36 milliárdot kapnak a nemzeti parkok
Természetvédelmi célú fejlesztésekre 2020-ig 36 milliárd forint európai uniós forrás áll a tíz magyarországi nemzeti park rendelkezésére - mondta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) igazgatója pénteken Pécsett.
Závoczky Szabolcs erről a DDNPI mintegy 170 millió forintból megvalósuló, a mecseki barlangok környezetvédelmi célú átalakításáról és felújításáról tartott sajtótájékoztatón beszélt.
Kiemelte: a 36 milliárd forintból mintegy 1,5 milliárdot a DDNPI használhat fel. E fejlesztések fontos lépésének nevezte az abaligeti és tettyei mésztufa barlangban folyó átalakításokat, amelynek során korszerűsítik a két barlang világításrendszerét. A jelenlegi eszközöket energiatakarékosabb, kisebb hőkibocsátású és mérsékeltebb fényszennyezést okozó LED-es világítótestekre cserélik.
A tettyei mésztufa barlang a térség természeti és várostörténeti emlékeit bemutató kiállítását teljesen megújítják - ismertette az igazgató. Hozzátette: a barlangot várhatóan május második felében nyitják meg újra a látogatók előtt.
A munkálatok miatt jelenleg szintén nem látogatható abaligeti barlangban a patakot, a barlang levegőjét, élővilágát valamint a kőzetek mozgását figyelő monitoringrendszer épül ki. Mindkét helyszínen végeznek majd kőzetmegerősítési munkákat is.
Závoczky Szabolcs kitért arra is, hogy a projekt keretében a nyugat-mecseki karszt mintegy kétszáz különböző nagyságú és méretű barlangjából - főként a denevérek élőhelyének védelmében - a legveszélyeztetettebb képződményeket lezárják. Jelezte azt is, hogy a lezárt barlangokat nemzeti parki engedéllyel lehet majd látogatni.
Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a Villányi-hegység területén található más kisebb barlangokat is bezárnak baleset-megelőzési és élőhelymegőrzési céllal a projekt keretében, valamint bezárják a Szársomlyón az egykori bauxitbányászatból megmaradt tárókat, járatokat is.
A mintegy 100 ezer hektár védett terület - köztük a Gemenc, Béda-Karapancsa és a barcsi ősborókás - természetvédelmi kezelését végző nemzeti park területén több mint kétszázötven barlang található.
Az abaligeti barlang több mint 51 ezer, a tettyei mésztufa barlang pedig több mint 10 ezer látogatót vonz évente.
hírek innen, onnan
Nyílt háború felé sodródik az atomhatalom, semmit nem ér a tűzszünet
Vasárnap ismét fellángolt a konfliktus Pakisztán és Afganisztán között annak ellenére, hogy tűzszünet van érvényben a felek között.
Belgrád elhappolhatja Budapest elől a Trump-Putyin-csúcstalálkozót
Belgrád is bejelentkezett házigazdának a Trump–Putyin-találkozóra, miután az eredetileg Budapestre tervezett csúcs sorsa bizonytalanná...
Hősies győzelmet aratott a Zalaegerszeg focicsapata a Ferencváros otthonában – fotók
Hatalmas meglepetést hozott a labdarúgó-NB I vasárnapi utolsó mérkőzése. A Fizz Ligában utolsó helyen álló Zalaegerszeg saját...
"Miről beszélt a gyáva áruló? A kikopott plüsscsődör... vásári zsebmessiás" – Bayer Zsolt Magyar Péter beszédét elemezte
Bayer Zsolt éles hangú publicisztikában reagált Magyar Péter október 23-i beszédére a Magyar Nemzet hasábjain. A publicista szerint Orbán...
Képviselői lemondás a Nagy Feró-ügyben
Deák Emese, az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesület önkormányzati képviselője bejelentette, hogy lemond mandátumáról, és kilép az...
Amerikai hadihajó érkezett Venezuela közelébe, nő a feszültség a Karib-térségben
Az Egyesült Államok haditengerészetének egyik vezető egysége, a USS Gravely kikötött Trinidad és Tobago fővárosában.
A cukorbetegség 4 árulkodó bőrtünete – így próbálja meg testünk jelezni a bajt
A bőr sokszor hamarabb árulja el, hogy baj van, mint bármelyik laborlelet.
Segélykiálltásokat hallott az erdőből egy túrázó Pilisszentlászlónál, de végül kiderült, hogy nem volt komoly baj
A segítséget kérő személy vélhetően tudatmódosító hatás alatt rémült meg az erdőben.
Szégyenről beszélt a Fradi focistája, Robbie Keane megfenyegette a saját játékosait
A Ferencváros a Groupama Arénában meglepő vereséget szenvedett a Zalaegerszegtől.
Kubatov Gábor megszólalt a Ferencváros kínos hazai veresége után + videó
A címvédő FTC a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az addig sereghajtó ZTE csapatától.
Dúl a szerelem – Katy Perry-t és Justin Trudeau-t kézen fogva kapták lencsevégre
Katy Perry és Justin Trudeau tényleg egy párt alkot.
Robbie Keane a ZTE elleni vereség után: Elfogadhatatlan ez a teljesítményt
A Ferencváros vezetőedzője egyik játékosával sem volt elégedett a ZTE elleni vereség után.
Sport
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Ritka bravúr: Szoboszlai vesztes csapatból a mezőny legjobbja, Kerkezt csak a gólja dicséri
Honfitársunk a fény a liverpooli éjszakában.
Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után
A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.
Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest
Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre
Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag
Van Dijk kemény kritikája a Liverpoolról: Mindenkinek tükörbe kell néznie...
Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk őszintén beszélt az együttes jelenlegi formájáról.
Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool
A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.
Bizarr felmentő ítélet: szex útján jutott be a tiltott szer a triatlonos hölgy szervezetébe
Mindenre oda kell figyelni, az ördög nem alszik.
Rúben Amorim: A harmadik gól után szokatlan zajt hallottam a stadionban
Rúben Amorim kommentálta a Manchester United 4–2-es győzelmét a Brighton ellen az angol Premier League 9. fordulójában.
Bulvár
Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt
Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re
Különös alakot szúrtak ki a Békemeneten, óriási szenzációt aratott, mindenki őt fényképezte
Nem mindennapi jelenetek voltak láthatók a Békemeneten.
Botrányt kiáltanak – Nekirongyolt a Magyar Pétert ekéző reklámoknak a legnagyobb magyar újságíró szervezet
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) határozottan elítéli a politikai propagandában egyre gyakrabban alkalmazott gyakorlatot, amely mesterséges intelligencia segítségével készített hamis, megalázó és
A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő
A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.
Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint
Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.
Hadházy közzétette a hatvanpusztai zebrák engedélykérelmeit, miután Orbán anyja tagadta a létezésüket
A zebrás dokumentumokat a kormány.hu oldalon lehet megnézni.
3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén
Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró
Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink
Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.
Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó
Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.
Felbomolhat Európa második legnagyobb autógyártója
Aztán jönnek a kínaiak - írja a konszern korábbi vezetője.
A 80-as évek magyar szupermodelljébe még Geszti Péter is beleszeretett: 60 évesen dekoltált szerkóban ugyanolyan dögös
A 60 éves Rábaközi Andrea szexibb, mint valaha.
Segélykiáltásokat hallott egy túrázó a Pilisszentlászló feletti erdőből, de a helyszínen kiderült, hogy nincs igazán nagy baj
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat számolt be az érdekes esetről.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


