Ezt olvasta már?


A munkáját is biztosíthatja

A jelenlegi gazdasági helyzetben a munkahelyek biztonsága, illetve azok megőrzése egyre többször vetődik fel beszélgetések közben. Ez létfontosságú minden magyar ember számára.

Az állami segély ugyan elérhető, de a teljes megélhetést (rezsifizetést, a napi élelemre fordított összeget, az esetleges gyógyszerkiadásokat) sajnos nem fedezi. Pláne, ha valaki gyermekét egyedül neveli, nehezen tud megélni belőle.

A változékony gazdasági helyzetben a munkahelyek biztonsága egyre bizonytalanabb. A biztosító társaságok számos konstrukciót kínálnak, amelyekről nagyon keveset tud a közvélemény. Ilyen a munkanélküli biztosítás.

- A 2000-es évek elején volt elterjedtebb, a válság idején azonban a biztosítók kockázatvállalási hajlandósága csökkent. Azt követően az elmúlt években a növekvő munkanélküliség és a kárigény érvényesítéséhez kapcsolódó számos feltétel is okozhatja, hogy a módozat már nincsen annyira középpontban - tájékoztatott Molnár László, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alelnöke, aki elmondta, hogy jellemzően minimum legalább 1 év munkaviszony szükséges egy állandó munkahelyen, vagyis ugyanannál a cégnél, aki szeretné ezt a fajta biztosítást megkötni.

Mint kiderült, ez a biztosítási forma nem köthető önállóan, valamilyen banki szolgáltatás (például bankszámla vagy bankkártya) mellé szokták kínálni avagy lakás- és életbiztosítás kiegészítőjeként. Kivételt képez ez alól a francia April csoport által eredetileg kidolgozott és ma a KÖBE által nyújtott „Munkanélküliségi biztosítás”, amely önállóan köthető, de kiegészítőként több nagy társaság (AEGON, Allianz, Generali, Groupama stb.) termékpalettáján megtalálható. 2 Ennek megfelelőn a havonta fizetendő biztosítási díj személyre szabott - a keresetek arányának megfelelően. 5 ezer forint minimum és 700 ezer forint maximum lehet a havi térítés.

Fontos tudni, hogy a biztosítás várakozási időt is tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a biztosítást kötő személy a várakozási idő alatt veszíti el állását, akkor a biztosító nem szolgáltat, mert ez a kötelezettsége nem áll fenn, hiába fizette az illető korábban a díjat. A várakozási idő a „munkanélküliségi modul” esetében 180 nap.

„Befogadott biztosítási esemény fennállásakor” a biztosító nyolc hónapon keresztül szolgáltat: beleértve az önrészesedési időszakot, mely munkanélküliség esetén 60 nap. Vagyis az első 2 hónapban az illető munkanélküli az állam által biztosított támogatásban részesül, ezt követően a támogatás kiegészül a biztosító által nyújtott szolgáltatással.

A keresőképtelenség bekövetkezésekor ez annyiban módosul, hogy a biztosítótársaság az ajánlat aláírását követő 31. naptól fogva nyújt fedezetet. Viszont a várakozási idő alatt bekövetkezett baleset vagy betegség esetén a biztosító nem szolgáltat.

Amikor a keresőképtelenség bekövetkezik

A biztosításnál lényeges, hogy amennyiben az illető érintett személy rendes felmondás útján elveszíti állását (közös megegyezés esetén nem szolgáltat a biztosító), valamint regisztrált álláskeresőként álláskeresési járadékban részesül és rendelkezik Munkanélküli biztosítással, akkor a biztosító az álláskeresési járadékot havonta kiegészíti azzal az összeggel, amelyet - a szerződő fél a szerződéskötéskor - biztosítási csomag formájában, nettó jövedelméhez igazodóan választott.

Ez egyes esetekben kiegészül betegség-, baleset-, illetve életbiztosítási szolgáltatásokkal is. A kártérítés mértéke függ a kiválasztott csomagtól, figyelembe véve azt, hogy a kiválasztott csomag nem haladhatja meg az irányadó havi nettó jövedelem 70 százalékát.

Életkori határok között

Fontos feltétel, hogy a biztosított életkora 22 és 65 életév között legyen. Legalább 12 hónapon keresztül ugyanazon magyarországi munkáltatónál folyamatos és határozatlan tartamú és minimum heti 30 órás jogviszonnyal/munkaviszonnyal és magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie az ilyen biztosítást megkötő személynek. ez is alapfeltétele.

A további pontos feltételeket a mindenkor hatályos általános szerződési feltételek tartalmazzák. Azt ajánljuk, hogy a biztosítás megkötése előtt mindenképpen tájékozódjanak alkusznál, illetve a cikkben felsorolt bármelyik biztosítónál.

Sajnos azok, akik a 65. évük után sem mennek nyugdíjba - tegyük fel azért, mert hiányzik a teljes körű nyugdíjhoz a munkában eltöltött évek száma -, ebből a biztosításból ki vannak zárva.

 

llonka Mária

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A svájciak arról szavaznak a hétvégén, hogy maximalizálják-e 10 millió főben az ország népességét

A javaslat ismét felszínre hozta a bevándorlással kapcsolatos megosztottságot.

4 szokás, amely jelezheti, ha valaki stresszfüggő

Íme a stresszfüggőség jelei.

Bíróság döntött: levésték Donald Trump nevét a Kennedy Center homlokzatáról Washingtonban

A washingtoni művészeti központról szombat hajnalban került le a vitatott felirat. A lépést egy szövetségi bíró május végi döntése...

Jön a szuper El Niñó – az eddigi legerősebb katasztrófahullámot hozhatja el

Hőhullámmal, aszállyal, erdőtűzzel, felhőszakadással és viharokkal fenyegeti a világot minden idők legerősebb El Niñója.

A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt

A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület közérdekű adatigénylését jórészt ignorálta a Bethlen Gábor Alapkezelő, ezért a...

Kampány indult, írók és színészek fogtak össze a vérplazmaadásért

Irodalom és színház találkozik egy fontos társadalmi ügy szolgálatában, hogy a művészet erejével mutasson rá: a plazmaadás valódi...

BL-bronzérmesek az FTC férfi vízilabdázói

A máltai négyes döntőben a zöld-fehérek háromgólos győzelmet arattak a görög Olimpiakosz felett.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört

A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy...

Teljes leállás a záhonyi határátkelőn: órákra megbénult a közlekedés

Szombat este áramszünet lehetetlenítette el a közúti közlekedést Magyarország és Ukrajna között a záhonyi átkelőn. Az órákig...

Szívmelengető mentőakció: őzgidákat mentettek ki a tűzoltók Tamásiban – fotók

Különleges mentőakcióhoz riasztották a tűzoltókat Tamásiban, ahol két őzgida esett egy mély vízelvezető árokba. A riadt állatokat...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0