közép-magyarországi régióban
Szijjártó: a terrorizmus nem távoli veszély
Montrealban versenyez a Pécsett tanult rendező rövidfilmje
Illegális bevándorlás - 147 határsértőt tartóztattak fel a hétvégén
Elhunyt Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész
Az Iszlám Állam "katonája" volt a brüsszeli merénylet elkövetője
Hétfőn utalják a szeptemberi családtámogatásokat
Az ország nagy részén kánikula, de többfelé zivatar is lehet
"Surranópályán" nyerhettük volna el az olimpia megrendezését
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvéreli ponthatárokat
Belga Nagydíj: Räikkönen volt a leggyorsabb az első gyakorláson
Oviból suliba - Készüljünk fel az iskolakezdésre!
Magánszemélyek fogtak össze a pécsi ötletekért
Első napjára készül az iskolában György herceg
Gyermekorvos: fontos a bárányhimlő elleni oltás beadása
Pénteken hozzák nyilvánosságra a pótfelvételi ponthatárait
Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek - frissítve
Már nem nyomoznak tovább az "etikus hekker" ügyében
Szijjártó: soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet Európában
Erdőtüzek oltására készül fel a katasztrófavédelem
Digitális gyermekkor – tablettel már hétévesen
Palkovics: vitathatatlan, hogy jó irányt jelöltek ki az oktatásban
Földi László: háború van Európában
Váltás több magyar nagykövetség élén
hírek innen, onnan
Nótár Mary lángossal ünnepel - sztárparádé Veresegyházon
Sztárparádé Veresegyházon: A hazai zenei élet krémje köszönti a tavaszt a 25 éves Zeneexpresszel
Tóth Gabi reagált Osváth Zsolt feljelentésére, jogi lépésekre készül: "Ez most túlmegy egy határon..." – videó
Osváth Zsolt egy zsarolási ügyben tett feljelentést még 2024-ben, amelyhez állítása alapján Tóth Gabinak is köze van. Amikor erről...
Kozmikus megalézer lőtt ki a Föld felé, és az univerzum felén keresztülvágott
Egy “szerencsés” véletlennek köszönhetően lehetett csak észrevenni a lézert, ami valójában mézer.
Böjtölés: valódi regeneráció vagy inkább divatos önkísérlet?
A nagyböjt időszaka évről évre egyre többeket inspirál arra, hogy tudatosabban étkezzenek, vagy akár teljesen újragondolják a...
Családját emlegetve vágott vissza Pócs János az Orbán parodizáló polgármesternek
Jászberény ellenzéki polgármestere ugyanis a fideszes politikus mellett játszotta el a jelenetet.
Amerikai célkeresztbe kerülhet Kharg szigete
Itt halad át az iráni nyersanyagexport mintegy 90 százaléka. Katonai szempontból a sziget ellenőrzése lehetővé tenné a tengeri forgalom...
Deutsch Tamás: az Európai Unióban a magyar modell a sikeres
Létezik sikeres modell az Európai Unióban, az pedig mind a migrációt, mind a népesedést, mind a gazdaságot tekintve a magyar modell –...
Életbevágó kéréssel fordulnak az egyetemistákhoz
A korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal ismét elindul a felsőoktatási véradó hetek programsorozat; március 16. és május 16. között...
Brutális baleset történt: Családi ház falába csapódott az autó, azonnal több egységnek is rohannia kellett
Sokkoló híreket kaptunk!
GVH: Orbánék újra kinevezték a régi emberüket
A választások után járt volna le az elnök megbízatása, Orbán javaslatára újra kinevezték a régi fideszes kádert.
A közönséget csitította a koncertjén Majka, elhatárolódott attól, amit kiabáltak neki
A politika állandó motívum már a fellépésein.
Trumpot figyelmeztették rá, hogy ez jöhet, nem kellett volna meglepődnie
Az amerikai elnök szerint senki sem gondolta, hogy Irán így válaszol. Pedig pontosan erre a lehetőségre figyelmeztették saját hírszerzői?
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
A Liverpool botrányhőse kiborult, Szoboszlai miatt szidta Arne Slotot
Keményen üzent a holland edzőnek.
Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból
Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.
Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt
A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem
A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.
Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között
Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés
A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát
Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.
Bulvár
Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely
A NASA egyik űrhajósa szerint hazugság-ban él a társadalom – az űrből látta a valóságot
Érdekességre lett figyelmes az egykori hadnagy.
Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött
Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.
Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin
Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Élő adásban bukott le Magyar Péter, az egész ország megdöbbent azon, amit látott a Nemzeti meneten
A Tisza párt elnöke egy fontos ígéretet szegett meg.
Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”.
Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
A miniszter más elfoglaltságot talált magának.
Tóth Gabi jött ki a Békemenet veszteseként, senkit ennyire nem aláztak meg
A mérges tömeg Papp Máté Bencét sem kímélte.
Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban
Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.
Ez volt a Békemenet legkínosabb beszélgetése, nem véletlenül nem tették közzé
A két nagy meneten nem volt hiány érdekes jelenetekből.

- Szijjártó: a terrorizmus nem távoli veszély
- Montrealban versenyez a Pécsett tanult rendező rövidfilmje
- Illegális bevándorlás - 147 határsértőt tartóztattak fel a hétvégén
- Elhunyt Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész
- Az Iszlám Állam "katonája" volt a brüsszeli merénylet elkövetője
- Hétfőn utalják a szeptemberi családtámogatásokat
- Az ország nagy részén kánikula, de többfelé zivatar is lehet
- "Surranópályán" nyerhettük volna el az olimpia megrendezését
- Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvéreli ponthatárokat
- Belga Nagydíj: Räikkönen volt a leggyorsabb az első gyakorláson
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

