Ezt olvasta már?


A szokásosnál aktívabb a nyár a hazai ingatlanpiacon

Gyengébb enyhüléssel, de beköszöntött a nyár a hazai ingatlanpiacon is, amely a tranzakciószámokban és a kereslet változásában is tetten érhető.

A Duna House által becsült 9 323 tranzakcióval a szokványos trendet követi a szegmens, az előző havi eredményekhez képest 15%-kal mérséklődött az adásvételek száma, ugyanakkor az előző év azonos időszakában mért DH adatnál 13,4%-kal több tranzakció zárult 2024 júniusában. Az ingatlanközvetítő becslése szerint így 61 646 adásvétellel zárult az első félév, ami 40%-os emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A Duna House Keresletindexe a tanév végével és a nyár beköszöntével hagyományosan gyengébb értékeket jelez, az idei júniusra mért 73 pont azonban így is jelentősen meghaladja az előző két év júniusában mért értékeket.

A jelzáloghitel-piacon változatlanul erős volument mutatnak a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának magyarországi adatai. Féléves viszonylatban az MNB első 5 havi tényadata és a Credipass júniusi becslése alapján 2024 első hat hónapjában 144%-os volumennövekedés volt a jelzáloghitel-piacon 2023 első félévéhez képest. Komoly segítség az otthonteremtők számára a CSOK Plusz, amely a csökkenő kamatszintekkel együtt még tovább fokozta az aktivitást a hitelpiacon. A Credipass által, 2024 második negyedévében, országosan benyújtott hitelügyletek között az előző negyedévhez képest erősebb, 18%-os arányban voltak jelen a CSOK Plusz igénylések. Az ország teljes területén a kétgyermekes CSOK Pluszra szerződő ügyfelek aránya volt a legmarkánsabb, az igénylők több mint fele, 52,9%-a élt a támogatott hitel ezen változatával.

Kelet-Magyarország kivételével országszerte emelkedett az átlagos hitelnagyság az előző negyedévhez képest. A hitelközvetítő második negyedéves adatai szerint keleten 19 millió Ft, a budapesti hitelfelvevők körében 29,2 millió Ft, míg Nyugat-Magyarországon 20,4 millió Ft az átlagos hitelnagyság. Futamidő tekintetében országszerte a 20 évre szóló ügyletekből van a legtöbb, ám a fővárosban szinte azonos arányban szerepeltek a 25 éves futamidejűek is. A fővárosban és a nyugati területeken 91-92%-ra emelkedett a kiszámítható, legalább 10 évig fix kamatozású konstrukciók aránya.

A második negyedévben továbbra is az árak erősödését jelzik a Duna House árindexei. Mind a vidéki területeken, mind a fővárosban meredeken emelkedtek a panel árindexek értékei, míg a téglalakások terén keleten jelentősebb, a fővárosban enyhébb mértékű korrekció olvasható ki az adatokból. A téglaépítésű lakások árának növekedése mindössze a nyugati országrész tranzakcióiban érezhető a Duna House 2024 második negyedéves árindexei alapján.

2024 második negyedévében a legtöbb újépítésű otthont, közel 7900 darabot a XIII. kerület kínálja a fővárosban. Fejlesztések terén kiemelkedőnek tekinthető még Újbuda is, a legkevesebb újépítésű ingatlan a pesti peremkerületekben található. Három budapesti kerületben, az I., a II. és a XII. kerületben haladta meg az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára a 2 millió forintot, milliós négyzetméterár alatt már csak Soroksár kínálja az újépítésű otthonokat. A fővárosi újépítésűek átlagos négyzetméterára 2024 második negyedévében elérte az 1,4 millió forintot.

A Duna House júniusi értékesítési adatai alapján a legmagasabb arányban a befektetési céllal szerződők voltak jelen, ők fedték le a fővárosi a tranzakciók harmadát. Jelentős, 28%-os arányban a nagyobb ingatlanba kötözés motiválta az otthonteremtőket, az első lakásukat vásárlók aránya az előző év azonos időszakához mérten 7 százalékpontot csökkent. Befektetésre 65,6 millió forintot, míg nagyobb ingatlanba költözésre 106,7 millió forintot szenteltek a Duna House ügyfelei átlagosan Budapesten.

A legfőbb vásárlási ok vidéken a nagyobb ingatlanba költözés volt (29%), a vevők negyede első lakását vásárolta, de magas, 23%-os volt a befektetői vételek aránya is a tranzakciók között. Nagyobb ingatlanra 52,4 millió forintot, első lakásra 35,4 millió forintot, míg ingatlanbefektetésre 37,2 millió forintot költöttek az ügyfelek idén júniusban.

3 érdekes adat

Már csak Soroksáron kapható új lakás milliós négyzetméterár alatt a fővárosban.

Országszerte csúcsot döntenek a panel árindexek.

2024 első hat hónapjában 144%-os volumennövekedés volt a jelzáloghitel-piacon 2023 azonos időszakához képest.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

Nagy nyári horoszkóp a Bikának: nagy pénzzel járó változás toppan be az életébe, de a szerelem sem kerüli el

Berobbant a nyár, máris itt a strandszerzon! Ha viszont te is az asztrológia szerelmese vagy, akkor ide elolvasnod a nagy nyári horoszkópot!...

Gondoltad volna? Ezért kapsz Olaszországban mindig szódát a kávé mellé

Nem arról van szó, amit sokan elsőre gondolnánk

Oszlásnak indult holttestre bukkantak az iráni válogatott foci vb-bázisa mellett

A mexikói Tijuanában egy autó csomagtartójában találtak egy holttestet, közvetlenül az iráni válogatott edzőközpontja mellett. A...

Jurij Gagarin csak a kezdet, avagy igazán kár, hogy Madách Imre nem érte meg az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajló űrversenyt

A Star City sorozat eljátszik a gondolattal, miként alakul a XX. század, ha a Szovjetunió küld először embert a Holdra. A tudományos diadal...

A svájciak arról szavaznak a hétvégén, hogy maximálják-e 10 millió főben az ország népességét

A javaslat ismét felszínre hozta a bevándorlással kapcsolatos megosztottságot.

4 szokás, amely jelezheti, ha valaki stresszfüggő

Íme a stresszfüggőség jelei.

Bíróság döntött: levésték Donald Trump nevét a Kennedy Center homlokzatáról Washingtonban

A washingtoni művészeti központról szombat hajnalban került le a vitatott felirat. A lépést egy szövetségi bíró május végi döntése...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0