Ezt olvasta már?


2017 végéig lehet fizetni a régi húszezresekkel

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017. december 31-ig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel ez év végéig lehet fizetni - hívta fel a figyelmet az MNB. - Pécsi Napilap -

Az MTI érdeklődésére hétfőn közölték: a jegybank a korábbiaknak megfelelően széleskörű tájékoztató kampánnyal - sajtóközleményekkel, szóróanyagokkal, írásbeli és szóbeli szakértői nyilatkozatokkal - törekszik felhívni a változásra a lakosság figyelmét.

Kitértek arra, hogy ennek ellenére lehetnek olyan kiskereskedelmi egységek, akikhez nem jutott el a bevonási határnap meghosszabbításáról szóló információ. A forgalomban levő bankjegyeket érintő minden lényeges és aktuális információ a jegybank honlapjának "Bankjegy és Érme" oldalán érhető el, így az MNB azt kéri az érintettektől, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ott megjelenő tájékoztatókat - írták.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: a boltosok tisztában vannak a szabályozással, és azzal, hogy a régi 20 ezer forintos címletek további egy évig, ez év végéig törvényes fizetőeszközként használhatók a vásárlások során a kiskereskedelmi forgalomban. Hozzátette: a szövetséghez ezzel kapcsolatos panasz nem érkezett. Akadhat olyan kisebb üzlet, ahol esetleg nem értesültek a határidő meghosszabbításáról - tette hozzá.

Az MNB ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a régi 20 ezer forintos bankjegyek az új évben is használhatóak a vásárlások során, egészen 2017. december 31-ig. A régi bankjegyek azonban ezt követően sem veszítik majd el értéküket: 2018. január elsejétől a hitelintézetek, a posta és a takarékszövetkezetek még 3 évig, az MNB pedig még 20 évig cseréli térítésmentesen újra a régi bankjegyeket.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Hiába nyert és már vezeti a bajnokságot Norris, a Haas fiatal versenyzője ellopta a show-t előle Mexikóban

Ennél simább futama és győzelme még nem volt Lando Norrisnak, de Oliver Bearman nála is nagyobbat versenyzett.

2026-tól teljesen megváltozik az öröklés Magyarországon

2026 elejétől alapjaiban változik meg az ingatlanöröklés menete Magyarországon. Több ponton módosulnak az öröklés szabályai, és a...

Retrográd Merkúr 2025: 4 csillagjegy most megtapasztalja, milyen, amikor minden félremegy

November 10-től 30-ig a Merkúr retrográd mozgása a tüzes Nyilas jegyében zajlik, amely zavarodottságot, félreértéseket és váratlan...

Elképesztő teljesítmény a legjobb magyar női kosarastól

Parádézott a sztárcsapatban, meglett az eredménye.

Ha ezt a tünetet tapasztalod evés után, valószínűleg gluténmérgezésed van

Ha étkezés után olyan jeleket tapasztalsz, amelyek korábban nem jelentkeztek, elképzelhető, hogy nem egyszerű emésztési zavar áll a...

Zokogva omlott össze az X-Faktor kiesője: összeállt Majka és Valkusz Milán csapata az élő show-ra– videó

Majkára azután is várt egy komoly döntés, amikor már minden versenyzője elénekelte a dalát a székes feladatban az X-Faktorban. Valakitől...

Drámai véghajrában maradt nyeretlen a Fiorentina

A Fiorentina hajszál híján bravúros fordítást hajtott végre a Bologna ellen a Serie A 8. fordulójának regionális derbijén, Firenzében.

Szeptember óta nyeretlen a Juventus az olasz bajnokságban

A Lazio hazai pályán 1–0-ra nyert a Juventus ellen az olasz labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Jude Bellingham Yamalnak az el Clásicó után: Beszélni könnyű

A Real Madrid 2-1-re legyőzte a Barcelonát az idény első el Clásicóján, egy olyan mérkőzésen, amely sok vitával, kiállításokkal és...

Nuno Campos értékelése az FTC-ZTE mérkőzés után

A Fizz Liga 11. fordulójában a Zalaegerszegi TE 2–1-re legyőzte a Ferencvárost a Groupama Arénában, a mérkőzés után Nuno Campos, a ZTE...

Valkusz Milán őket viszi tovább az X-Faktor élő show-jába: kőkemény döntést kellett meghoznia

Majka után Valkusz Milánra várt a feladat, hogy a válogató és a tábor után eldöntse, kiket szeretne a csapatában tudni az X-Faktor 13....

0

Sport

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után

A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.

Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest

Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre

Van Dijk kemény kritikája a Liverpoolról: Mindenkinek tükörbe kell néznie...

Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk őszintén beszélt az együttes jelenlegi formájáról.

Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag

Kubatov Gábor is reagált a Ferencváros vereségére

A Ferencváros két döntetlen után 2–1-re kikapott a Zalaegerszegtől az NB I 11. fordulójában, és csak ötödik a tabellán. A mérkőzés után nem sokkal a budapesti zöld-fehérek elnöke, Kubatov Gábor a közösségi

Ötvös szégyenletesnek nevezte a Fradi teljesítményét: Csak a szurkolóinkat sajnálom, hogy ezt nézniük kell

Ötvös Bence, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros magyar válogatott középpályása érékelte a ZTE elleni vereséget.

Rúben Amorim: A harmadik gól után szokatlan zajt hallottam a stadionban

Rúben Amorim kommentálta a Manchester United 4–2-es győzelmét a Brighton ellen az angol Premier League 9. fordulójában.

0
0

Bulvár

Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt

Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re

Botrányt kiáltanak – Nekirongyolt a Magyar Pétert ekéző reklámoknak a legnagyobb magyar újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) határozottan elítéli a politikai propagandában egyre gyakrabban alkalmazott gyakorlatot, amely mesterséges intelligencia segítségével készített hamis, megalázó és

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint

Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.

3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén

Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró

Felbomolhat Európa második legnagyobb autógyártója

Aztán jönnek a kínaiak - írja a konszern korábbi vezetője.

Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink

Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.

Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó

Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.

0