Ezt olvasta már?


A csillogó retro korszak - Így fess át egy régi asztalt!

Annak idején a magasfényű, lakkozott bútorok nagy népszerűségnek örvendtek, szinte minden lakásban akadt egy-egy darab belőle. Mivel ma már nem feltétlenül számít korszerű, modern lakáskiegészítőnek, felmerül a kérdés, hogy aki a mai napig megőrizte, mégis mihez kezdjen vele. Nekünk van ötletünk.


hirdetés

Ne dobd ki, inkább újítsd fel

 

Ha elsőre azt gondolnád, hogy ez túl macerás feladat, és inkább bele sem kezdesz, mert sem időd, sem türelmed, akkor ezt gyorsan megcáfoljuk. A Birdo Shop webáruház munkatársaival végigvezettük az egész (egyáltalán nem bonyolult, sőt inkább szórakoztató) folyamatot. Mindössze pár egyszerű dolog, krétafesték, ultramatt bútorlakk és persze La Pajarita rövid sörtéjű ecset szükséges hozzá. Mielőtt azonban bármi másba belekezdenénk, az első lépés minden esetben a bútor alapos megtisztítása az esetleges szennyeződésektől, mint a por vagy a zsír.

 

A renoválás akár egy új hobbi is lehet, amit imádni fogsz

 

Száradás után a már tiszta asztalt csiszolópapírral finoman csiszoljuk át, majd következhet az alapozás La Pajarita ultramatt lakkal, vékony rétegben. A matt alapozás már ekkor jelentősen lecsökkenti a bútor fényességét, azonban itt még koránt sincs vége a folyamatnak. Egy újabb “éppenhogycsak” csiszolás és tisztítás után végre következik a festés, a kiválasztott szürkés-grafitos árnyalatú krétafestékkel. A tökéletesebb fedés érdekében ezt kétszer vagy akár háromszor is megismételhetjük.

 

Majd egy kis extra vagányság: az asztal szélei La Pajarita arany metálfestéket kaptak. Izgalmas és mégis elegáns kombináció, ami mellett egyszerűen nem lehet majd szó nélkül elmenni.

 

Régi, de mégis új

 

Az utolsó lépés a Birdo Shopnál kapható ultramatt lakk használata, ezúttal viszont lezárásképpen. Szinte sajnálod, hogy már kész is vagy, igaz? Ha meghoztuk a kedved, és éppen akad otthon olyan bútordarabod, aminek eddig nem voltál biztos a sorsában, akár ne várj tovább, mindenképpen ugorj neki.

 

A Birdo Shop webáruházban minden olyan, Spanyolországból származó prémium terméket megtalálsz bútorfelújításhoz vagy dekoráláshoz, amire szükséged lehet. Segítségükkel kidobásra ítélt bútorokat, tárgyakat tudsz felújítani kevés ráfordítással és akár szaktudás nélkül is. Ehhez egyáltalán nem kell asztalosnak vagy festőnek lenned.


 

Mentsd meg régi bútoraid, emlékeid, adj nekik új életet – ne dobd ki őket, inkább ragadj ecsetet! Így nemcsak időt és pénzt spórolhatsz meg, hanem tartalmas hobbid lehet és másokat is megajándékozhatsz a felújított bútorokkal, kidobás helyett pedig újrahasznosítasz. Jó a Földnek, jó a lelkednek (és természetesen a pénztárcádnak is). Már csak a tökéletes helyet kell megtalálnod, ahova a lakás új dísze kerül majd.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Megszületett II. Erzsébet tizenkettedik dédunokája

Beatrix hercegnő lányt szült, aki a brit trónutódlási sorban a tizenegyedik lett.

12 ezer, a mexikói határon táborozó haiti bevándorlót reptetnek vissza az amerikaiak a hazájukba

A nyomor és a bűnözés elől próbáltak az USA-ba menekülni, sokan most is inkább Mexikót választják.

Varga Viktor Lyme-kórral küzdött a Totem döntőjében, de így is győztes lett

Az énekes azt hitte, csak megfázott az erdőben, végül egy hónapig kezelték kórházban a fertőzéssel.

Elfajult egy vita Kiskunhalason, léccel szúrta szájon ismerősét egy férfi

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmény miatt emeltek vádat egy kiskunhalasi férfivel szemben.

Az agrártermékek ellenőrzését egyelőre nem szigorítják a britek – óriási lenne az élelmiszerhiány

Újfent elhalasztották az importellenőrzések hatályba léptetését az Egyesült Királyságban, különben tovább nőnek az...

Kétévenként rendezhetnek futball vb-t, ha ez összejön

A FIFA jövő csütörtökön online tárgyalja meg, rendezzenek-e két évente vb-t.

Koronavírus: ezért fertőzőbbek az új variánsok

Akár százszor annyi vírust is kilélegezhetnek a koronavírus egyik variánsával megfertőződött személyek, mint azok, akik az "eredeti",...

Újítások jönnek a BKK-nál

Komoly újítások várhatóak.

Elhalasztják a Könyvfesztivált a járványhelyzet romlása miatt

Az MKKE szerint nem hagyhatják figyelmen kívül az egyre fokozódó egészségügyi kockázatot.

Nagy az öröm: megszületett II. Erzsébet királynő dédunokája

Beatrix hercegnő világra hozta gyermekét.

Csaknem telt házzal üzemel Hernádi Zsolt új luxusszállodája

Letisztult eleganciát árasztó hotellel élénkítik Esztergom idegenforgalmát.

Sport

Ezek voltak az utolsó szavai a lovasbalesetben meghalt magyar zsokélánynak

A 21 éves Jeles Eszter 13 napig küzdött az életéért, végül a szervezete feladta a harcot.

Videón Jeles Eszter végzetes lovasbalesete

A magyar sportoló tragédiája sokkolta az országot.

Videón Jeles Eszter tragikus lovasbalesete

Az eset a 21 éves sportolóval két hete az isztambuli női amatőr lovas világbajnokságon történt.

Messi összeveszett az edzőjével, már a pályán is hisztizik - videó

Az argentin világsztár rosszul játszott, lecserélték. Nem tetszett neki.

A szövetségi kapitány "személyes bosszúja" miatt került ki a válogatottból Pergel Szandra

Pergel kikerült az asztalitenisz-válogatottból, a kapitányt okolja

Elkapta a koronavírust, kórházba került az olimpiai bajnok úszó

Koronavírus miatt kórházba került Madi Wilson ausztrál úszónő.

Megjelent a Schumacher dokumentumfilm, de amit abban láttál, azt nem hiszed el

A Forma-1 legendáról szóló dokumentumfilm olyan, mint egy erőteljes clickbait.

Utolsó perces dráma a zöld-fehérek és az újonc meccsén – videó

Hiába fordítottak a hazaiak, a 97. percben betaláltak a vendégek és módosult a pontok eloszlása.

Létszámleépítésre készül a Manchester United - Hét játékos távozhat

Alaposan átalakulhat a keret Manchester vörös felén.

A PSG edzője beszélt Lionel Messi hisztijéről

A hatszoros aranylabdás sztár nehezen viselte, hogy a honfitársa lecserélte a Lyon ellen.

Meg kell műteni a tokiói olimpia magyar hősét

A nyári ötkarikás játékokon elszakadt térdszalaggal lett negyedik a kardozó.

0

Bulvár

SPAR vezér: Tíz milliárdot vitt ki Magyarországról a tulajdonos, ám ennek a háromszorosát fektette be itthon 

Az élelmiszer-iparban, ami igazán problémát jelent Magyarországon, az az, hogy sok helyen a felhasznált gyártási technológiák már roppant mód elavultak. Ezért nehéz bizonyos szegmensekben jó magyar beszállítót ta

Ezek voltak az utolsó szavai a lovasbalesetben meghalt magyar zsokélánynak

A 21 éves Jeles Eszter 13 napig küzdött az életéért, végül a szervezete feladta a harcot.

Ma elhajítják a politikai bombát a parlamentben

Elindul a forró ősz, az Országgyűlés kétnapos üléssel kezdi meg őszi ülésszakát.

„Feldúlt, hogy milyen sokan voltak a villamoson, és rajtam kívül mégsem segített a néninek senki” – A szemtanú...

Vajon miért segítünk egy bajba jutott ismeretlen embernek? Vagy miért nem segítünk? Kerekes Anna járt utána a kérdésnek:

Müller Attila műsorvezetőként lett ismert - Most egy tanyán él, és tyúkokat tart

Müller Attila és felesége Dunaharaszti mellett, az erdő szélén vásárolt tanyát.

Heti horoszkóp szeptember 20-tól 26-ig: a Bak anyagiakban, a Bika a szerelemben szerencsés

Szerencsében gazdag hétre számíthatunk a horoszkóp szerint.

blogmorzsák

87 éves Sophia Loren, Hollywood olasz istennője

Zsiráfnak csúfolt kislányból lett a világ legragyogóbb csillaga. Érdekességek és rengeteg fotóä csodás színésznőről. Viva la Sophia!

Az emoji-k „elszigetelődése”

A gyűlöletre mosollyal is lehet válaszolni! – mint amire a karaktereket eleve kitalálták.

Már kiszámolhatod, hogyan csökkentheted a környezeti terhelést

Nem könnyű feladat leadni 100 kilót, ugyanakkor nem is lehetetlen.

Terhelési kérdések

Magyarul: akkor is volt adatforgalom, terhelés, mikor szavazás már nem is volt!

Így jógázd ki magad a depresszióból

A krónikus prosztatagyulladás nem csupán fizikailag terheli meg a betegeket.

Egy ügyes pasit bármit el tud érni?

A lány azért ment vissza az exéhez, mert az megvezette. Ármány, szerelem, sértettség!

Csapatépítés új mederben

Óriáscégek használják a magyar startup módszerét.

Verne Gyula bosszúja

„Gyerekkorom óta foglalkoztatott, hogy vajon mi lehet a Sándor Mátyás eredeti címe.“

10 dolog, amit a legtöbb ember túl későn tanul meg az életben

Te viszont még időben megtanulhatod mindet.

Egy hányattatott sorsú punk a pteroszauruszok között

Hordókban csempészték volna ki a kincset érő fosszíliákat, amiket a helyi hatóság foglalt le.

Mit képviselnek a képviselők?

Miben gondolnak mást a politikáról az ellenzéki pártok vezetői és képvseilőjelöltjei?

Ennyire félnek a Várban?

Elindulása után egyből elakadt az ellenzéki előválasztás.

0