A megye vezetői szerint az építkezés éve az idei Zalában
Autóutak építése, színházfelújítás, új kórházi szárny létrehozása, szállodaépítés, továbbá vasúti és repülőtéri fejlesztés is szerepel a Zala megyében idén elkészülő vagy induló, összesen több száz milliárd forint értékű beruházások között.
Vigh László, Zalaegerszeg térségének fideszes országgyűlési képviselője, a Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpálya miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a mintegy 45 milliárd forintos, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas tesztpálya kivitelezése jelenleg 50 százalékos készültségen áll. Az ehhez is kapcsolódó, 170 milliárd forintból megvalósuló M76-os okosút kivitelezése is elindult tavaly ősszel.
Január végére befejeződik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház új, sokáig félkész szárnyának 2,3 milliárd forintból megvalósuló építése. A múlt év végén pedig kormányhatározat jelent meg arról, hogy 255 millió forintot fordíthat a város a Hevesi Sándor Színház mintegy hárommilliárd forintra tervezett korszerűsítésének tervezési feladataira.
Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott az alapfeladatok ellátásán kívüli tervekről azt mondta: több száz millió forintból Zalaegerszegen kettő, Nagykanizsán három, Keszthelyen pedig egy kormányhivatali épület energetikai korszerűsítését indítják el, de valamennyi zalai épületük klimatizálását szeretnék később megoldani. Zalaegerszegen ezzel egy időben az állam kezébe kerülhet a közúti vizsgabázis ma még vegyes tulajdonú ingatlanja, amelynek szintén tervezik a felújítását.
Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke fogalmazta meg, hogy az előkészület és a tervezés évei után az idei már az építkezések esztendeje lesz a megyében. Az M76-os még zajló építkezése mellett a harmadik negyedévre befejeződik ugyanis az M70-es autóút kétszer kétsávos autópályává történő bővítése, ami Nagykanizsa térségének is új fejlesztési lendületet adhat.
Még az idén szeretnék elkészíteni a Zalaegerszeg és a szlovéniai Lendva között újjáépíteni tervezett vasútvonal határig tartó szakaszának engedélyes és kiviteli terveit. A megye rendelkezésére álló 23 milliárd forint európai uniós forrás vidéki településeket érintő infrastrukturális fejlesztései mellett ugyanakkor a Zalában jelentős szerepet játszó gyógyfürdők Kisfaludy-programból megvalósuló beruházásait is kiemelte.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere szólt a 13 milliárdos összegből tervezett új logisztikai központ és konténerterminál beruházásáról, amelyet hamarosan kormányhatározat erősíthet meg. A Mol zalai finomítója márciusban mintegy hárommilliárd forintos bővítést indít, amellyel a gumibitumen-termelést kívánják megnégyszerezni.
Hamarosan átadják a 600 millió forintból megvalósított korszerű, 180 férőhelyes "munkáshotelt", szeptemberre pedig várhatóan elkészül az egykori Balaton Szálló kínai beruházó által elvégzett korszerűsítése. A belvárosi, egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ épülete helyén pedig négycsillagos konferencia- és üzleti hotel építése kezdődik, a tervek elkészítésére 200 millió forintot kapott a város.
A Modern városok program beruházásai közül a belvárosi Kvártélyház és a botfai kastélyépület renoválása, valamint az Alsóerdőre tervezett szabadidős komplexum kivitelezése is elindulhat ebben az évben. A mintegy 9,5 milliárd forintos költségűre tervezett új uszoda és strand kivitelezői szerződését pedig már ezen a héten aláírják, így ennek az építése is rövidesen indul - jelezte a polgármester.
forrás: mti
hírek innen, onnan
Fontos határidőre figyelmeztet a Belügyminisztérium: rengeteg magyar érint, akinek ilyen okmánya van
Nem érkezik külön értesítés, ezért is érdemes odafigyelni.
Itt a nagy bejelentés, már a McDonald’s is elkezdte a mesterséges intelligencia használatát
Mutatjuk, pontosan hogyan használják majd
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó
A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától
Új klubjával hároméves szerződést kötött.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


