A világ első Zsolnay aukcióját rendezik Budapesten
A Virág Judit Galéria 20 évet várt arra, hogy felajánljanak egy ilyen egyedi kollekciót
A világon először a Virág Judit Galéria rendez Zsolnay aukciót. November 20-án a Kongresszusi Központban a századelő piacvezető kerámiaüzeme, a Zsolnay gyár kiemelkedő műtárgyai kerülnek kalapács alá, az árverést most első alkalommal Kelen Anna, a galéria művészettörténésze vezeti.
A Virág Judit Galéria mindig is kiemelten foglalkozott a 20. századi Zsolnay-műtárgyakkal, amelyek rendre felbukkannak a kiállításaikon és az aukcióikon. A Zsolnay név mára kulcsfogalommá vált hazánkban és külföldön egyaránt, hiszen az egyik legismertebb iparművészeti márkaként tartják számon világszerte.
November 20-án egy nem mindennapi árverésre kerül sor, amely a magyar és nemzetközi műkereskedelem számára is kivételes esemény, hiszen a világon először rendeznek Zsolnay aukciót. A Virág Judit Galéria 20 évet várt arra, hogy felajánljanak egy ilyen egyedi kollekciót: az est folyamán az exkluzív gyűjtemény darabjaira lehet majd licitálni, melynek különlegessége, hogy a historikus és szecessziós darabok ideális arányban sorakoznak fel benne. Kevés olyan Zsolnay-gyűjtemény van ugyanis, amely a gyár egyetemes működését kíséri végig a kezdeti sikerektől.
A gyűjtemény izgalmas utat járt be, míg elérte jelenlegi formáját. A kollekció alapja a harmincas években a Zsolnay családdal közvetlenül kapcsolatban álló két pécsi kereskedőcsalád darabjai voltak. Véletlen egybeesés, hogy a két család gyermekei már felnőttként, a hetvenes években Budapesten találkoztak, nem is sejtve, hogy felmenőik évtizedekkel azelőtt már ismerték egymást. Az ismeretséget végül házasság követte, így mára egyesült a két gyűjtemény, amelyet a mindvégig nagy becsben tartottak. A kollekció ezt követően további darabokkal bővült, így ma 57 tételt számlál a kollekció.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
November 20-án összesen 57 darab tárgy kerül árverezésre – az aukciót Kelen Anna, a Virág Judit galéria művészettörténésze vezeti, akinek ebben a szerepben ez az első árverése a nagy múltú galériában: “Megtiszteltetés, hogy ezt a rendhagyó árverést én vezethetem, hiszen az impozáns tételek felvezetésén és ismertetésén túl szakmailag is igen izgalmas kihívás számomra. Nagy örömmel tölt el, hogy ezt a féltve őrzött, nagy múltú gyűjteményt én tárhatom a nyilvánosság elé” - árulta el.
A most árverésre kerülő gyűjteményben megtalálhatóak a Zsolnay gyár legnevesebb művészeinek - mint például Mack Lajosnak, Apáti Abt Sándornak, Zsolnay Teréznek és Júliának - a munkái. A tételek között egészen kivételes darabok és ritkaságok is szerepelnek. A szecessziós kollekció egyik legszebb darabja az a ‘Táncoló nőalakokból formált kancsó’, amelyet Mack Lajos készített Apáti Abt Sándorral közösen: szakemberek szerint ez az egyik legszebb, színekkel kidolgozott variációja a tárgynak. A másik fontos műtárgy Apáti Abt Sándor a ‘Karcsú kancsó stilizált, mályvás díszítménnyel’ című munkája, amelynek különlegessége a relief-szerű, síkba süllyesztett kazettás felületképzésben rejlik. A gyűjtemény egyik leglátványosabb tárgya Hidasi Pilló Sándor műve, az 1911-ben készült millenniumi reminiszcenciákat idéző nagy vázája.
Forrás: PNL
hírek innen, onnan
7 oka is van, amiért idén nyáron sok dinnyét kell enned
Nem véletlen, hogy a görögdinnye az egyik legkedveltebb nyári gyümölcs, hiszen a 92%-os víztartalmának köszönhetően kiválóan...
Melyik napon születtél? Ezzel a munkával érhetsz el hatalmas sikereket
Lássuk, mely napok szülöttei milyen területeken tündökölhetnek anyagilag a legjobban!
Elege lett a helyieknek: lebontották egy luxusberuházás kerítését Albániában
Nem egyedi eset az ügy.
Ötöslottó: közel félmilliárd forintért ment az ikszelgetés, valakinek nagyon jól indulhatott a nyár
A 24. heti nyerőszámok.
Fejes gólokkal nyerte meg a Vasas az Országos Kupát - videó
Az Illés Akadémia-Vasas Kubala Akadémia mérkőzés első perceiben egyik csapat sem vállalt komoly kockázatot, a játék inkább a mezőnyben...
Sokkoló húzással maradhat Alonso a Forma–1-ben
Előfordulhat, hogy 44 évesen a visszavonulás helyett még egyszer csapatot vált Fernando Alonso. A sajtóértesülésekre reagált az Aston...
K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot
Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai...
Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...
Ezért hatástalan a szúnyogriasztó spray – pont segíthet abban, hogy rád találjanak
A szúnyogok a legújabb kísérletek szerint nem buták: rövid idő alatt megtanulták, hogy bizonyos esetekben a rovarriasztó szert élelmet is...
Itt vannak az új pedagógusbérek: módosulnak a sávhatárok is
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely a pedagógusok és a szakképzésben dolgozó oktatók idei...
Steven Spielberg új sci-fije lenyomta az E.T.-t a nézőknél
A leleplezés napja 75 százalékos közönségértékeléssel Spielberg második legjobban fogadott idegenfilmje lett.
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


