Ezt olvasta már?


Állatkínzás: félő, hogy olcsón megússza a zalaegerszegi férfi

Az állatvédők szerint nem valószínű, hogy súlyos büntetést kap az a férfi, aki még augusztus végén – a gyanú szerint – súlyt kötött a kutyája nyakába, majd a tóba dobta.

Az állatvédők szerint nem valószínű, hogy súlyos büntetést kap az a férfi, aki még augusztus végén – a gyanú szerint – súlyt kötött a kutyája nyakába, majd a tóba dobta. Az állat elpusztult, a tetemét augusztus 28-án emelték ki a vízből, ezután érkezett bejelentés a rendőrséghez. A Zalaegerszeg Rendőrkapitányság egyenruhásai ezután kezdték az adatgyűjtést, és hamar azonosították is az állat gazdáját, akit az otthonában állítottak elő, állatkínzás miatt vették őrizetbe.

„Ebben az esetben ez állatkínzás vétsége egyértelműen, és ez pedig a Büntető törvénykönyvbe ütköző, tehát ezt már beemelték oda, meglehetősen magas büntetési tételekkel. Egy problémánk van, hogy nagyon nehezen barátkoznak meg a bíróságok azzal, hogy ilyen esetben az állat érdeke a lényeges, elég kicsik a büntetések és nem mindig hajtják végre” – adott hangot félelmének Orbán Zsófia, a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség elnöke.

 

forrás: hirtv.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Öten 1 hónapig csak gyedből: félidős helyzetjelentés

Maurer-Nagy Kinga tiktokkihívása, miszerint egy hónapig kizárólag a GYED-ből, pontosan 315 505 forintból él majd a család, már a...

A föld alá süllyesztették a Louvre legértékesebb ékszereit

Miután megtörtént a hatalmas ékszerrablás, a francia hatóságok úgy döntöttek, amíg nem lesz megfelelő a Louvre biztonsága, addig a...

Egy 37 éves férfi betört egy V. kerületi házba, aztán mikor megjelentek a rendőrök, a Dunába menekült

Pénzt, ékszert és okmányokat lopott Budapest belvárosából, de el kellett futnia a helyszínről.

Interjú: Nagy Feró egy feltétellel visszaadná a Kossuth-díjat, de szerinte a valóságot mondta

A lányoktól hajlandó bocsánatot kérni a mondataiért, és ha az elmúlt időszak díjazottai közül 10-en arra kérik, akkor vissza is adja a...

Temuról rendelt mágneseket nyelt le egy tini, a beleiben is működött a fizikai törvény

Több nap szenvedés után műtét lett a nem kellően átgondolt cselekedetből.

Ígéret: Olaszország nem lép hadba Ukrajnában, rakétákat sem ad

Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal - hangoztatta Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes,...

Kamala Harris: Még nem végeztem a politikával, lehet, hogy újra indulok elnöknek

A volt alelnök biztos abban, hogy már unokahúgai életében lesz női elnöke az Egyesült Államoknak.

Orbán meghirdette a Digitális Polgári Körök első országjárását

Szerinte az motiválta erre őket, hogy nagy sikere volt a Békemenetnek.

Meghan elszégyellte magát Harry miatt: szigorú tiltást szabott ki a férjére

Harry herceg alaposan kihúzta a gyufát a feleségénél: Meghan iszonyúan kiborult, az incidens után pedig komolyan elbeszélgetett a férjével.

Amit soha nem mutattak meg a filmekben: 5 döbbenetes részlet a forgatásokról

Fedezd fel, mi zajlott a kulisszák mögött a kedvenc filmjeid forgatásán – a Bajos csajoktól a Titanicig, meglepő szereplőváltásokkal...

Csapody Tamás: Bárki lesz is hatalmon, az általános hadkötelezettséget vissza fogják állítani Magyarországon

A jövő évi választáson a hatalomért küzdő két párt ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem kívánják bevezetni a...

0

Sport

Rémisztő összecsuklás a világbajnok-ságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt

Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.

Szoboszlai Dominik bekerült a BL legjobbjai közé

A hét csapatában a Bajnokok Ligájában ott van Szoboszlai Dominik is.

Újabb kulcsember dőlt ki a sorból, Szoboszlai újfent a védelembe kényszerülhet Liverpoolban

A címvédőnél halmozódnak a gondok, egyre több dolog miatt főhet Arne Slot feje.

A Real Madrid keményen visszaszólt Lamine Yamalnak

A Real Madrid csapatának nem tetszettek a fiatal Barcelona-játékos, Lamine Yamal provokatív szavai.

Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira

Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.

A BL-ben jegelte, most hosszasan dicsérte Kerkezt a Liverpool edzője

Arne Slot a magyar válogatott labdarúgó kvalitásai mellett Mohamed Szalah visszaeséséről is beszélt.

A pálya elnémult: elhunyt Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója

Rettenetes hírről számolt be a Mezőkövesd Zsóry: Hagyaczki József, aki több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja, 76 évesen elhunyt.

Pep Guardiola: A Liverpool harcban van a bajnoki címért

Pep Guardiola kifejtette véleményét a Liverpoolról, valamint dicsérte Unai Emery által irányított Aston Villát.

I. György, avagy Bognár estére csúcstartóvá válik Pakson

A Diósgyőr ellen ül 190. alkalommal a Paksi FC kispadjára Bognár György, ezzel megelőzi Csertői Aurélt.

Aggódhatnak a McLarennél, Verstappen visszatért és egyből a leggyorsabb volt

A holland címvédőt egyáltalán nem viselte meg a kihagyás. Az összetett éllovasa ellenben visszacsúszott.

Ferencvárosi beismerés: Nem vagyunk tökéletes állapotban... Meglepetés készül a rangadón?

Mindhárom magyar csapat pályára lép ma a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

0
0

Bulvár

Beutaló a szakorvoshoz: mikor kell, mikor nem kell?

2025. októbertől bizonyos szakrendelésekre minden alkalom előtt szükséges lesz a beutalója: ha például háromszor kell mennie a betegnek kardiológiára, ennyiszer kell újra beutalót kérnie orvosától. A beutaló ugya

„Budapest is a miénk lesz” – jelentette ki Vlagyimir Putyin propagandistája október 23-a után

A szankcionált újságíró szerint „mindenki lesz*rja” az egyszerű ukránokat, csak Moszkva nem.

Az amerikai turista megpróbált magyarul rendelni egy étteremben, és elképesztő, mit hozott össze a végére

A külföldiek, főleg az angolok és amerikaiak sokszor panaszkodnak, hogy mennyire nehéz a magyar nyelv, de az egyik turista megküzdött vele.

Rendkívüli módon beleállt a Békemenetbe egy budapesti étterem, nem ez az első durva húzásuk

Egy magyar étterem bejegyzése döntheti el, hogy hányan voltak valójában a Békemeneten?

Nem lesznek érdekeltek a 65 év felettiek szűrésében a háziorvosok

A háziorvosok teljesítményértékeléséből kiveszik a 65 év felettiek szűrővizsgálatait – derítette ki az Azénpénzem abból a rendelettervezetből, amelynek társadalmi egyeztetése már lezárult. A változtatás ne

Nem fogadott hívással keresnek, pedig nem is telefonáltál - így élnek vissza a telefonszámoddal a tudtodon kívül

„Jó napot, volt erről a számról egy nem fogadott hívásom" - állítja a telefon túlsó végén valaki, majd elindul egy teljesen szürreális párbeszéd. Te biztos vagy benne, hogy nem hívtál senkit, főleg nem ezt az

A régi kütyük a 90-es évekből, amikből ma már kisebb vagyont szerezhetsz

Van egy régi Game Boy a fiókban, egy poros iPod a szekrény tetején, vagy talán az első iPhone doboza a padláson? Ne dobd ki ezeket a kütyüket – lehet, hogy egy kisebb vagyonon ülsz.

13 millió forintot ajánlott a lányainak egy négygyermekes anya, ha lemondanak az esküvőről

Egy TikTok-videó kavart komoly vitát az esküvők körüli társadalmi elvárásokról és pénzügyi realitásokról.

Megérkezett a parancs – az USA megindította a félelmetes csapásmérő hadihajókat

Az Egyesült Államok kormánya újabb lépést tett a transznacionális bűnszervezetek felszámolása érdekében.

blogmorzsák

MiG-25RB, a Mach 3 sebességű felderítő legendája

Néhány városi legenda cáfolata a gép csúcssebességét illetően, a felderítő alváltozat kalandjai a Közel-Keleten és végül némi összehasonlítás az SR-71-gyel.

Csökken az arany, a befektetők altcoinokba teszik a tőkét

Az arany árfolyama csökkenő tendenciát mutat, megtörve a korábbi emelkedő trendet.

0