Ezt olvasta már?


A minőségi kultúra közösséget teremt Zalaegerszegen

"Míg a hétköznapok fókuszában a gazdaságfejlesztés áll, az ünnepeknek is megadjuk a módját, hiszen a kemény és küzdelmes munka után szükség van az emelkedett pillanatokra, a feltöltődésre, a találkozásokra, a beszélgetésekre s a felhőtlen szórakozásra is”, vallja Balaicz Zoltán polgármester."

Minderre pedig évről évre kiváló alkalmat teremt a város kedvenc nagyrendezvénye, az Egerszeg Fesztivál.

– Az elmúlt évek közös munkája nyomán Zalaegerszeg folyamatosan erősödik, fejlődik. Bővül az infrastruktúra, céges, önkormányzati és állami beruházások indulnak, köztük a két legnagyobb a több mint 40 milliárd forintból megvalósuló járműipari tesztpálya és az M76-os építése. Sorra újulnak meg közintézményeink, s létrejött több száz új munkahely, melynek köszönhetően lassan elérjük a teljes foglalkoztatást – sorolja címszavakban az eredményeket a városvezető, hangsúlyozva: az igazi érték és Zalaegerszeg ereje a családokban, a kapcsolatokban, a barátságokban, a mindig összetartó közösségekben rejlik, amelyek a város nagyrendezvényein tovább épülhetnek, erősödhetnek, s megmutathatják magukat. – Ezért is rendkívül fontos a minőségi kultúra, az igényes szórakoztatás, mely erős közösséget teremt és lehetőséget az összetartozás megélésére.

Balaicz Zoltán: – Az elmúlt évtizedekben kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert alakítottunk ki, és fontos testvérvárosi szálak kötődtek

Minderre a zalai megyeszékhelyen bőven van mód és lehetőség, hiszen a január 1-jei újévi tűzijátéktól a közös városi szilveszterig bezárólag minden hónapra jut egy-egy rendezvény.

Ezek közül is a legnagyobb az Egerszeg Fesztivál, amely rendre tízezreket csábít a belvárosba, élettel teli, nyüzsgő, vidám találkozási ponttá változtatva azt, ahol helyiek és az egyre nagyobb számban érkező vendégek egyaránt elmerülhetnek a kulturális és kulináris örömökben.

– Az elmúlt évtizedekben kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert alakítottunk ki, melynek során fontos testvérvárosi szálak kötődtek, megismertük egymás kultúráját, művészetét, gasztronómiáját, sportját és gazdaságát. Az Egerszeg Fesztivál pedig minden évben kiváló alkalom e kapcsolatok ápolására, mélyítésére – folytatja a polgármester, kiemelve: idén nyolc testvérvárosi delegációt látnak vendégül a fesztiválhétvégén.

Érkeznek vendégek az olaszországi Goriziából, a lengyelországi Krosnóból, az erdélyi Barótról, Nyárádszeredából, Marosvásárhelyről, a felvidéki Dunaszerdahelyről, a muravidéki Lendváról és a kárpátaljai Beregszászról.

– Igyekszünk mind kulturális, mind gasztronómiai kínálatunkban olyat nyújtani, ami minden nemzet és minden korosztály, s a zalaegerszegiek és a vendégek igényeit is kielégíti – hangsúlyozza Balaicz Zoltán. – Reméljük, az idei Egerszeg Fesztiválon is minél többen velünk tartanak, és önfeledten szórakozva felejthetetlen élményekkel gazdagodnak majd. Szeretettel várunk mindenkit!

 

forrás: zaol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

Nagy nyári horoszkóp a Bikának: nagy pénzzel járó változás toppan be az életébe, de a szerelem sem kerüli el

Berobbant a nyár, máris itt a strandszerzon! Ha viszont te is az asztrológia szerelmese vagy, akkor ide elolvasnod a nagy nyári horoszkópot!...

Gondoltad volna? Ezért kapsz Olaszországban mindig szódát a kávé mellé

Nem arról van szó, amit sokan elsőre gondolnánk

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0