Ezt olvasta már?


Az átlagosnál többen haltak meg júliusban a hőhullámok miatt az Európai Unióban

Az Európát sújtó rendkívüli hőhullámok miatt az átlagosnál 16 százalékkal többen haltak meg az Európai Unióban idén júliusban, egyben ez volt az eddig feljegyzett legmagasabb halálozás ebben az évben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett jelentéséből.

A jelentés szerint a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában. A hőmérsékleti adatokat is figyelembe véve az adat azt bizonyítja, hogy a többlethalálozást a rendkívüli hőhullámok okozták - írták.

Kiemelték: a halálozások számának 16 százalékos emelkedése "szokatlanul magas érték" egy átlagos júliusi hónaphoz képest. 2020-ban - a pandémia első évében - ugyanebben a hónapban 3 százalékkal, 2021-ben pedig 6 százalékkal haltak meg többen az átlagosnál.

A többlethalálozás mértéke eltérő volt az EU-tagállamok között. A legtöbb tagállamban lényegesen átlag feletti értékeket jegyeztek fel júliusban. Köztük a legjelentősebb emelkedést Spanyolországban, az átlagos halálozási adatok felett 36,9 százalékkal. Spanyolországot Ciprus követi, ahol 33 százalékkal, Görögországban pedig 31 százalékkal haltak meg többen júliusban, mint a korábbi évek azonos hónapjában. Az uniós tagországok közül egyedül Lettországban nem regisztráltak többlethalálozást a vizsgált hónapban - jegyezték meg.

Az EU-ban ezt megelőzően 2020 áprilisában (25 százalék), 2020 novemberében (40 százalék), 2021 áprilisában (21 százalék) és 2021 novemberében (27 százalék) jegyeztek fel az átlagnál magasabb halálozási adatokat - írták.

Spanyolország júliusban vészelte át az elmúlt 40 év legjelentősebb hőhullámát, az ország egyes déli és középső részein az átlagos hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot.

Az Eurostat-jelentés szerint Magyarországon júliusban 4,5 százalékkal többen haltak meg idén az előző évek júliusi átlagához képest.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt Sallai Nóra, dráma a Házasság első látásra műsorában – Ezek a nap legfontosabb sztárhírei

A Blikk keddi sztáros galériáját nem érdemes kihagyni. Tovább folytatódnak a botrányok a Házasság első látásra című műsorban,...

Lotfi Begi megígérte a gyerekeinek, hogy „apa győzelemmel fog hazatérni” a Sztárbox ringjéből – Most visszavágót kérne

Lotfi Begi és BSW Matyi vasárnapi meccsének technikai KO lett a vége, ám Begi nem búsul, pedig a gyerekeinek is megígérte, hogy...

Az európai vezetők támogatnának egy azonnali tűzszünetet Ukrajnában, megtartva a jelenlegi frontvonalakat

Közös nyilatkozatban jelentette ki számos európai ország és uniós intézmény vezetője, hogy elkötelezettek abban, hogy Ukrajna méltó...

Egyensúly közelség és elengedés között

Sibylle Grimbert Az utolsó egyed című regénye egy különös barátság története egy tudós és egy óriáspingvin között. A kihalás...

Ezzel az egyszerű étkezési módszerrel elkezdheted gyógyítani a tested: az autofágia csodája

Ha valaha is kutattad, hogyan tudnád természetes módszerekkel javítani az egészséged, valószínűleg hallottál már az autofágiáról. Ez...

Fájdalmasabb tőle a szülés, sok magyar kórházban mégis adják az anyáknak

A rutinszerűen a vajúdás gyorsítására használt oxitocin gyakran több kárt okoz, mint hasznot.

Nagy Feró azt ígéri, politikamentes lesz a Rock Bajnokok Ligája

Rockünnep, születésnapi buli, időutazás. Mindez együtt november 7-én a Barba Negra színpadán. Annak idején ezen a napon mást ünnepelt...

Vészfrissítés érkezett a Windows 11-hez

A Microsoft rendkívüli frissítést adott ki a Windows 11 operációs rendszerhez, miután az októberi Kb5066835 jelű frissítés súlyos...

Állatkísérletek helyett ezen a különös bőrön tesztelhetik a kozmetikumokat

Német és indiai szakemberek olyan bőrutánzatokon dolgoznak, amelyeken tesztelhetők a kozmetikumok, így nincsen szükség arra, hogy a...

„Máglyára küldés” és „rágalom”: vita után, de átment a Budapest Brandről szóló fővárosi jelentés

A DK és Párbeszéd képviselői még azelőtt kivonultak, hogy szavazott volna a bizottság az átdolgozott jelentésről.

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak

A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

0
0

Bulvár

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

blogmorzsák

Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic

"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

0