Ezt olvasta már?


Az MTA kutatói már dolgoznak a hatékony poloskacsapdán

Az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén, amellyel reményeik szerint jelentősen csökkenthetik majd a kártevő rovarok egyedszámát - közölte kedden az MTA.

Hetek óta poloskainvázióval küzdenek Magyarországon számtalan házban és lakásban, ahová tömegével húzódnak be a vándorpoloskák és a márványos poloskák. Az MTA honlapján olvasható cikk szerint a jelenséget az okozza, hogy két, itthon nem őshonos poloskafaj, ahogy lassan hűvösödnek az éjszakák, elkezdett melegebb helyeket keresve telelésre behúzódni.

A két, tömegével megjelenő faj, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a barnás mintázatú márványos poloska (Halyomorpha halys) csupán néhány éve jelent meg az országban, de egyedeik "roppant mértékben" elszaporodtak.

A vándorpoloska trópusi eredetű, a kutatás feltételezi, hogy Etiópia környékéről származik, míg a márványos poloska Kelet-Ázsiából származik. Növényevő fajokról van szó, amelyek az emberre nem jelentenek veszélyt. Azonban táplálékkeresés során előfordulhat, hogy véletlenszerűen megszúrják az embert - tájékoztat Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója.

A két poloskafaj elterjedése jelentős károkkal jár: mind a vándorpoloska, mind a márványos poloska valósággal ellepi a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket és még a balkonon tartott növényeket is. A közvetlen kár is igen komoly, mert poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök.

A szakember tájékoztatása szerint jelenleg csak kémiai eszközöket, vagyis rovarirtó szereket tudnak alkalmazni. "Mindenképp fontos mielőbb elpusztítani a lakásba bejutó poloskákat, mert a védett helyeken áttelelő egyedek lesznek az alapítói a következő évi populációknak. Előszeretettel húzódnak fáskamrákba, sufnikba, pincékbe, ahol a körülbelül 1 centiméteres résekben, repedésekben sokszor több tucat egyed is elrejtőzhet" - részletezi Kontschán Jenő.

Az MTA szerint a két poloskafaj magyarországi természetes ellenségei jelenleg még nem ismertek. Az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói a vándorpoloska és a márványos poloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, azzal a hipotézissel dolgozva, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. A vizsgálat azért fontos, mert a paraziták hatékonyan csökkenthetik a poloskák túlélési esélyeit.

A kutatás az európai uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) támogatásával folyik. Azt próbálják kideríteni, hogy milyen növényeket preferálnak a poloskák. "Ez azért lényeges, mert van esély arra, hogy az értékesebb növényeink közé olyan, számunkra kevésbé értékes növényeket ültessünk, amelyekre inkább át tudjuk csábítani a poloskákat" - magyarázza a szakember. A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak. Azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, amellyel az utóbbi hetekben rengetegen szembesültek: ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni. A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessenek ki. "A csapdákkal sajnos nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kártevő rovarokat, de az egyedszámukat remélhetőleg jelentősen visszaszoríthatjuk majd" - teszi hozzá az MTA ATK Növényvédelmi Intézet igazgatója.

Mivel a modelleket, majd a csapda prototípusait a természetben kell tesztelniük, a kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz vagy enyhén alakul a téli időjárás, az megbolygathatja az invazív poloskák telelését, s mindez nehezíti az eredmények értékelését. Az igazgató úgy tervezi: mire 2020 végén véget ér a kutatást finanszírozó GINOP-pályázat, akkor már egy prototípust elkészíthetnek.

A közlemény szerint, hiába ér véget majd a 2018-as poloskainvázió, lassan készülni kell a következőre. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis hasonlóan nagy poloska egyedszámokra kell számítani, mert a jelentősebb lehűlések sem vetik vissza az áttelelő egyedek számát.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elkezdődött a Till Tamás meggyilkolásával vádolt férfi pere

Elkezdődött a bajai Till Tamás 2000-es meggyilkolásával vádolt férfi pere szerdán a Kecskeméti Törvényszéken.

Erős fellépőkkel jön a jubileumi INmusic Zágrábban

A posztcovid időszak egyre kevésbé szól a zenei fesztiválokról, de mindez nem látszik meg a zágrábi INmusic-on. A szervezők nem az...

„Hatékony és olcsó”: ezzel a hétköznapi eszközzel védekezhetünk a kullancsok ellen

A lengyel erdészek szerint a ruhatisztító henger egy olcsó és hatékony kiegészítő eszköz a kullancsok ellen. A módszer a fizikai...

„A pofádat be fogom verni” – Így fenyegetőzött Tasó László, mert közpénztolvajnak nevezték

A fideszes Tasó László miniszteri biztos egy önkormányzati munkavezetőt fenyegetett meg Nyíradonyban. A brigád a politikushoz köthető...

Két férfit megkéseltek Londonban, a támadó késsel üldözte az embereket, többeket is megpróbált megszúrni

A rendőrség végül sokkolóval ártalmatlanította a támadót, aki a helyi zsidó közösség tagjait vette célba.

Egyre többen lecserélik a régi kávéfőzőket: ez hódít most a magyar konyhákban

Sokan azt hiszik, a jó kávé titka a drága gépekben rejlik, pedig sokszor egészen apró részleteken múlik a végeredmény. Egy jól ismert,...

Befellegzett az ingyenes parkolásnak a Ferihegyi repülőtér szomszédságában: lezárult a sorompó

A repülőjegyek ára az elmúlt években sokak számára elérhetővé vált, azonban a repülőtéri parkolás költségei továbbra is...

Nyomozást rendeltek el az ukrán pénzszállítók fogva tartása miatt

Nyomozás indult a magyar hatóságok által elfogott ukrán pénzszállítók ügyében, miután jogellenes fogva tartás gyanúja merült fel. Az...

Tényleg jobb lesz a wifi ettől az egyszerű trükktől?

Baj nem lehet a kipróbálásából.

Két zsidó férfit késeltek meg Londonban

Újabb antiszemita támadás történt.

A lehúzott redőnyt áttörve csapódott be a helyiségbe a golyó

A rendőrség részleteket közölt a solymári lövöldözésről és videót tett közzé.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Elegem van ebből, tönkreteszik vele a focit

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

0
0

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et

Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott

A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

0