Ezt olvasta már?


Az első nő, aki festőként lett híres

Kiállítással tiszteleg a párizsi Maillol múzeum az első nagy festőművésznő, az olasz Artemisia Gentileschi (1593-1654) emléke vagy inkább rejtélye előtt.

A Le Monde méltatása emlékeztet arra, hogy Artemisia először egy kegyetlen történet révén vált nevezetessé. Apja, Orazio Gentileschi maga is ismert festő volt, Artemisia az ő műhelyében ismerkedett meg a mesterség titkaival. 1611. május 6-án Agostino Tassi, az apa egyik munkatársa ott, a műhelyben megerőszakolta a lányt. Ezután ugyan azt ígérte áldozatának, hogy feleségül veszi, de 1612 márciusában Artemisia apja feljelentette a férfit a lányán elkövetett erőszak miatt. Botrány és bírósági tárgyalás következett, Tassit 1612. november 27-én ötévi gályarabságra ítélték (ami alól azonban valahogy kibújt). Két nappal a verdikt után Artemisia férjhez ment Pierantonio Stiattesihez, aki kész volt elvenni őt "a becsületén esett folt" ellenére is.

Mégsem ő volt a festőnő igazi szerelme - ugyanis Artemisia a továbbiakban meglehetősen nyíltan, igencsak szabad életet élt Francesco Maria Maringhi, egy firenzei nemesember oldalán.

Mindez persze nem juttatta volna el Párizsba négy évszázaddal később, ha a továbbiakban Orazio Gentileschi lánya nem vált volna maga is híres festőnővé, aki Firenzében, majd Rómában, Velencében és Nápolyban is saját műhelyt vezetett. Az utókorra azonban nemcsak a műhelyek produkciói, hanem adósságaik dokumentumai is megmaradtak: dokumentumok a hosszú pénzügyi vitákról, amelyek akadályozták az alkotói munkát.

Viszont éppen ezért a történészek részletekbe menően ismerik a festőnő mozgalmas életét. Igaz, a kiállítás ehhez képest meglehetősen keveset foglalkozik Artemisia pályájának drámai kezdetével vagy azzal, hogy egyáltalán milyen lehetett a XVII. században egy festőnő élete. A római botrány időszakát átugorva a kiállítás Artemisia legismertebbnek számító nápolyi korszakára koncentrál.

A szignált és keltezett képek egy változó arculatú alkotót mutatnak a mai látogatónak. Artemisiára, kortársaihoz hasonlóan, nagy hatást gyakorolt Caravaggio fény-árnyék technikája, amelyben a megvilágított testek sötét háttérből emelkednek ki, és jellemző rá az arckifejezések, a mozdulatok erőteljessége is. Ez nagyon jól megfelel az olyan patetikus témáknál, mint Judit és Holofernész vagy Zsuzsanna és a vének jelenete, de kevésbé adekvát, amikor Szűz Mária a gyermek Jézussal jelenik meg a vásznon.

A Le Monde lélektani magyarázatot is keres Artemisia Gentileschi művészetére. Képei azt mutatják ugyanis, hogy különösen kedvel két témakört. Az egyik az, amely a női testet tárja fel és vetkőzteti le: Zsuzsanna, Bethsabé, Diána figurája tanúskodik erről. Műveinek egy másik csoportja kifejezetten a nemiséget és a szenvedést, a fájdalmat kapcsolja össze: Juditot mutatja Holofernész fejével, Jáelt, aki úgy öli meg Sziszerát, hogy sátorvasat döf a koponyájába, a kígyó által megmart meztelen Kleopátrát, vagy a nimfát és a szatírt ábrázolja.

Csábítóan egyszerű lenne e témák gyakoriságát a fiatalon elszenvedett nemi erőszak utóhatásával magyarázni: a festőnő e feltevés szerint ezt a megrázkódtatást öltözteti bibliai vagy történelmi legendákba. Viszont az is igaz, hogy korántsem ő volt az egyetlen, aki ezeket a históriákat dolgozta fel abban a korban - bár persze a többiek férfiak voltak.

Így a művek megtekintése után sem könnyű megérteni, ki volt igazából a legendás Artemisia Gentileschi. A július 15-ig látogatható kiállítás címe is arra utal, hogy hősnőjét sok oldalról lehet megközelíteni: Artemisia, 1593-1654. Egy festőnő hatalma, dicsősége és szenvedélyei.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

3 sikkes fejfedő, ami megvéd a napszúrástól és ultra divatossá tesz

A forró nyári napok során mindannyian keressük a stílusos megoldásokat, amelyek feldobják a megjelenésünket és védenek a káros...

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával...

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény...

Itt a MÁV kedd reggeli azonnali közleménye – gázolás miatt kellett rögtön intézkedni

Súlyos baleset miatt jelentős fennakadások alakultak ki kedd reggel a Budapest–Hatvan vasútvonalon, miután egy személyvonat Rákoscsaba és...

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, telje az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Retró fotókon a kedvenc európai nyaralóhelyeink: amikor még nem volt tömegnyomor

A nosztalgiavonaton nincs fék! Ezeket a fotókat végiglapozva lehet, hogy idén nem fogod olyan gyakran előkapni a telefonodat, és inkább...

Magyar Péter menesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét

Gaál Szabolcs Barnát keddi hatállyal mentette fel a kormányfő, utódját még nem nevezte ki.

Hogyan tudunk kijönni a közéleti kiégésből?

Nem az a furcsa, hogy elfáradtunk. Az a súlyos, hogy ennyi ideig bírtuk. Tizenhat évnyi politikai zaj, permanens válságok, járvány,...

Rogán Antal havi 25 milliót keres, Gulyás Gergely babavárót vett fel

Az ellenzéki képviselőknek is nyilvánossá tették vagyonnyilatkozatait.

Diogo Jota özvegyének levelét olvasva könnyek szöknek az ember szemébe

Andy Robertson elhunyt barátjáért is küzd a világbajnokságon.

Magyar Péter azonnali hatállyal felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét

Azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét Magyar Péter miniszterelnök. Az erről...

Hat kifejezés, amit egy gázlángozó használ: hogyan manipulálja az áldozatát?

A gázlángozás a manipuláció egy különösen alattomos formája, amelynek célja, hogy az áldozat elkezdjen kételkedni a saját emlékeiben,...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0