Korábbi cikkeink
Bakondi: Magyarország akkor is megvédi határait, ha tömegek indulnak el
Visszatér a kánikula, a hétvégén várható komolyabb enyhülés
Csökkent a várakozási idő a határokon
Szegények pénzét sikkasztotta az egyháznál önkénteskedő nő
1,8 milliós ingyenhitelből újíthatod most fel a házad: pályázni sem kell
Még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete megújítása
Hőség és intenzív zivatarok miatt is első- és másodfokú figyelmeztetések
Tíz százalékkal több nyári gumit adtak el idén
Magyar pásztorkutyák terelőversenyét rendezik meg az Ős-Dráva Látogatóközpontban
Nagy az igény a termelői piacokra
A fiatalok több mint harmadának van megtakarítása
Egy 57 éves férfi vesztette életét a Balatonban
Továbbra is többfelé 40 fok körüli meleg lehet
Trump elnökségének hat hónapja alatt egymillió új munkahelyet hoztak létre
Csúcson az ásványvízfogyasztás, de a jégkrémek is szépen fogynak
Csaknem ezer hektáron égett a Hortobágyi Nemzeti Park
Juncker nem akarja "elveszíteni" Magyarországot
Tizenhat fővel utazik a magyar csapat az idei Birkózó-vb-re
Több sört iszunk, de a rekord még várat magára
Az évszázad végére eltűnhetnek a svájci gleccserek
Szabó Tünde: számos területre hatott pozitívan a vizes vb
Az őszibarack a slágergyümölcs
Először oscar-díjas a magyar fagyi!
Élénkülő verseny alakítja a távközlési piacot a Magyar Telekom szerint
Olaszország megtelt migránsokkal
Újranyit Pécs legendás patikamúzeuma
Ötmillió tonna őszi búza termett az idén
A fővárosban megdőlt egy napi melegrekord
Kétszer rengett a föld az elmúlt 24 órában Székelyföld határában
Sok fürdő rekordbevételt érhet el idén
Több mint egymillió diák kap ingyen tankönyvet
További megyékre adtak ki harmadfokú figyelmeztetést
Még tovább romolhat az amerikai-orosz viszony
Lövöldözés egy moszkvai bíróságon, halottak
Iggy Azalea lép fel Rita Ora helyett a Szigeten
A kánikulában napi negyven szabadtéri tűzhöz hívják a tűzoltókat
Elhunyt Beck Mihály kémikus, az MTA rendes tagja
Vízbe fulladt egy 19 éves fiatal Balatonfüreden
Akár 6800 kilométerre is megközelítheti a Földet egy felénk tartó aszteroida
Figyelem, emelkedik az üzemanyagok ára!
Már csak az új 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni
Több mint egymilliárdot fordítanak a koraszülöttek támogatására
Augusztus végéig megérkeznek az iskolákba a tankönyvek
Mintegy egymillió adózót értesítenek tartozásról vagy túlfizetésről
Hőség: két megyére piros figyelmeztetést adtak ki
Ma kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál
hírek innen, onnan
Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
A volt gazdasági nyomozót a március 15-i felvonuláson állították elő. Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják, de...
„Az orosz titkosszolgálatok mindent megtesznek Orbán Viktor hatalomban tartásáért” - Szakértők beszéltek a putyini beavatkozásról
A hírek szerint orosz katonai hírszerzők érkeztek a budapesti nagykövetségre. A szakértők állítják: a tét óriási, egy...
Tragédia Bécsben: Négy munkást temetett maga alá az összedőlt állványzat
A bécsi Alsergrund kerületben egy lakóház-felújításon történt a baleset, ahol egy 45 éves férfi is súlyosan megsérült. A hatóságok...
Zelenszkij őrjöng: a képviselőket is frontra küldi, ha nem szavazzák meg a törvénymódosítást
A Nemzetközi Valutaalap aggodalmát fejezte ki az Ukrajnának nyújtandó segélyekkel kapcsolatban. A Bloomberg jelentése szerint az ukrán...
Amit a szívedért teszel, az az agyadat is védi – új kutatás a kognitív hanyatlásról
Az eredmények tovább erősítik a szemléletet, hogy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése és az agy egészségének megőrzése...
Rejtélyes haláleset: Holttestet találtak Salgótarjánban
Senki sem tudja, ki lehet.
Visegrádi összeomlás: a magyarok sereghajtók a boldogságranglistán
A 2025-ös Boldogság világjelentés adatai szerint Magyarország a globális rangsor középmezőnyében helyezkedik el: az életelégedettség...
Tragédia Bécsben – összeomlás egy nagy építkezésen
Többen meghaltak.
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
Az izraeli külügyminiszter nyilatkozott.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
Megnézték közelebbről, mit eszik egy pók; amit láttak, attól elborzadtak
Mutatjuk a döbbenetes felvételt.
Erős üzenet jött Németországból: nem fogja elérni célját Amerika háborúja
Johann Wadephul német külügyminiszter kedden egy konferencián azt mondta, nem hiszi, hogy az iráni háborút katonai eszközökkel le lehet...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

- Az őszibarack a slágergyümölcs
- Először oscar-díjas a magyar fagyi!
- Élénkülő verseny alakítja a távközlési piacot a Magyar Telekom szerint
- Virágzik a kiberbűnözés
- Olaszország megtelt migránsokkal
- Újranyit Pécs legendás patikamúzeuma
- Ötmillió tonna őszi búza termett az idén
- A fővárosban megdőlt egy napi melegrekord
- Kétszer rengett a föld az elmúlt 24 órában Székelyföld határában
- Sok fürdő rekordbevételt érhet el idén
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

