Ezt olvasta már?


Augusztus végéig több mint 1300 esetben riasztották a tűzszerészeket

A nyáron több mint 450 rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerész ügyeletre és augusztus végéig már több mint 1300 esetben riasztották feltételezett robbanóeszköz miatt a tűzszerészeket - írta a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede kedden a Facebook-oldalán.

Augusztusban több mint 170 esetben vonultak ki a tűzszerész katonák különböző típusú robbanóeszközökhöz, 52 bejelentés soron kívüli intézkedést igényelt. Az elhúzódó aszály miatt a folyókon és állóvizekben kialakult szokatlanul alacsony vízállás is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen sok volt a bejelentés - jelezték.

Bejegyzésükben ismertettek néhány augusztusi esetet is. Veszprémben, az Egyetem utcában egy 500 kilogrammos szovjet légibombát hatástalanítottak, sikeresen eltávolították a bomba orr- és fenékgyújtó szerkezeteit, amelyeket a helyszín közelében meg is semmisítettek. A hatástalanított bombatestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították, ahol később megsemmisítik.

A főváros XII. kerületében, az Eötvös úton egy építkezésen került elő 203 milliméteres szovjet gyártmányú rombológránát, az állapotfelmérés miatt százméter sugarú körben lezárták a területet. A nagy űrméretű, második világháborús tüzérségi robbanóeszközt kilőtt, de szállítható állapotban találták. A katonák elszállították a robbanóeszközt, majd még aznap megsemmisítették az arra kijelölt robbantási területen.

Szombathelyen egy családi háznál emésztőgödör ásása közben találtak több mint 150 darab 82 milliméteres szovjet aknavetőgránátot. A világháborús eredetű aknavetőgránátok össztömege megközelítette az 500 kilogrammot.

Esztergomban, a Mária Valéria hídtól mintegy száz méterre a Duna medrében egy második világháborús, 76 milliméteres szovjet repeszromboló lőszer került elő, amelyet elszállítottak.

Nyergesújfaluban két világháborús robbanóeszköz, 7,5 centiméteres német páncéltörő gránát került elő, egymástól néhány száz méterre a Duna medréből. Ezeket is elszállították és megsemmisítették.

Gárdony külterületén földmunkák közben 10 darab 76 milliméteres szovjet tüzérségi repeszlőszert és egy 12,7 milliméteres gyalogsági lőszert találtak - ismertettek néhány esetet legutóbbiak közül.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Rengeteg erőt ad, hogy egy ország áll mellettünk" - Bíróság elé állt a kisfiút felrúgó karateedző

A szolnoki bíróság újabb szakértőket hallgatott meg a kalandparkban kisfiút felrúgó A. Tibor ügyében. Az ítélethirdetés így...

Esettanulmány az Erdélybe importált pártállami rendszerről - Jelentés tárta fel a súlyos visszaéléseket az erdélyi levélszavazásnál

Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom átfogó jelentése szerint rendszerszintű problémák jellemezték a levélszavazást. A dokumentum az RMDSZ...

Vázolta elképzeléseit a Tisza-kormány leendő tudományos és technológiai minisztere

„Kormányok jönnek-mennek, de a tudomány marad. A tudományos közösség Magyarország egyik legfontosabb tartóoszlopa, és egyben jövőnk...

Menekülthullám fenyegetheti Krétát

Lassan elkezdődik a turistaszezon a görög szigeteken, miközben Kréta déli részére egyre több menekült érkezik Kelet-Líbiából.

A 3 legjobb kullancsriasztó növény: nem mindegy, hova ülteted a kertben

A vérszívók a kertben is megjelenhetnek, de ezeket a kullancsriasztó növényeket messziről elkerülik.

Beszívta a vákuum a búvárokat egy tenger alatti vezetékbe

Az olajvállalat nem gondoskodott a mentésről, négyen meghaltak.

Egy kutyakozmetikai látogatás általában rutinfeladat – egy kis fürdetés, szárítás, körömvágás, és már kész is. Egy fekete-fehér husky esetében azonban a szokásos procedúra egész...

Egy kutyakozmetikai látogatás általában rutinfeladat – egy kis fürdetés, szárítás, körömvágás, és már kész is. Egy fekete-fehér...

A Carson Coma frontembere „patkányoknak” nevezte a százmilliós támogatást felvevőket

A Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio a Telex műsorában beszélt arról, hogyan élte meg a választási időszakot, milyen hatással volt a...

Balesetsorozat Nógrádban: 7 ember vesztette életét

Megrázó adatok láttak napvilágot: Nógrád vármegye az ország egyik legveszélyesebb aszfaltcsapdájává vált. Miközben mindenki a...

Hatalmas összeget mozgatott meg Japán, hogy stabilizálja a jen árfolyamát

Japán akár 5,48 billió jent, vagyis mintegy 35 milliárd dollárt is fordíthatott a jen árfolyamának védelmére a jegybank pénteken...

Erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, de délelőttre elfogyott a lendület

Magyarországon május 1 ünnepe miatt nincsenek nyitva a tőke- és forexpiacok, Londonban viszont van kereskedés, így a forint árfolyama is...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

Kínos pillanat a Fehér Házban: Donald Trump a király előtt ragadta volna meg felesége fenekét

Egy, az X-en terjedő felvétel szerint Donald Trump szokatlan gesztust engedett meg magának Károly király látogatásakor. Sokak szerint elfogadhatatlan volt a mozdulat, amivel másodjára szegte meg a protokollt az elnök.

0