Ezt olvasta már?


1086 az új fertőzöttek száma

1086 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 29 717 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 14 krónikus beteg, így az elhunytak száma 812 főre emelkedett, 6824-en pedig már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 22 081 fő. Az aktív fertőzöttek 36 %-a, az elhunytak 52 %-a, a gyógyultak 35%-a budapesti. 704 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 43-an vannak lélegeztetőgépen.

A járvány második hulláma zajlik Magyarországon. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. A kormány ezért egy hónappal meghosszabbította a járvány miatti határellenőrzést és továbbra is kérjük az általános szabályok betartását.

Kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárló központok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

 

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

 

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért.

 

Tartsuk be a szabályokat, és akkor együtt újra sikerülni fog!







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szakított Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián

„Egy korszak lezárult” – írta közösségi oldalán a modell.

Verstappen a futamgyőztes, de Norris a 2025-ös Forma–1-es világbajnok

Pályafutása első Forma–1-es világbajnoki címét nyerte vasárnap Lando Norris, a McLaren brit versenyzője azzal, hogy a szezonzáró...

"Legcsodálatosabb pár" - Metzker Viki és férje közös fotói mindenki szívét megolvasztották

A házaspár igazán varázslatos napokat tudhat a háta mögött.

Így néz ki a születésnapján Szilágyi István sírja

Ma lenne 88 éves Szilágyi István. Utolsó éveiben Rákosliget lakója volt, nyomorúságos körülmények között élt, hatalmas adósságokat...

Új világbajnoka van az F1-nek: Lando Norris

Lando Norris megcsinálta, 2025-ben felért a Formula–1 csúcsára.

Törvény nem tiltja, de bolond, aki így vezet télen: belső vérzés, tartós egészségkárosodás lehet a vége

A vastag télikabát viselése autózás közben komoly biztonsági kockázatot jelenthet, különösen a gyermekek számára.

A magyarok luxusgyümölcse, amiért kígyóztak a sorok a szocializmusban

Egzotikus csoda, gyerekkori álom, szocialista relikvia: a banán története sokkal többről mesél, mint egy gyümölcsről.

Egy pozsonyi óvoda udvarán akasztotta fel magát egy férfi

A rendőrséget az egyik szülő értesítette.

Kőgazdag Aurél beszólt a hazai zenészeknek: „Magyarországon nem kell tehetség”

A TV2 fiatal sztárja már megint nem bírta visszafogni magát.

Miért álmodsz még mindig az exeddel? – A szakértők szerint nem azt jelenti, amire gondolsz

Kevés dolog zavarhat össze annyira, mint amikor egy rég lezárt történet éjjel mégis visszatér. De az exről szóló álmok legtöbbször...

Ő volt a világ legszebb színésznője a 80-as években: 67 esztendősen így néz ki ma az egykori szexszimbólum

Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67...

0

Sport

Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes

Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja

Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.

Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető

Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat

A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

0
0

Bulvár

„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást

A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.

Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját

A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz

A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.

Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”

A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.

„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”

Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.

Ezt tiltotta meg a Tankcsapda

Megjelent a Tankcsapda készülő új albumának következő dala, a „Kér a nép”, amelyhez videóklip is készült. A zenekar szerint az új szerzemény zeneileg és vizuálisan is új irányokat hoz a Tankcsapda világába,

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné

Ide inkább ne menj, ebben a 3 európai városban ki nem állhatják a magyar turistákat

A magyarok számára is vonzóak azok a nagy európai városok, amelyek ikonikus látnivalóikkal minden évben óriási turistatömegeket vonzanak.

blogmorzsák

Rejtett veszélyek a konyhában

Nézzük, melyek azok a hétköznapi tárgyak, amelyekkel érdemes óvatosnak lenni!

ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?

A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0