A szlovák és magyar ferences rendtartomány jó kapcsolatára épül uniós projektjük
Uniós interregionális együttműkődésre már korábban is láthattunk számos példát. Ilyen volt a magyar Életfa civil szervezet uniós támogatása is, akik lengyel és szlovák szervezetekkel működtek együtt és egy transznacionális civilhálót kívántak kiépíteni. Fókuszban a szlovák és magyar ferences rend!
Az eddig bemutatott Európai Unió által finanszírozott és támogatott projektek között nagyon különböző jellegű és területen zajló fejlesztés került a reflektorfénybe, azonban a vallási és egyházi szcéna eddig nem jelent meg. A ferences rendtartomány kettő magyar és kettő szlovák kolostorának interregionális együttműködésének keretein belül kezdődött meg 2018-ban az a határokon túl nyúló projekt, amelynek célja Szécsény, Szentkút, Fülek és Pozsony ferences kulturális és épített örökségének felújítása a vallási célú turizmus jegyében, amely azt jelenti, hogy számos eddig a nagyközönség elől elzárt ferences épületet nyitnak meg a nyilvánosság számára a renoválásokat követően.
A határterület ferences kulturális örökségi helyszíneinek turisztikai célú fejlesztése a két rendtartomány együttműködése által (MONUMENTIS) (SKHU/1601/1.1/060) című projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül valósul meg 2.939. 885,12 eurónyi összköltségből (ez közel 1 milliárd forint), amelyhez 2.498.902 euró (azaz 785 millió forint) támogatást biztosít az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap. A ferences rendtartomány, amelybe ezen két magyar, illetve két szlovák kolostor tartozik, számos történelmileg jelentős épített örökséggel rendelkezik, amelybe nem csak épületek, templomok tartoznak, de műtárgyak is. Szécsényen például egy 14. Századi gótikus sekrestye, illetve barokk bútorok kerülnek restaurálásra. A nemzetközi együttműködési uniós projekt azonban nem valósulhat meg a két ferences rendtartomány között lévő kölcsönös jó és bizalmi kapcsolat nélkül, amely jelen esetben adott. Erre építve indult meg a pályázat, amelyről a Szentkúti ferences házfőnököt, Lóránt atyát kérdeztem meg interjúban a projektről és annak különböző elemeiről.
Milyen fejlesztési folyamatok és munkálatok fognak végbemenni az uniós pályázat keretein belül?
Nem csak épületet fejlesztünk és renoválunk a beruházás során, de különböző műtárgyak is restaurálásra kerülnek, mint például egy barokk, történelmi értékkel bíró festett stallum (templomi pad). Az építészeti projekt egyébként 4 blokkra bomlik, ebbe tartozik bele a pozsonyi gótikus ferences templom tornyának restaurálása, valamint a szentkúti templom teljeskörű szigetelése és külső festése. Megépül Szentkúton a Csend háza, amely nyolc szobájával a zarándokok visszavonulására lesz alkalmas, ahol szó szerint csendben pihenhetnek meg a világ zajai elől. A különböző szabad foglalkoztatások jegyében kialakítunk egy főként gyermekeket célzó szabadidős foglalkoztatót, valamint a negyedik blokk a tájépítészet keretén belül utakat, járdákat és kerítéseket újítunk fel.
Az uniós támogatás nem csak a kulturális és épített örökségek felújítása de egyben védelme is, hiszen az épületek és a műtárgyak több száz éves múlttal rendelkeznek, melyek a legrégebbi örökségek?
Szécsényen például van egy 14. századi kolostor, ami gótikus stílusban épült és amelyet az uniós pályázat keretein belül restaurálnak. Itt péládul nagyon egyedi és gyönyörű fafaragványok találhatók, amelyek közel 700 évesek magával az épülettel együtt.
Mik voltak a motivációk, hogy belevágjanak egy ilyen nemzetközi uniós projektbe? Milyen igény hívta elő a támogatás szükségességét?
Volt egy nagy szentkúti beruházás még 2015-ben, egy ÉMOP-os pályázat, amelyet 2013-ban indított el a ferences rend. Ennek a támogatásnak a segítségével sikerült részben felújítani a szentkúti kegyhelyet, azonban bőven maradt még teendő. Füleken és Pozsonyban szintén volt felújítandó műemléképület, ezért úgy döntöttünk a szlovák ferencesekkel együtt, hogy belevágunk az interregionális projektbe, hogy ezzel is fenntartsuk azt a kulturális, építészeti és szellemi örökséget, amelyet 1920-ig egy ferences rendtartomány foglalt magába, hiszen, akkor még nem csatolták el az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területeit. Így célunk azoknak a örökségeknek is a bemutatása vallási turizmus szemszögből, amelyet a különböző ferences kolostorok őriznek. Szentkúton már hagyományosan jelen van a vallási turizmus, hiszen századok óta közkedvelt zarándokhely.
Milyen a szlovák és a magyar ferences rend közötti kapcsolat? Az uniós projekt kapcsán szoktak találkozni?
Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a szlovák testvérekkel, hiszen e kölcsönös jó viszony nélkül nem tudnánk együtt működni a nemzetközi uniós projekt keretein belül. A szlovák ferences rend egy 80 főből álló provincia, amelynek két magyar tagja is van. A növendékek részéről is elmondható, hogy rendkívül készségesek mind a szlovák, mind a magyar rendtartományon belül. Úgy vélem erre a jó kapcsolatra épül az egész pályázat. Pozsonyban két alkalommal találkoztunk már a projekttel kapcsolatban, hogy átbeszéljük az egyes részletek és mi, mint az épületek tulajdonosai igen nagy odafigyeléssel követjük az egyes munkálatokat és azok körülményeit. A felújítások nem csak anyagi formában nyilvánulnak meg, de számunkra és a látogatók számára is egyfajta mentális és spirituális megújulás lehetőségét kínálja ez a projekt. Sokat köszönhetünk az uniós támogatásnak.
A beruházásnak során az egyes vallási turisztikai épületekben különböző interaktív elemeket alakítanak ki. Mik lesznek ezek? Mire kell itt gondolni?
Például ilyen interaktív fejlesztési elem lesz az audio guide, amely számos múzeum alapfelszerelése. Ez egy tárlatvezető eszköz, amelynek segítségével az adott kiállításon, vagy jelen esetben a kolostor és annak műtrágyainak megtekintése során a fülünkben hangzanak el a releváns információk egy külső hangeszköz révén. A tervezett ferences rend történetét bemutató kiállításon lesznek különböző roll up-jaink, amelyeken szintén a releváns információkat fogjuk elhelyezni. Minden azért nem szeretnék elárulni, akit érdekel látogasson el majd a kiállításra. Szeretettel várunk mindenkit.
Egy pályázat teljesítése során- független a sikeres megvalósítástól és az indikátorok teljesmértékű teljesítésétől - merülhetnek fel nehézségek. Mi volt a legnagyobb probléma a pályázat megvalósítása során? (Adminisztráció, bürokrácia kérdése stb.)
Kimondottan hátráltató akadályba nem nagyon ütköztünk eddig a megvalósítás során, azonban azt mi is érzékeljük, hogy az építőipari árak drasztikusan emelkednek és ennek függvényében a beruházás egyes költségeinek felhasználási keretét át kellett strukturálnunk, de ezenkívül nem adódott semmi gond. Talán még néhány személyi változás, mint nehezítő tényező mondható el “problémaként”, amely bennünket érint a projekt kapcsán. De célunk, hogy a kulturális és vallási értékek megőrzése nemzeti és hazai szinten, így úgy gondolom ennek a magasztosabb célnak az érdekében egy két akadály leküzdése nem jelenthet gondot.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
Lokodi Dávid/lockkerdee
hírek innen, onnan
Az igazán intelligens emberek így isszák a kávét - Ez a 4 kedvenc italuk
Tudtad, hogy a kávézási szokásaid sokat elárulnak a gondolkodásodról és az intelligenciádról? A legokosabb emberek nem véletlenül...
Sokkoló kinézetű magyar vonattemetőt találtak, gépszörnyek hadserege teremt sokkoló látványt a kamera előtt
Brutális, ahogy a rozsdás gépszörnyek sorakoznak a csendben egy elhagyatott magyar helyszínen, ez a hely a múlt sötét árnyait őrzi.
Csapadékot és enyhülést is hozhat a hét második napja
Meleg front kopogtat.
Ideje elővenni az esőkabátot - ránk szakad az ég a következő napokban.
A hét közepén többször is számítani kell esőre és záporokra, miközben a szél helyenként élénk, viharos lehet. A következő napokban...
A világ diplomáciai térképének középpontjába kerül Budapest – Mit nyerhet és mit kockáztat Magyarország a Trump–Putyin-találkozóval?
Budapest a világ diplomáciai térképének középpontjába kerül a Trump–Putyin-csúcstalálkozó megrendezésével, amely esélyt ad az...
Nem mindegy, mivel fűtünk, százezres bírság is jöhet
Ahogy beköszönt a hűvösebb idő, országszerte ismét füstölni kezdenek a kémények – egyáltalán nem mindegy azonban, mi kerül a...
Ezrek kerülnek a süllyesztőbe, a túlélésre lesz a legjobb a fix 3-as hitel
A kormány az összes, a Széchenyi Kártya Programban igényelhető hitel kamatát 3 százalékra csökkentette októbertől. A kkv-k nagy...
Fontos döntés született: betiltják a bérelhető elektromos rollereket 2026-ban
Prága jövőre betiltja a bérelhető elektromos rollereket a városközpontban, miután a lakosok panaszai és a balesetek száma egyre nőtt.
Tornádó söpört végig Párizs melletti településeken, egy ember meghalt
A szokatlanul erős vihar építődarukat borított fel, többen súlyosan megsérültek.
Megkérdeztük a lakosságot az árrésstopról: ítéletet hoztak a magyarok
A magyarok többsége szerint az élelmiszerboltokra vonatkozó árrésstop inkább csak jelképes lépés, és nem oldja meg a magas árak...
Nem áll jól a kétharmados cövek
De Orbán Viktor azon lesz, hogy újra felállítsa, és hogy sose lássuk meg a végét.
Jogerőre emelkedett Kenderesi Tamás ítélete – négyéves eltiltást kapott
A Svájci Legfelsőbb Bíróság nem adott igazat az olimpiai bronzérmes úszó Kenderesi Tamásnak, akinek így érvényben marad doppingvétség...
Sport
Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért
Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.
Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre
Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.
„Jól vagyok, csak alig bírom kinyitni a szemem…” – össze kellett varrni a védő sebét
Az NB I élén álló Paksi FC védője, Lenzsér Bence szombat este még a szekszárdi kórházat is megjárta…
Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat
Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.
Gróf Dávid tette brutális ellenszenvet váltott ki, Lisztes Krisztián is üzent neki
A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.
„Ezért utál téged mindenki”– újabb botrány Vinícius Jr. körül
A brazil szélső összetűzésbe keveredett Juan Iglesias-szal a Real Madrid Getafe elleni győzelme során.
Kapás Boglárka megrendítő vallomása a gyászról: „Nekem jólesett volna, ha…”
Olimpiai érmes és világbajnok úszónk édesapja és húga elvesztése után a gyász feldolgozásáról is beszélt.
„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú
Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.
Modric statisztikája sokkolta Olaszországot, a Milan újra győzött.
Luka Modric kulcsszereplőként járult hozzá az AC Milan 2–1-es Fiorentina elleni győzelméhez, miközben az első szabálytalanságát követte el a Milannál.
Sztrókot kapott a Real Madrid korábbi futballistája
Kórházban ápolják, bíznak felépülésében.
Az FTC kapusának ostoba megmozdulását még nemzetközi viszonylatban is nehéz felülmúlni
Volt itt már minden: rendőrségi eljárás, rugdosódás, cipődobálás.
Bulvár
Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
Kapott egy doboz sört a főnökétől, és gyanútlanul belekortyolt: pár nap múlva már halott volt a 21 éves srác
A 21 éves férfi a főnökétől kapott ajándékba egy dobos sört, amit egy végiggürizett munkanap után akart elfogyasztani. Bár a nedűnek különös íze volt, a srác nem hitte volna, hogy a kóstolás az életébe kerü
Örömlányként dolgozó vendég jött hozzám, a legkeményebb, hogy mit mondott
Nem is hinnéd, milyen történetei lehetnek a körmök szépítőinek...
Zelenszkij: Orbán az egyik felelős azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút
Nem tartja Budapestet a Trump-Putyin találkozó legmegfelelőbb helyszínének, de kész eljönni.
Dél-Koreában döbbenetes videó ment le Magyarországról a tévében, teljes a döbbenet idehaza
Egyre szorosabb a koreai-magyar viszony.
Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata
Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.
„Azt hittem megőrülök, amikor meglát-tam, hogy egy helyi vezető fizetése több mint 7,8 millió forint volt”
Hajdúböszörmény új polgármestere súlyos visszaéléseket talált. Bár több száz milliót spóroltak azóta, az előző fideszes vezetés miatt óriási bírságot kell fizetniük.
Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?
Zelenszkij ukrán elnököt kérdezték arról, eljönne-e e a tárgyalásra.
Trump kiabált és káromkodott Zelensz-kijjel a Fehér Házban: Ha Putyin akarja, elpusztít téged
Több hírügynökség beszámolója szerint rendkívül feszült hangulatban zajlott a múlt heti washingtoni találkozó Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között.
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
„Arculcsapás, hogy Trump Budapesten találkozik Putyinnal, miközben nincs ott egyetlen európai sem” – közölte az EU-s főképviselő
Szerinte az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük.
Őszi farmerszín – egy időre felejtsd el a kék nadrágot, mert ez jön helyette
Ha azt mondjuk, farmer, egészen biztosan a kék szín ugrik be először, pedig ebben a szezonban egy egészen másfajta árnyalat uralja a divatporondot.
blogmorzsák
Káli, a szelíd óriás
Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?
Putyin aranyhídja
Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán