Ezt olvasta már?


A pókerban is jobbak a számítógépek

A sakk és a go után immár a pókert is meghódította a mesterséges intelligencia: a DeepStack pókerprogram eddig az összes profi emberi játékost megverte, aki kiállt ellene.

 

Az Albertai Egyetem (Kanada) Számítógépes Póker Kutatócsoportjának legújabb fejlesztése, a DeepStack névre keresztelt mesterségesintelligencia-rendszer a professzionális póker világának nehézfiúit darálta be egy összesen 3000 leosztásból álló, négy hétig tartó játszmasorozatban. Ezzel a mesterséges intelligencia (MI) újabb jelentős trófeát aratott azok után, hogy számítógépes programok a sakk és a go emberi nagymestereit már korábban maguk mögé utasították. A pókerprogramot alkotó albertai kutatócsoport, melynek tagjai között a prágai Károly Egyetem és a Cseh Műszaki Egyetem munkatársai is szerepeltek, a Science folyóiratban adott hírt a történelmi győzelemről.

A póker nagy kihívás az MI számára

A póker a sakkhoz, a dámához és a góhoz képest egészen más feladattal szembesíti az MI-t. A táblajátékok esetében mindkét játékos teljesen tisztában van a játék állásával, a rendelkezésükre álló információ tehát teljes és szimmetrikus eloszlású.

 

A póker egészen más tészta: itt egyik játékos se ismeri a másik lapjait, ezért mindketten tökéletlen és aszimmetrikus eloszlású információ alapján kénytelenek döntéseket hozni. Ráadásul a póker szóban forgó változata, a Texas hold'em heads-up no-limit variánsa olyan komplex, hogy minden játékmenet során 10160 (egy egyes, utána százhatvan nullával) döntési pont adódik. Ez a szám messze nagyobb, mint ahány atom van a világegyetemben; ilyen feltételek mellett az összes lehetséges döntés végigelemzése nyilvánvalóan nem opció.

 

A számítógépnek ezért az „intuícióját" kell használnia, amelyet mély tanulási algoritmusok segítségével fejleszt. Ahelyett, hogy egészen a játék végéig megpróbálná lefuttatni a helyzetek elemzését, az emberekhez hasonlóan csupán néhány lépéssel gondolkodik előre, és minden döntés után felülvizsgálja a stratégiáját. Ezzel a módszerrel a döntési pontok számát 10160-ról 107-re redukálja, és ennyi műveletet egy közönséges laptop processzora is 5 másodperc alatt elvégez.

 

„A póker régóta nagy kihívás volt az MI számára – mondta el Michael Bowling, az Albertai Egyetem természettudományos fakultásának tanára és a tanulmány vezető kutatója. – Ez a játék a tökéletlen információ iskolapéldája, amennyiben a játékosok nem ugyanahhoz az információhoz férnek hozzá, és nem ugyanabból a perspektívából nézik a játékot.

 

" Bár pókerról lévén szó mindvégig játékról beszélünk, a tökéletlen információs játék valójában véresen komoly ügy: a vele foglalkozó matematikai modellek írják le a legjobban azt, ahogyan döntéshozó ágensek kölcsönhatnak a való életben. „Új MI technikákra van szükségünk azoknak a helyzeteknek a kezelésére, amelyekben a döntéshozók eltérő szemszögből látják az eseményeket" – állítja Bowling, hangsúlyozva, hogy a tökéletlen információs játékokat megoldó MI algoritmusok alkalmazhatósága messze túlmutat a kaszinók világán. – „Gondolhatunk szinte bármilyen valós problémahelyzetre. Valamennyi résztvevő kissé másmilyen perspektívából szemléli a helyzetet, ugyanúgy, ahogy a pókerjátékosok is csak a saját lapjaikat ismerik." Bowling szerint egyebek mellett a megfelelő orvosi kezelések kiválasztása és a védelmi stratégiák tervezése terén kínálkoznak a legkézenfekvőbb alkalmazások.

Profikat győzött le

A kanadai programozók nem ma kezdték a tökéletlen információs játékokkal való birkózást. Az Albertai Egyetemen 1996-ben állt fel a Számítógépes Póker Kutatócsoport, amelyet 2006 óta Bowling vezet. 2008-ban a csoport kifejlesztette a Polaris nevű programot, amely a Texas hold'em póker egy kevésbé komplex változatát, a heads-up limitet játszotta, és ebben a versenyszámban győzte le sorra a játék emberi bajnokait. Ezt követte a 2015-ben publikált Cepheus, majd a 2016-ban debütált DeepStack.

 

„A felkészülés során a rendszerünknek megtanítjuk az egyes állásokhoz rendelhető értéket – magyarázza Bowling. – Minden helyzet maga is egy mini-pókerjátszma. Ahelyett, hogy a program egy nagy pókerjátszmát oldana meg, kis játszmák millióit elemzi végig, s mindegyik elemzés tovább csiszolja az intuícióját arról, hogyan is működik a póker. És ez az intuíció hajtja előre a DeepStack-et az egész játék során."

 

Az olyan komplex problémák kezelésében, mint a heads-up no-limit hold'em, fontos az éppen felmerülő szituációk értékelése. Annak köszönhetően, hogy a program csak belátható mélységben gondolja mindig újra a stratégiát, az egyes döntések a játék bonyolultsága ellenére is emberi időléptékben zajlanak. A 3-5 másodperces gondolkodási időt egy teljesen közönséges, Nvidia grafikus processzorral felszerelt laptop is könnyűszerrel tudja tartani.

 

 

A DeepStack megmérettetésére tavaly decemberben került sor, amikor a Nemzetközi Pókerszövetség 17 ország 33 játékosát kérte fel az MI-rendszerrel való erőpróbára. A játékosokat arra kérték, hogy négy hét leforgása alatt egy 3000 leosztásból álló játszmasorozatot játsszanak a számítógéppel. Végül csak 11-en játszották végig a teljes sorozatot; a DeepStack valamennyiüket megverte, egy kivétellel statisztikailag szignifikáns mértékben. Ezzel a DeepStack lett az első számítógépes program, amely professzionális játékosokat győzött le a heads-up no-limit Texas hold'em pókerban.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Itt a vége: halálos lehet a madáretetés áprilistól

A fiókák hosszas szenvedés után elpusztulnak az etetőről hordott magoktól.

FBI‑riasztás: fertőzött játékok terjedtek a netern, ha ezeket letöltötted, azonnal töröld!

Az FBI nyomozást indított egy hacker ellen, aki az elmúlt két évben kártékony kódokkal fertőzött játékokat terjesztett a Steam...

Figyelmeztet a NAV: ma éjfélkor lejár ez a fontos határidő

Ma éjfélig van lehetőség arra, hogy postán kérjék el szja-bevallási tervezetüket azok, akiknek nincs elektronikus elérhetőségük. A NAV...

Nébih: az egészséget is veszélyeztethetik a hamis növényvédő szerek

A hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.

Megszólalt a kórházba került Balázs Klári: ezt üzente a rajongóknak

Péntek óta aggódnak a rajongók az énekesnőért.

Figyelmeztet a NAV: Ma éjfélig van csak időd, nagyon fontos

Nagyon fontos határidő jár le hétfőn: az szja-tervezetek postázását éjfélig kérhetik azok, akiknek nincs elektronikus elérhetőségük....

A világ olajütőere leállt, és senki sem tudja, mikor indul újra

Megbénult a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala, a Hormuzi-szoros.

A gyümölcsök között ez az első számú zsírégető - nem találod ki melyik az

Hogyan segíthetnek a gyümölcsök a túlsúly elleni küzdelemben?

Hétfőn még papíron is lehet kérni az adóbevallást a NAV-tól

Viszont aki éjfélig nem szól, az csak online kaphatja meg az szja-bevallását.

Történelmi lépés előtt állhat a FIFA a világbajnokság miatt

Még nem látjuk, mi lesz a történet vége.

40 ezren állnak rendszámcsere előtt, már tudjuk, mi vár rájuk

Arról a tulajdonosok dönthetnek, hogy egyszer vagy kétszer akarnak-e a kormányablakba zarándokolni.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához

A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben

Mégis maradhat a szankciós listán két orosz oligarcha.

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0