Ezt olvasta már?


A világ 9 leggazdagabb embere, akik az interneten keresték a milliárdjaikat

A Bloomberg évről-évre közzéteszi a Föld leggazdagabb embereinek a listáját, amiből idén két érdekes dolog is kiderült. - Pécsi Napilap -

 

 

9. Ma Huateng, Kína, 22,5 milliárd dollár

 

A kínai milliárdos a vagyonát a négy egyetemi csoporttársával 1998-ban alapított Tencent nevű vállalatnak köszönheti. A logója nyomán a Pingvin Birodalmának is becézett vállalat első programja egy csevegőprogram, az OICQ volt. Jó időben voltak és jó helyen (és mellékesen elég jól feküdtek a kínai kommunista pártnál is): a kínai internetforradalom pár hónap alatt 50 millió felhasználót hozott a csevegőszolgáltatásnak. A mára már a világ egyik legnagyobb internetes cégévé vált Tencent üzemelteti többek között az ország egyik legnépszerűbb mikroblogját, több internetes aukciós oldalát, de számos, tízmilliókat vonzó internetes játékot is magáénak tudhat.

 

8. Steve Ballmer, USA, 27 milliárd dollár

 

13 éven keresztül volt a Microsoft vezérigazgatója Steve Ballmer. Azon kevés amerikai milliárdos közé tartozik, aki nem alapítóként lett milliárdos, hanem úgy, hogy részvényopciókat kapott az általa vezetett cégtől a menedzsment-ösztönző program keretein belül. Neve még onnan lehet ismerős, hogy 2014-ben 2 milliárd dollárért vásárolta meg a Los Angeles Clippers kosárlabdacsapatot.

 

 

7. Jack Ma, Kína, 35,7 milliárd dollár

 

"Őrült Jack Ma" aki angoltanárként kezdte a pályafutását akkor várt az internet szerelmesévé, mikor 1995-ben az Egyesült Államokba látogatott. Az Alibaba nevű céget 1999-ben indította, akkor 5 millió dollárnyi tőkét kapott a Goldman Sachstól és 20 millió dollárt Softbanktól. A cég az elmúlt években hatalmasra hízott, 2014-ben véghezvitte minden idők legnagyobb elsődleges részvénykibocsátását.

 

 

 

6. Sergey Bin, USA, 41,6 milliárd dollár

 

A 43 éves Brin, a Google egyik társalapítója, gyermekkorában hagyta el Oroszországot családjával még a hetvenes évek végén. Később a Stanford egyetemen találkozott Larry Page-dzsel, akivel a Google keresőmotort kidolgozták. Brin jelenleg az Alphabet elnöke, aminek megalapítását szintén Page-dzsel jelentették be még 2015 augusztusában. A cég átalakításának köszönhetően Brianhez olyan nagyszabású projektek kerültek, mint az önvezető autózás, az automatizált otthonok, vagy épp az élet meghosszabbítása.

 

 

5. Larry Page, USA, 42,5 milliárd dollár

 

Larry Page az Alphabet vezérigazgatója, aki egykor a most elnöki pozíciót betöltő Sergey Brinnel alapította az internetes keresőóriást.

 

 

4. Larry Ellison USA, 45,3 milliárd dollár

 

Bár Brooklynban született, a Chicagóban élő nagynénje és nagybátyja nevelte fel. A nagynénje halálát követően kibukott két főiskoláról is, a számítástechnika alapjait végül a kaliforniai Berkley-n sajátította el. 1977-ben alapította meg szoftverfejlesztő cégét, mely eredetileg a CIA adatbázis-menedzsment projektjeként indult Oracle kódnév alatt. Nagy adakozó, vagyonának eddig 1 százalékát fordította jótékony célra. Sikeres vitorlázó és repülőgépet is tud vezetni, van két saját katonai gépe is.

 

 

 

3. Mark Zuckerberg USA, 58,5 milliárd dollár

 

Bizonyára nem gondolta volna Mark Zuckerberg, amikor kollégiumi szobájában megálmodták barátaival a Facebookot, hogy az ötlet a világ egyik leggazdagabb emberévé teszi. Jelenleg a Bloomberg Billionaire Indexe alapján ő a harmadik leggazdagabb tech milliárdos a világon, de ami ennél is fontosabb, 1,09 milliárd ember életét változtatta meg azzal, hogy a közösségi média alfáját és omegáját megteremtette és sikerre vitte. Ennyien használják naponta a Facebookot, ráadásul egyre többen vannak és egyre többet is lógnak rajta.

 

Mindemellett a Facebook alapítója a filantróp tevékenységeiről is jól ismert, még 2015 decemberében jelentette be feleségével, hogy még az életük során a vagyonuk 99 százalékát jótékony célra fogják fordítani.

 

 

 

2. Jeff Bezos, USA, 73,1 milliárd dollár

 

Jeff Bezos a 90-es évek elején egy Wall Street-i cégnél dolgozott, amikor eldöntötte, hogy saját vállalatot indít. Az e-kereskedelem úttörőjeként számon tartott Amazon még internetes könyvesboltként indult, azonban mára már valóságos internetes hipermarketté vált, a könyvek mellett mindenféle elektronikai kütyüt, bútorokat, de még borokat is árul.

 

 

 

1. Bill Gates, USA, 85,2 milliárd dollár

 

A lista első helyén a Microsoft-alapítója. Gates már 13 évesen érdeklődött a számítógépes programozás iránt és első 20 ezer dollárját is ezzel kereste meg 15 évesen Paul Allennel karöltve, aki később a Microsoft társalapítója lett. Gates fontos szerepet játszott a 20. század végén felvirágzó mikroszámítógép-ipar történetében, olyan széles körben elterjedt szoftverek fűződnek a nevéhez, mint az MS-DOS vagy a Microsoft Windows.

 

Bill Gates jelenleg tanácsadóként tevékenykedik a cégnél, idejét leginkább a feleségével, Melinda Gatesszel létrehozott jótékonysági alapítványnak szenteli. 2012-ig mintegy 28 milliárd dollárral támogatták a szegénység, a betegségek és a globális problémák elleni küzdelmet.

forrás: portfolio







0
0
0

hírek innen, onnan

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0