Ezt olvasta már?


Az árkorrekció ellenére a földgázárak továbbra is nagyon magasak

Az elmúlt egy-másfél hónapban volt egy árkorrekció a földgázpiacon, de az árszintek továbbra is nagyon magasak - jelentette ki a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hortay Olivér rámutatott, hogy az elmúlt napokban is 120 eurót kellett fizetni egy megawattóra földgázért az irányadó holland gáztőzsdén, miközben két évvel ezelőtt 15 euró volt az ár, sőt a koronavírus-járvány előtt 10 euró alatt is elérhető volt a földgáz. Úgy vélte, a magas árakon túl még nagyobb kihívás a vállalatok szempontjából az árak változékonysága: az európai energiapiac teljesen kiszolgáltatottá vált a kereskedőknek és az időjárásnak, ezért nem lehet tervezni, nem tudható, hogy a következő hónapokban nő vagy csökken a földgázár, mert az külső tényezők függvénye.

A szakértő szerint mindez nem kedvez az új beruházásoknak, az energiaigényes ágazatokban pedig a tevékenységek korlátozását, a termelés leállítását hozza, esetleg a termelés átvitelét más országokba. Az egyik vezető nemzetközi tanácsadó cég elemzése alapján néhány év múlva az EU nettó exportőrből nettó importőrré válhat a személygépjárművek esetén, vagyis jelentősen csökkenne az unió nemzetközi súlya ezen a téren is, miközben az iparág nemcsak gazdaggá tette Nyugat-Európát, de az egyik legnagyobb foglalkoztató is, ami súlyos dolgokat vetíthet előre - jegyezte meg.

A közös uniós gázbeszerzéssel kapcsolatban Hortay Olivér elmondta: rövidtávon nem várható a földgázárak mérséklődése, mert az energiahiány okozza a folyamatos áremelkedést, ezt a hiányt pedig a közös beszerzés sem fogja enyhíteni. Ugyanakkor közép- és hosszútávon lehet valamekkora hatása az árakra, amennyiben jól működik.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

Nagy nyári horoszkóp a Bikának: nagy pénzzel járó változás toppan be az életébe, de a szerelem sem kerüli el

Berobbant a nyár, máris itt a strandszerzon! Ha viszont te is az asztrológia szerelmese vagy, akkor ide elolvasnod a nagy nyári horoszkópot!...

Gondoltad volna? Ezért kapsz Olaszországban mindig szódát a kávé mellé

Nem arról van szó, amit sokan elsőre gondolnánk

Oszlásnak indult holttestre bukkantak az iráni válogatott foci vb-bázisa mellett

A mexikói Tijuanában egy autó csomagtartójában találtak egy holttestet, közvetlenül az iráni válogatott edzőközpontja mellett. A...

Jurij Gagarin csak a kezdet, avagy igazán kár, hogy Madách Imre nem érte meg az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajló űrversenyt

A Star City sorozat eljátszik a gondolattal, miként alakul a XX. század, ha a Szovjetunió küld először embert a Holdra. A tudományos diadal...

A svájciak arról szavaznak a hétvégén, hogy maximálják-e 10 millió főben az ország népességét

A javaslat ismét felszínre hozta a bevándorlással kapcsolatos megosztottságot.

4 szokás, amely jelezheti, ha valaki stresszfüggő

Íme a stresszfüggőség jelei.

Bíróság döntött: levésték Donald Trump nevét a Kennedy Center homlokzatáról Washingtonban

A washingtoni művészeti központról szombat hajnalban került le a vitatott felirat. A lépést egy szövetségi bíró május végi döntése...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0