A déli körvasutat építő cég a Fidelitas finanszírozója -
Kiderült, hogy a déli körvasutat is építő, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Építő Zrt. tavaly mintegy 34,5 millió forinttal támogatta a Fidelitast.
Ezzel újra bizonyítást nyert, hogy
a Fidesz rendszerében a különböző fejlesztések csupán az álcát
jelenti, a valódi cél a kormánypárt kampányainak finanszírozása
illetve a közpénzek magánkézbe adása.
Vitézy Dávid már sokadszorra vádolta meg azzal az újbudai
városvezetést, a civileket és az LMP-t is, hogy "vasútellenes", a
déli körvasút engedélyezésének megtámadásával pedig konkrétan a
klímacélok elérését veszélyeztetik. Mindebből természetesen egy szó
sem igaz: nekünk az egyetlen feltételünk pont az minden beruházás
esetén, hogy úgy valósuljon meg, hogy az egészséges környezethez
való jogot, a természeti érdekek védelmét és az ott lakók
szempontjait minden másnál fontosabb szempontnak tartja.
A Fidesz rendszerében ez nem így működik: ott az egyetlen szempont
a gazdasági hátország minél nagyobb profitja. A most megjelent hír
pedig arra is rámutat, hogy miért: az így befolyó pénzből
finanszírozzák a politikai tevékenységüket.
Az általunk fontosabbnak tartott szempontokról pedig vélhetően
Vitézy Dávid is többet tudna, ha a déli körvasút terveiről inkább az
újbudai lakosokkal és a helyi civilekkel folytatott volna
egyeztetéseket, és nem a Fidelitast finanszírozó V-Híd
vezérigazgatójával egy luxusétterem asztalánál.
Kreitler-Sas Máté,
Újbudai önkormányzati képvisleő
Kiadó: LMP - Magyarország Zöld Pártja
hírek innen, onnan
Lakhatási szegénység: miért nem javul a helyzet évtizedek óta? Szakértő válaszol.
Magyarországon ma nagyjából minden harmadik ember lakhatási szegénységben él: hárommillióan küzdenek rosszul fűthető, penészes...
A recenzió káros hatása, avagy tudatlan gyűlöletkeltés
A kiadó küld egy recenziós példányt a bloggernek – akik ma már többnyire Instagramon és TikTokon gyártanak tartalmat, jobb esetben...
A Pantone bejelentette: az év színe a törtfehér – így használják a sztárok
Virágok tavasszal? Úgy tűnik, a Pantone ismét mellé nyúlt! 2025-ben először a Mocha Mousse nevű, meleg, semleges barnát választották az...
Rendkívüli bejelentéssel érkezett vasárnap reggel Szijjártó Péter
A magyar külügyminiszter Paks kapcsán osztott meg egy nagyon fontos információt a hétvége utolsó napján.
Élesedik a konfliktus Japán és Kína között, tűzvezető radart használtak a kínaiak
Japán védelmi minisztériuma vasárnap bejelentette, hogy kínai vadászgépek szombaton két egymást követő alkalommal tűzvezető radarral...
Nem sokon múlt: Jessica Alba majdnem emiatt abbahagyta a színészetet
A színésznő komolyan elgondolkodott karrierje folytatásán.
Az ünnep titkos képlete: ilyen lesz a karácsonyunk a numerológiai előrejelzések szerint
2025 egy 9-es rezgésű év, amely az elengedés és lezárás energiáját hozza magával. A decemberi hónap különleges numerológiai...
Nézd meg gyorsan a pénztárcád. Ez az ötvenes akár 40 ezret is érhet, sokan meg csak úgy odadobják a kasszásnak
Kár lenne túladni rajta a kisboltban.
Körtvélyessy Zsolt erős üzenetet küldött az ukrajnai háborúról a Háborúellenes Gyűlésen: „Kikérem magamnak.”
A háborúba született bele, ezért pontosan tudja, mivel járna az, ha az orosz-ukrán háború eszkalálódna. Körtvélyessy Zsolt reméli,...
Hogy micsoda? A rejtélyes pogonofóbiában szenved a TV2 csinoskája - Mutatjuk, mit jelent ez.
Meglepő félelméről vallott Jávori Lili.
Elon Musk nem kertelt: felszámolná az Európai Uniót
A világ leggazdagabb embere azután írt erről az X-en, hogy 120 millió eurós bírságot kapott a közösségi oldal az Európai...
Hónapokig friss maradhat a sárgarépa, ha így tárolod
Fedezd fel, hogyan tárolhatod a sárgarépát, hogy hónapokig ropogós, ízletes és tápláló maradjon.
Sport
Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes
Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
A világ egyik leggazdagabb klubja akarja leigazolni a Fradi magyar tehetségét
Már akár télen eligazolhat.
Lamine Yamal apját kivezették a nézőtérről, mielőtt megverték volna a Betis szurkolói
Nem nyugszik az izgága szülő.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon
„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.
Nem Norris, nem Verstappen, nem Piastri: minden borul az F1-záráson?
Lewis Hamilton vesszőfutása balesettel folytatódott.
Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja
Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.
Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja
Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.
Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető
Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.
Boxeralsója miatt állították ki a játékost a meccs előtt
Iker Guarrotxena, az FC Goa csapatkapitánya különös esetet okozott az Indiai Szuperkupa elődöntőjében
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.
Bulvár
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Nem fognak örülni az autósok: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk hétfőtől
Hétfőtől drágulás várható az autósok számára.
Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről
Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.
Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség
Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.
Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.
Megrázó bejelentés: az életéért küzd az ismert műsorvezető
Szörnyű dolgot jelentett be közösségi oldalán.
Kunetz Zsombor: 21 orvost fenyegetett meg kirúgással a főigazgató a Szent Imre kórházban, felsőbb szinten is be kellett avatkozni
Hat szakorvos is távozhatott. A szakértő szerint belső átcsoportosítással próbálja a vezetőség kezelni a helyzetet, az azonban komoly ellenállásba ütközött.
Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki
A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.
„Tizenhárom éves koromban hálózott be, rendszeresen molesztált, mindenféle szexuális tartalmakat kellett nézzek, segíteni neki szexuális dolgokban” – Juhász Péternél szólalt meg eg...
Juhász szerint Tuzson Bence „kőkeményen a pedofilvédőknek dolgozik”.
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük - Ledöbbensz az első helyezetten
Elkészült a világ tíz legkoszosabb városának listája, amelyen egy magyar település is szerepel. A turisták véleményét vették a kutatás alapjául.
„Kislányom, nagyon ordenáré vagy!” – összecsaptak a generációk a kecskeméti DPK-rendezvényen
Találkoztunk az „új Fidesz generáció” narancssárga nyakkendős fiataljával is.
Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
blogmorzsák
Molnár Tamás visszavisz a Myspace-érába új lemezén
Másfél évvel a Sehovasevaló után megjelent Molnár Tamás harmadik szólóalbuma, a rapmetál, a pop-punk és a lírai énboncolgatás között ingázó MYSPACE.
A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier
Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


