Amerikai diákok az al-Kaida szemszögéből írnak esszét szeptember 11-ről
Az iowai állami egyetemen a hallgatóknak az al-Kaida terrorszervezet szemszögéből kell esszét írniuk a 2001. szeptember 11-ei merényletekről. (Pécsi Napilap)
A feladatot a nemzetközi tanulmányokat folytató diákok kapták. Tanáruk, James Strohman bízta meg őket azzal, hogy a merényletek elkövetőinek aspektusából készítsenek "történelmi esszét" az al-Kaida egy terroristájának vagy egy nem nyugati történésznek képzelve magukat.
Az oktató arra buzdította az egyetemistákat, hogy használják a fantáziájukat, legyen az esszé minél érdekesebb. Hozzátette, nem kell törődniük azzal, hogy nem értenek egyet a terroristákkal, a dolgozat célja a sajátjuktól teljesen eltérő nézőpontok figyelembe vétele és megfogalmazása.
A College Fix című egyetemi lap felfigyelt a szokatlan témaválasztásra, és megkereste James Strohmant, de ő nem akart nyilatkozni. Az egyetem kommunikációs igazgatója, Rob Schweers viszont leszögezte: "a feladatnak semmi szín alatt nem az a célja, hogy kisebbítse a 2001. szeptember 11-ei események tragédiáját, sem pedig az, hogy támogassa az al-Kaida vagy más terrorszervezetek elveit és célkitűzéseit". A kommunikációs igazgató szerint a feladat pusztán a kritikai gondolkodás képességének erősítését és a nemzetközi események "más szemszögből történő " elemzését célozza.
2001. szeptember 11-én reggel tizenkilenc terrorista eltérített négy utasszállító repülőgépet. Kettő New Yorkban a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, egy pedig a washingtoni Pentagonba csapódott. A negyedik eltérített gép - az utasok hősiességének köszönhetően - nem ért célt, hanem Pittsburgh közelében egy tisztásra zuhant. A merényletekben több mint háromezer ember halt meg.
hírek innen, onnan
Minden eddiginél nagyobb flottával indult el a hetedik Tisza-tavi PET Kupa
Idén hetedik alkalommal indult útjára a Tisza-tavi PET Kupa, Magyarország egyik legismertebb közösségi folyótisztító kezdeményezése. A...
El Niño és Magyarország: mire számíthatunk mi, itt, most?
A felmelegedésre most megint rátesz egy lapáttal a csendes-óceáni eredetű El Niño jelenség, de Magyarországon nem elsősorban erre kell...
Orbán Viktor: „A választási vereségért engem terhel a felelősség”
A volt kormányfő szerint feleslegese másokon elverni a port – ezért is mondott le (amit elutasítottak, bár sajtóinformációik szerint...
Tíz kilométeres sávban indul rendkívüli vaddisznógyérítés az autópályák mentén
Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyében az M1 és M3 autópályák környezetében intenzív állománycsökkentést rendeltek el. Az...
Klose biztos benne: Megdől a vb-gólrekordja, és azt is tudja, kinek adná át szívesen
Miroslav Klose szerint ezen a tornán átadják a múltnak a gólrekordját.
A tökéletes szőrtelenítés előtti rutin, amivel örökre elfelejtheted a benőtt szőrszálakat
A szőrtelenítés sok nő számára a szépségápolási rutin természetes része, de a benőtt szőrszálak és az irritáció kellemetlenné...
Egy irodalomtanár kitált: A diákok ma már egy 20 oldalas cikket sem tudnak elolvasni
Tyler Jagt amerikai irodalomprofesszor szerint a diákok már egy 20 oldalas cikket sem képesek elolvasni, ami a teljes generáció problémája....
Magyar Péter már előkészíti a meleg párok örökbefogadását a Mi Hazánk politikusa szerint
Novák Előd a miniszterelnök e heti parlamenti felszólalására reagált.
Kiderül a kormány pontos terve: nem lesz titok, mit vállalunk az uniós pénzekért cserébe
Gőzerővel folytatódik a munka: a kormány a következő napokban nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét, amely az...
Susan Sarandon lánya le sem tagadhatná édesanyját: Eva pontosan úgy néz ki, mint a színésznő fiatalon
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul...
„Elértük, hogy a roma gyerekek játszanak a nem roma gyerekekkel” – ebben a nyíregyházi játékközpontban nem számít, ki honnan jött
A nyíregyházi Üvegház-Játékközpontban jártunk, hogy megnéztük, miként sikerül lelkes civileknek ebben a speciális intézményben...
Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán...
Sport
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Klopp szerint a világbajnokság első meccse pocsék volt, egyik csapat sem játszott jól
A szakértőként dolgozó Jürgen Klopp nem finomkodott.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma
A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


