1% segítség=100% figyelem
Az szja 1+1%-áról idén is, csakúgy, mint tavaly, május 22-ig lehetrendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül.
A NAV mindjárt az új szja-bevallási felület kezdőoldalán feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó 1+1 százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot.
A rendelkező nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a „17EGYSZA” lapon egészen május 22- éig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltő programjával lehet, mely segíti az adózót a megfelelő kedvezményezettek kiválasztásában.
Idén megszűnt a munkáltatói adómegállapítás lehetősége, azonban a korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 %-os nyilatkozatát. Ebben az esetben legkésőbb 2018. május 10-éig lezárt borítékban kell átadni a munkahelyen a nyilatkozatot, a leragasztott felületet és a kísérőjegyzéket aláírva.
Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál és megfelelnek feltételeknek, valamint a technikai számmal rendelkező, bevett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.
Újdonság, hogy az egyházi 1 százalékról szóló idei nyilatkozatokat a NAV a következő években is figyelembe veszi, egész addig, míg a felajánló a rendelkezését vissza nem vonja, vagy nem jelöl meg másik egyházat kedvezményezettként. A civil kedvezményezett vagy a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.
A felajánlók dönthetnek a rendelkező nyilatkozaton arról is, hogy ha a civil kedvezményezett kéri, a NAV közölheti-e nevüket, címüket és e-mail- címüket. A kedvezményezett ezeket az adatokat kizárólag közhasznú tevékenységéhez használhatja 5 évig kapcsolatfelvételre, tájékoztatásra.
forrás: NAV
hírek innen, onnan
Most érkezett: Dunába hajtott egy autó Budapesten
A járművet daruval emelték ki a vízből.
Frontérzékenyek vigyázat. Nem lesz piskóta az időjárás
Hajnalban többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, később nyugat felől csökken a felhőzet. Több helyen várható eső, zápor,...
Hiába keres valaki sok pénzt, ha nem szereti, amit csinál – Te szereted a munkádat?
Az tanári motiváció nem a csak fizetésen múlik, hanem azon, hogy valaki élvezze a munkáját, szeresse a diákokat és örömét lelje a...
Ismét reptérzárlatot rendeltek el
Ismét le kellett zárni a vilniusi repülőteret a szomszédos Fehéroroszország felől érkező meteorológiai léggömbök miatt - közölte...
Alakul a magyar "zebraexport"
Elsőként Romániában jelent meg egy magyar cég a saját fejlesztésű SafeCross okoszebrával. Németországban, Szlovákiában és...
Dráma Budapesten: Dunába hajtott egy autó a III. kerületben
Daruval kellett kiemelni a Dunából a járművet.
Nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában
Lukács Péter hat góllal és egy gólpasszal, Máthé Dominik két találattal és nyolc gólpasszal járult hozzá az Elverum 43-15-ös...
Így juthatsz el fillérekért a legszebb európai adventi vásárokba 2025-ben: nagyon fogynak a helyek
A 2025-ös adventi és karácsonyi vásárokba szervezett utak iránt már nyáron megindult az érdeklődés, és sok program hetekkel az indulás...
Hamisított, kínai légzsákok okozhattak több halálesetet
Már zajlik a nyomozás a rendkívül aggasztó ügyben.
Ha itt nem figyelsz, lemaradsz egy durván megépített GT-R-ről
Sokféle Japán létezik, a világon bármit kivehetsz és hazavihetsz belőle és boldog leszel. Gasztronómia, kultúra, vagy építészet?...
Slot rendkívüli bírószidásánál csak a játékosai felé intézett kritikája sokkolóbb
A Liverpool újabb veresége után Virgil van Dijk is elmondta a véleményét csapattársairól és a tartalék játékvezető által befújt...
Elképesztő dolgot tett Rákay Philip, az egész ország hálás lehet neki
Kevesen tudják ezt róla.
Sport
Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.
A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját
Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.
Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira
Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Újabb kulcsember dőlt ki a sorból, Szoboszlai újfent a védelembe kényszerülhet Liverpoolban
A címvédőnél halmozódnak a gondok, egyre több dolog miatt főhet Arne Slot feje.
Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után
Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.
A pálya elnémult: elhunyt Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója
Rettenetes hírről számolt be a Mezőkövesd Zsóry: Hagyaczki József, aki több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja, 76 évesen elhunyt.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool
A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Aggódhatnak a McLarennél, Verstappen visszatért és egyből a leggyorsabb volt
A holland címvédőt egyáltalán nem viselte meg a kihagyás. Az összetett éllovasa ellenben visszacsúszott.
Kerkez Milos első liverpooli gólja után lecserélték a játékvezetőt, majd jött Szoboszlai gólpassza
A londoniak vezető góljánál is főszereplő volt a magyar játékos, a másik találat vitatott körülmények között született.
Bulvár
Rendkívüli módon beleállt a Békemenetbe egy budapesti étterem, nem ez az első durva húzásuk
Egy magyar étterem bejegyzése döntheti el, hogy hányan voltak valójában a Békemeneten?
Két gyerek életéért küzdenek: tragikus buszbaleset az M1-esen, 15 rohammentő vonult ki
Feszítővágóval szabadították ki az utasokat.
Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint
Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po
A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?
A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
13 millió forintot ajánlott a lányainak egy négygyermekes anya, ha lemondanak az esküvőről
Egy TikTok-videó kavart komoly vitát az esküvők körüli társadalmi elvárásokról és pénzügyi realitásokról.
Elkezdett kinyílni a cigány skatulya
A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.
Bóka János: „Rémült hangulat uralkodott zárt ajtók mögött”
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az ülés az Unió történetének egyik legkudarcosabbja volt.
Döbbenetes mennyiségű kincset találtak Magyarországon, azonnali világszenzációt okozott a lelet
Attila, a hunok királya alighanem nagyon ideges lehetett az eltűnésekor, mert ekkora mennyiség csak az övé lehetett.
Súlyos fertőzést okozhat ez a hétköznapi fürdőszobai eszköz: a Covidot is elkaphatod miatta
Ez a fürdőszobai eszköz többféle fertőzés melegágya lehet.
Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki
Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.
CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni
Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.
blogmorzsák
MiG-25RB, a Mach 3 sebességű felderítő legendája
Néhány városi legenda cáfolata a gép csúcssebességét illetően, a felderítő alváltozat kalandjai a Közel-Keleten és végül némi összehasonlítás az SR-71-gyel.
Csökken az arany, a befektetők altcoinokba teszik a tőkét
Az arany árfolyama csökkenő tendenciát mutat, megtörve a korábbi emelkedő trendet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


