A bankszövetséggel egyetértésben szeretnénk dönteni
A Magyar Bankszövetséggel egyetértésben szeretne dönteni a Fidesz az árfolyamgát rendszerét módosító törvényjavaslatról - nyilatkozta Rogán Antal, a kormánypárt képviselője kedd este az MTI-nek.
Hangsúlyozva: a bankszövetség álláspontjának megszületése után és azt figyelembe véve határoznak majd a parlamentben arról a módosító indítványról, amely nem a lakásértékhez, hanem a hitelösszeghez kötné az árfolyamrögzítés igénybevételének lehetőségét.
Rogán Antal kedden az Országgyűlésben jelentette be, hogy az árfolyamgát rendszerét érintő törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújt be a Fidesz, és egyeztetést kezd arról a kabinettel és a bankszövetséggel. A parlament gazdasági bizottságának elnöke a fideszes Németh Zoltánnal közösen terjesztette a Ház elé a módosító indítványt, amelynek lényege - mint azt kedd este az MTI-nek kifejtette -, hogy kiterjesztené az árfolyamgát lehetőségét, így azt "gyakorlatilag mindenki igénybe vehetné a devizahitelesek közül".
A változtatás azt az eredetileg tervezett korlátot érintené, amely alapján az vehetné igénybe az árfolyamrögzítést, akinek a lakása értéke nem haladja meg a 30 millió forintot. Rogán Antal és Németh Zoltán ehelyett ugyanis azt mondaná: az kaphat árfolyamrögzítést, akinek a felvételkori hitelösszege nem haladja meg a 30 millió forintot.
A gazdasági bizottság elnöke szerint problémás lenne a lakásértékhez kötni a rögzítést, mert az nem egy objektív kritérium, hiszen a hitelszerződésekben nincs rögzítve az ingatlan értéke, vagyis nem lehetne egyértelműen megállapítani, hogy valaki jogosult-e az árfolyamgátra vagy sem. Ha a lakásértékhez kapcsolódó elképzelés valósul meg, sokan kiesnek az árfolyamrögzítés lehetőségéből - hívta fel a figyelmet, megjegyezve ezzel kapcsolatban, hogy egy 30 millió forintos lakásra "elvileg egy bank nem nagyon adhatott 15 millió forintnál nagyobb hitelt", és mivel a felvett hitelek tíz százaléka 15-20 millió forint közötti összegű, hét százaléka pedig 20-30 millió közötti, a devizahitelesek mintegy egyötöde elesne az árfolyamgáttól.
Ha viszont a hitelösszeghez kötnék az árfolyamrögzítés intézményét, akkor szinte minden érintett igénybe vehetné azt - mutatott rá Rogán Antal.
Kiemelte azt is: "tisztában vagyunk azzal, hogy ez a bankszövetséggel kötött megállapodásban másként szerepel. Ezért a javaslatunk nem ultimátum, hanem valóban javaslat". Ezzel összefüggésben elmondta, járt a bankszövetség elnökénél, tájékoztatta őt, és arra kérte, vizsgálja meg a testület, hogy el tudja-e fogadni módosító indítványukat. A politikus - mint ismertette - azt a választ kapta, hogy kezdeményezésüket a bankszövetség elnökségi ülése elé terjesztik.
"A parlamentben akkor fogunk erről dönteni, ha a bankszövetség álláspontja megvan. Ha a bankszövetség nem támogatja, vagy ehhez képest kompromisszumot javasol, akkor mi ezt figyelembe fogjuk venni a döntés során" - jelentette ki a fideszes képviselő, hangsúlyozva, hogy a Magyar Bankszövetséggel egyetértésben szeretnének dönteni a jogszabályról.
Azzal kapcsolatban, hogy a szintén fideszes Heintz Tamás módosító javaslata az árfolyamrögzítésnél alkalmazott árfolyamok közül csökkentené a japán jennél alkalmazott mértéket, a tervezett 2,5 forintról 2 forintra, Rogán Antal azt mondta: erről a módosító javaslatról nem döntött a frakcióelnökség.
Az MTI értesülése szerint a Magyar Bankszövetség szerda délután tartja elnökségi ülését. Ezen megvitatják az árfolyamgátról szóló törvénymódosításhoz érkezett fideszes indítványokat, amelyek szélesítenék az új lehetőséggel élő devizahitelesek körét.
A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítéséről szóló jogszabályt módosítani kezdeményező törvényjavaslat szerint az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát új rendszerébe való belépést a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítésre 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában az indítvány szerint. A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell majd megfizetnie a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szabályok szerint. Egy meghatározott legmagasabb árfolyamszint (svájci frank esetén 270 forint/svájci frank, euró esetén 340 forint/euró, japán jen esetén 3,3 forint/jen) felett a törlesztőrészlet legmagasabb árfolyamot meghaladó részét az állam fizeti ki.
mti
hírek innen, onnan
Megszólalt a vádemelés után az Integritás Hatóság elnöke: politikai megtorlásról beszél
Biró Ferenc aggasztónak találja, hogy a vádemelés időben egybeesik azzal, hogy a parlament elé kerül az IH jogkörét bővítő...
Fésűs Nelly kisebb lánya ebben a sorozatban debütál
Vajtó Elza mindössze 11 éves, de máris megkapta első filmes szerepét az RTL drámasorozatában.
Orbánék titokban migránstábort szerettek volna építeni, de beijedhettek a népharagtól – most előkerülhet a titkos határozat róla
Az Orbán-kormányok belügyi vezetése mindent tagadott, pedig a helyi polgármester már akkor érdekes adatokat közölt a tervről. #migránsok...
Zelenszkij elárulta, hogy Ukrajna miért támadja drónokkal Moszkvát és Szentpétervárt
Beszélt arról is az ukrán elnök, hogy szerinte mit jelent a győzelem ebben a háborúban.
Súlyos égési sérüléseket okozott egy elektromos robbanás a Debreceni Egyetemen
Az elektromos robbanás a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében történt, a folyamat egy szerelés alatt lévő transzformátoregységben ment...
Az ADAC nagy gyerekülés-tesztje: az egyik modell teljesen megbukott, ezt kell tudniuk a szülőknek
Az ADAC német autós szövetség átfogó tesztje ismét rámutatott arra, hogy a gyerekülések kiválasztásakor nem feltétlenül a...
Lesz nemulass az állampapírpiacon: már megint csökkennek a kamatok
Alig telt el három hét az előző kamatcsökkentés óta, és máris újra mérsékli a fix kamatozású állampapírok kamatait az...
Lannert Judit elárulta: ilyen lehet a magyarországi oktatás jövője
A miniszter a terveiről beszélt.
Védőfelszerelés nélkül küzdenek az ebolával a kongói egészségügyi dolgozók
Súlyos hiány alakult ki a védőfelszerelésekből a kongói ebolajárvány közepén, az egészségügyiek is fertőződnek.
Vészfrissítést kapott a Google Chrome: súlyos biztonsági hiba miatt jött a riasztás
Ismét kritikus sebezhetőséget találtak a Google böngészőjében, a Chrome-ban: a most kiadott vészfrissítés ezt a biztonsági rést...
Havasi Bertalan Biró Ferencnek: „Szánalmas előremenekülési kísérlet a saját korrupciós ügye miatt”
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az Integritás Hatóság elnöke vagdalkozik és rágalmaz.
Ő volt Hugh Jackman kislánya az X-Men filmben: Dafnee Keen ma bikinis bombázó az Instán
Dafnee Keen alakította Hugh Jackman karakterének kislányát az X-Men filmben. Ma már felnőtt bombanő.
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


