2-4 ezer forintot költenek a magyar szülők játékra gyereknapon
A magyar szülők jellemzően 2-4 ezer forintot költenek játékra gyereknapon, legtöbben szabadtéri- vagy kreatív-, fejlesztőjátékot, valamint sporteszközöket vásárolnak - derült ki a REGIO Játék friss kutatásából.
Tízből nyolc gyermek várja május utolsó vasárnapját, a szórakoztató programok közül az ugrálóvár, a trambulin és az arcfestés a legnépszerűbbek.
A magyar családok 88 százaléka minden évben, további 6 százaléka ritkábban, de megünnepli a gyereknapot a REGIO Játék friss kutatása szerint. „A szülők ilyenkor jellemzően 2-4 ezer forintot (28%), 4-6 ezer forintot (26,5%), egynegyedük pedig akár 6 ezer forintnál is többet költ ajándékra. A nyár közeledtével leginkább a szabadtéri játékok kereslete nő meg, de népszerű meglepetés gyereknapon a kreatív- és fejlesztőjáték, a sporteszköz, valamint a 3 év alattiaknál a mesekönyv, míg az idősebbeknél a társasjáték és a Lego - árulta el Gyaraki Dávid, a REGIO Játék marketingvezetője. - A kutatásunkból egyébként az is kiderült, hogy a gyermekek főképp az építőjátéknak, egy trambulinnak vagy valamilyen szabadtéri programnak örülnének.” Plusz zsebpénzt ilyenkor a szülők mindössze 7 százaléka ad, túlnyomórészt (45%) 1-2 ezer forint összegben.
Az ugrálóvár és a trambulin vonzza legjobban a gyermekeket
Május utolsó vasárnapján sokan terveznek kirándulást (28%) vagy egy egész napos családi közös játékot (18%), a családok döntő többsége azonban egy-egy helyi gyereknapi programot fog meglátogatni (57%), ahol az ugrálóvárral és a trambulinnal lehet a legjobban levenni a gyermekeket a lábukról. A felmérés szerint az ovisokat az arcfestés, míg a kisiskolásokat a kézműves foglalkozás köti le pihenésképp, a felsősök pedig főleg a játékos vetélkedőkre és a koncertekre kíváncsiak.
************************
TOP5 gyereknapi ajándék a REGIO Játék kutatása alapján:
1. Szabadtéri játék
2. Kreatív- és fejlesztőjáték
3. Sporteszköz
4. Társasjáték
5. Könyv, kifestő
************************
A kutatás háttere:
A sajtóközleményben szereplő adatok a REGIO Játék által frissen, 2019. május 14-16. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben 1355, 14 év alatti gyermeket nevelő szülőt kérdeztek meg a gyereknaphoz kapcsolódó szokásairól, véleményéről.
hírek innen, onnan
Végleges csapás az Egyesült Államokból: brutális gigapert nyert a Mol, dollárszázmilliókat fizethet déli szomszédunk
Horvátország tárgyalásokat kezdeményez Magyarországgal a Mol–INA vita rendezése érdekében.
„A pofádat be fogom verni, öcsém!” – kiabálta a miniszteri biztos az őt közpénztolvajnak nevezőnek – itt a teljes hangfelvétel
Tasó László miniszteri biztos egy hangfelvétel tanúsága szerint veréssel fenyegetőzött, miután a nyíradonyi önkormányzat megkezdte az...
Olcsó, de igazi csoda a virágoknak: Egy trükk, amitől a növények kivirágoznak!
Egy egyszerű és olcsó módszerrel szinte bármely szobanövény vagy kerti növény virágzásra ösztönözhető, amelyhez mindössze egy...
Soha ne egye meg ezt a szállodában! – figyelmeztet egy alkalmazott
Egy szállodai nyaralás során az ember hajlamos elengedni magát: finom ételek, bőséges büfék, és persze az all inclusive kényeztetés. De...
Pert nyert az édesapa, akit elvittek a rendőrök, mert szomszédja szerint flakoncsattogtatással hergelte a kutyáját
A bíróság jogerősen kimondta, hogy a rendőrség alaptalanul korlátozta Szeitz Olivér személyi szabadságát, megsértette emberi...
Quinoa és jalapeño a magyar földön? Különleges növényekkel kísérleteznek Mosonmagyaróváron
A 2019-ben alapított Agrár- és Élelmiszeripari Kutatóközpont célja, hogy a Széchenyi István Egyetemen felhalmozott szaktudást...
A második Orbán-kormány helyettes államtitkára is helyet kap Hegedűs Zsolt miniszteri kabinetjében
Cserháti Pétert igazolta le a leendő egészségügyi miniszter.
Kész fegyverarzenált találtak a solymári óvodába belövő férfi házában, először mindent tagadott
Engedély nélkül is tartható légpisztollyal lőttek be az óvoda épületébe, a redőnyt is áttörte a lövedék.
Több millió euró támogatást követelhet vissza az EU az Orbán Viktor nevéhez köthető PfE-től
Az Európai Parlament komoly pénzügyi következményeket helyezett kilátásba a részben Orbán Viktor által is alapított Patrióták...
Duplakabinos, kétüléses Ford Ranger érkezik Európába 2026-ban
Az ötlet az, hogy a flották számára kisebb, egyszerűsített alternatívákat kínáljon a mindig népszerű furgon-kínálatához képest, ami...
Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések
A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire...
Maklári Tót Attila a fotós, akinek a képei ajtókat nyitnak ki
Egy arckifejezés, egy testtartás, egy tekintet – Maklári Tót Attila fotós szerint ez ma fontosabb, mint valaha. A több mint harminc éve...
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Elegem van ebből, tönkreteszik vele a focit
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Bulvár
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Sürgős riasztást adott ki az OTP, nem maradt hátra sok idő, minden ügyfelet érint
Fontos figyelmeztetés jelent meg az OTP oldalán.
Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott
A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


