A tanulást kötik össze a játékkal a zalaegerszegi iskolában
A Monterossi-pedagógiát alkalmazzák a zalaegerszegi iskolában, ahol tanulnak és játszanak is egyszerre a gyerekek.
Nem lehet játszani, tanulni kell! Vajon tényleg igaz ez a mondat? Vagy megy egyszerre mindkettő? A Montessori-pedagógia szerint igen. Az e módszer alapján működő megyeszékhelyi iskolában vendégeskedtünk tegnap.
– Fűzfa, nekem most ez tetszik legjobban – mondja az elsős Jakabfy Sólyom, aki a kártyákon látható képekhez épp szótagokat rendelt. A fűzfát nem ismerte, de sikerélményt adott a feladat, hát emlékezetes lesz, az biztos.
Az ugrálásra való szőnyegkockák mindegyikén külön tennivaló várja a lurkókat. Dobókockáznak, szerencsekártyát húznak, mozognak ide-oda. Közben térképzést tanulnak, geometriai viszonylatokat, páros-páratlan számok szétválasztását, megértik a kisebb-nagyobb-egyenlő relációt. Vagy a nyelvtan: földre tett karikákba ugrálnak, s közben annyi szóval mondanak mondatot, ahány karikát látnak. („Anyukám szép”, mondja a legszebb kétszavas mondatot Sólyom.)
Lehet nehezebb?, kérdezi a tanárnő. Iiiigen! válaszolnak.
„Csak” játszanak? Igen is, nem is.
Érzékeljük, a montessori előnye az, hogy figyel a gyerekek fejlődési ritmusára, sok eszközt használ és az életkori sajátosságoknak megfelelő a játék.
Egy teremmel odébb az ötödikesek babzsákokon üldögélnek korongok, bábuk, kis fa téglalapok között. Ja, ez a 10/12-ed, mutatják oszlopon, kördiagrammon, bábun. Törteket tanulnak. Egyszerű és szórakoztató.
A földszinten az óvodában a tél a téma, a kicsik sapkákkal, kesztyűkkel a kezükben sétálgatnak óvatosan, hogy nehogy bajuk essen a lábuk mellett kanyargó, fenyőágból kirakott ösvénynek. Blanka, Benedek, Dorka, Hunor, Zsófi, Bandus, Alexander, Bendegúz, Levente rakosgatja szorosan egymás után a lábfejét, a sapkák, kesztyűk pedig kosárban gyűlnek középen. Közben kiderül, hányféle téli sport hívogatja az embert, ha jó hideg van végre.
– A montessori csendkörben az egyensúlyérzékük dolgozik, figyelemkoncentráció zajlik, javul a mozgáskoordinációjuk, az óvónéni pedig közben megfigyelheti a csoportkohéziót, hiszen látja, hogy az egymást játékba hívó gesztusok során ki nyitottabb, s ki szorult esetleg a perifériára, akit majd másképp kell helyzetbe hoznia – magyarázza Nagy Beáta, a zalaegerszegi Montessori Általános Iskola és Óvoda igazgatója, míg kollégái, Németh Alexandra, Hóka Balázs, Berkiné Orbán Renáta a gyerekekkel már a téli témájú angol dalokat énekli. (A testületet erősíti Wolf Ágnes is.) Renáta a németországi Heidelbergben dolgozva ismerte meg a módszert, ami pedagógiai hitvallása lett.
– Az óvodában 40 kisgyerek van, a bővítésben egyelőre nem gondolkodunk – mondja az intézmény vezetője, aki általános iskolai és középiskolai tanári diplomával a zsebében szeretett volna valami mást, mint amit talált az oktatás területén. – Elmentem egy Montessori-bemutatóra, tudtam, ez az, amit kerestem. A Bandicica foglalkoztató csoporttal kezdődött 12 éve, most már itt az iskola, s örülünk, Zalalövőről, Hévízről is megtaláltak bennünket.
Míg beszélgetünk, előkerül a Montessori-eszközök legismertebbike: a rózsaszín torony és a barna lépcső. Felsorolni sem lehet, mi mindent fejleszt a gyerekekben, amíg játszanak a fából készült , különböző nagyságú kockákkal, hasábokkal.
Mi a lényeg? (Amelyet természetesen elfogad a magyar nemzeti alaptanterv és az oktatási rendszer, így az átjárhatóság is biztosított.) A módszer az elméleti tudásszerzés helyett a tapasztalatira teszi a hangsúlyt. A gyerekek nem a frontális tanár-diák viszonyban helyezik el magukat, hanem állandóan foglalatoskodnak valamivel, s ezen a tapasztalaton keresztül jutnak tudáshoz, információhoz. Az önálló feladatvégzés nem félelmetes, hanem élvezetes, amiben számíthatnak a felnőttre. Fontos, hogy minden eszköz nyitott polcokon látható, inspiráló tényezőként. (Az egerszegiek 200 különféle, saját fejlesztésű eszközzel rendelkeznek.)
Az intézményben saját kertben termelnek zöldségeket, hogy lássák a gyerekek a növények fejlődését. Hetente, péntek délutánonként kirándulnak a környező dombokon, a csácsi arborétum kedvenc helyük, a természet ismerete, szeretete a mindennapok része. A családoknak havonta rendeznek találkozókat, hogy a szülők is bevonódhassanak mindabba, amivel a gyerekeik a napjaikat töltik.
Igen, a pénz, persze mindenki erre kíváncsi. Az intézménytípus (amelyből többszáz működik jelenleg az országban) az állami normatíva mellett a szülők támogatását sem nélkülözi.
– A kis létszámú osztály, az életszerű rendszerszemlélet, a frusztrációmentes közeg és a mindennapos idegen nyelv volt számunkra fontos, amikor a gyerekeinknek oktatási intézményt kerestünk – mondja Szabó-Molnár Terézia, akinek két kisfia koptatja a „montessori” padjait. Ahol, mondanom sem kell, klasszikus padok persze nincsenek.
Forrás: zaol.hu/ZNL
hírek innen, onnan
Fontos határidőre figyelmeztet a Belügyminisztérium: rengeteg magyar érint, akinek ilyen okmánya van
Nem érkezik külön értesítés, ezért is érdemes odafigyelni.
Itt a nagy bejelentés, már a McDonald’s is elkezdte a mesterséges intelligencia használatát
Mutatjuk, pontosan hogyan használják majd
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó
A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától
Új klubjával hároméves szerződést kötött.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


