Ezt olvasta már?


Áder tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét a Tisza- és Szamos-szennyezésről

Áder János köztársasági elnök levélben hívta fel az Európai Bizottság elnökének figyelmét a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék problémájára.

Az államfő levelében - amely szombaton került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára - emlékeztette Ursula von der Leyent, korábban azt kérte Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnöktől, hogy vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.

Áder János ezúttal is hangsúlyozta, a korábbi ígéretek ellenére az elmúlt időszak áradásai ismét nagy mennyiségű hulladékot sodortak át Magyarországra. Ez jelenleg járványügyi szempontból is veszélyes, emellett mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza és az élővilágra is súlyos hatással van. Az államfő ismét megjegyezte, hogy a magyar kormány többször kérte már a szomszédos országok hatóságainak segítségét, de ezt az együttműködés hangoztatásán túl kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte.

A szennyezés legfőbb oka, hogy a lakosság a folyók árterébe rakja le a hulladékát - jelezte Áder János.

A köztársasági elnök felidézte, hogy a Tiszán idén már több mint háromezer köbméternyi szilárd hulladék érkezett, június 13. óta a folyóból 938 köbméter vegyes uszadékot szedtek ki, míg a Szamosból további 846 köbmétert, a hulladékmentesítést már a gépek sem bírják.

Áder János megismételte, kiábrándítónak tartja, hogy a Tisza hulladékkal szennyezése a sokszori fogadkozás ellenére sem hagyott alább, így az már tartós fenyegetést jelent a folyó törékeny ökoszisztémájára. "Ennek a visszatérő problémának a megoldása nem tűr további halasztást" - hangsúlyozta.

Az államfő az Európai Bizottság elnökének azt írta, tudja, mennyire elkötelezett a környezetvédelem ügye mellett, ezért bízik abban, hogy ez az ügy felkelti az érdeklődését. Emellett reményét fejezte ki, hogy az idén őszre javasolt brüsszeli találkozójukon személyesen is lesz lehetőségük áttekinteni az Európai Unió környezeti fenntarthatósági tevékenységét, a "Green Deal" legfontosabb elemeit.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kinevezték a hazai titkosszolgálatok új vezetőit

Miután Magyar Péter felmentette az eddigi vezetőket.

A szívroham nem véletlen - egy átfogó tanulmány bemutatta, milyen jeleket küld a test előtte

Több mint kilencmillió ember egészségügyi adatait elemezve amerikai és dél-koreai kutatók egyértelmű következtetésre jutottak: a...

Orbán Viktor elárulta, miért szenvedett vereséget a Fidesz áprilisban

Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten, ahol a várakozások szerint megújulhat a párt szervezeti felépítése és...

Orosz harci repülőket fogtak el a Balti-tenger felett – azonnali bejelentést tett a svéd hadsereg

Svéd Gripenek kétszer is felszálltak, miután orosz harci gépek közelítették meg a légteret a Balti-tenger felett.

Orbán Viktor: én soha nem adom fel

Magyarország gazdasági és politikai káosz felé tart, az ellenzéknek pedig az a dolga, hogy segítsen az országnak, hogy ne süllyedjen...

Szigorú rendőri zárlat alatt a magyar temető, gyanús eseteket vizsgálnak, krimibe illő intézkedés zajlik

Négy holttestet ásnak ki a hatóságok a nyomozás során, elképesztő bűnügy rázta meg a falut.

Megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális,...

Palvin Barbara merész kismama szettben keltett feltűnést, ennél büszkébb nem is lehetne a gömbölyödő pocakjára

Palvin Barbara és Dylan Sprouse a cannes-i filmfesztiválon jelentették be: az első gyermeküket várják. Akkor a vörös szőnyegen több...

Titokzatos erődítmény áll a sivatag közepén: nem tudjuk, kik építették, sem azt, hogy mire használták

A Szahara mélyén, a végtelen homoksivatag dűnéi fölé magasodó Ksar Draa nevű erődítmény Észak-Afrika és valószínűleg az egész...

Megvannak a titkosszolgálatok új vezetői

A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

0