Ezt olvasta már?


A magyar dráma napját ünnepeljük

Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék.

A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: péntek délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Tasnádi István, Hajdu Szabolcs és Závada Péter veheti át.

A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is több színház készül ünnepi programmal. A Nemzeti Színházban pénteken tartják Székely János Caligula helytartója című darabjának budapesti bemutatóját; a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkcióját Szász János rendezésében láthatja a közönség. Szombaton a Nemzeti Színház nyílt nappal várja a látogatókat, gyermekeknek szóló programokkal, kulisszajárással, nyílt próbákkal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket.

Az Átrium programján a magyar dráma napján Pintér Béla Újabb drámák című kötetének bemutatója szerepel. Az este folyamán Pintér Béla író-rendező-színész a kötetben szereplő drámákról és keletkezésükről beszél, a nézők kérdéseire válaszol, majd dedikálja két kötetét.

A Vígszínház a Pesti Színházban ünnepli a magyar drámát szeptember 21-én: Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című József Attila-estjét játsszák.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban felolvasószínház szerepel a programban: Kovács Dominik és Kovács Viktor, az idén műsorra tűzött monodráma, a Mintapinty szerzői lesznek a színház vendégei az idei magyar dráma napján. Oláh Zsuzsa színművész közreműködésével a monodráma egy-egy rövid részletét és az ikerpár egy-egy novelláját is megismerheti a közönség.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is ünnepi eseményt szervez a magyar dráma napján. Pénteken két időpontban, délután 5 és este 9 órától szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán Pozsgai Zsolt kortárs magyar szerző Liselotte és a május című tragikomédiája. A két előadás között este 7 órától megkoszorúzzák Aranka György felvilágosodás kori erdélyi művelődésszervezőnek, az első állandó magyar színházalapítási kérelem megfogalmazójának szobrát. Az ünnepségen elhangzik Spiró György drámaíró a színház felkérésére a magyar dráma napja alkalmából írt üzenete.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 17. és 22. között rendezi meg 10. alkalommal a dráMA Kortárs Színházi Találkozót, amelynek keretében a magyar dráma napján többek között Dragomán György Vasvonó című művét, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának produkcióját láthatja a közönség.







0
0
0

hírek innen, onnan

7 oka is van, amiért idén nyáron sok dinnyét kell enned

Nem véletlen, hogy a görögdinnye az egyik legkedveltebb nyári gyümölcs, hiszen a 92%-os víztartalmának köszönhetően kiválóan...

Melyik napon születtél? Ezzel a munkával érhetsz el hatalmas sikereket

Lássuk, mely napok szülöttei milyen területeken tündökölhetnek anyagilag a legjobban!

Fejes gólokkal nyerte meg a Vasas az Országos Kupát - videó

Az Illés Akadémia-Vasas Kubala Akadémia mérkőzés első perceiben egyik csapat sem vállalt komoly kockázatot, a játék inkább a mezőnyben...

Sokkoló húzással maradhat Alonso a Forma–1-ben

Előfordulhat, hogy 44 évesen a visszavonulás helyett még egyszer csapatot vált Fernando Alonso. A sajtóértesülésekre reagált az Aston...

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai...

Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit

A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...

Ezért hatástalan a szúnyogriasztó spray – pont segíthet abban, hogy rád találjanak

A szúnyogok a legújabb kísérletek szerint nem buták: rövid idő alatt megtanulták, hogy bizonyos esetekben a rovarriasztó szert élelmet is...

Itt vannak az új pedagógusbérek: módosulnak a sávhatárok is

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely a pedagógusok és a szakképzésben dolgozó oktatók idei...

Steven Spielberg új sci-fije lenyomta az E.T.-t a nézőknél

A leleplezés napja 75 százalékos közönségértékeléssel Spielberg második legjobban fogadott idegenfilmje lett.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0