Ezt olvasta már?


Az idő és az élet: Az Univerzum története filmkritika

Az IMAX dokumentumfilmnek készített ámulatba ejtő jelenetekkel teli filmet érdemes megnézni a mozikban már csak a látványvilág miatt is. A film március 30-án debütált a magyar mozikban. - Pécsi Napilap -

Vajon, hogyan született meg az univerzum? A galaxisok? A bolygók és a Föld majd azon az élet? Ezekre az emberiséget érintő globális kérdésekre válaszol Az Univerzum története (Voyage of Time) című 2017-es film, főleg a vizualitás segítségével, hiszen lélegzetelállító jelenetek kényeztetik végig a 90 perc alatt a szemünket.

"Az Univerzum kezdete" snitt

A rendező, Terrence Malick már a 70-es években a fejébe vette, hogy egy filmet szeretne készíteni az élet kezdetéről, de végül 40 éven keresztül dolgozott a projekten és most, 2017-ben sikerült megvalósítania azt. Elmondása szerint: „Ez a film egy vizsgálat az ismert Univerzum születéséről és potenciális haláláról (Fekete lyuk). A legnagyobb álmaim egyike.”

Terrence Malick, a rendező (73)

A filmet egy gyönyörű prózai narráció vezeti fel, kíséri végig majd zárja is azt le. A kimondottan IMAX (maximális képhatást eredményező filmformátum, amely képes a hagyományosnál sokkal nagyobb méretű és felbontású képek vetítésére) mozikba készített verziót Brad Pitt narrálja, ez csak 40 perces. A 90 perces teljes változatot pedig Cate Blanchett.

A dokumentumfilm a legeslegrégebbi porszemektől az emberi evolúcióig mindent átfogóan, szépen felépítve és strukturáltan mutatja be az élet újra és újra megújulását végtelen formációkban. Az élet kielégíthetetlen, éhes és mindig megújuló mivoltát a film teljes odaadással mutatja be a mind CGI, számitógépes animációk és mind az élőszereplős színészijátékon keresztül.

Az első ízeltlábúak megjelenése

A múlt, a jelen és a jövő. Ezek határozzák meg a film menetét, a témát és magát az életünket is. Láthatjuk az Univerzum keletkezését, a bolygók létrejöttét, a megszülető légkört, a lemeztektonikai mozgásokat, a folyékony láva találkozását a vízzel, a szárazföld létrejöttét, az őstengerben meginduló mikrobiális folyamatokat majd az első élőlények létrejöttét. Egy permanens, örökké tartó születésnek lehetünk a szemtanúi a film során és ezáltal rájövünk, hogy mi magunk a valóságban ezen részesei is vagyunk, szerves részét képező elemek.

Feltörő láva

A múlt, a jelen és a jövő. Ezek határozzák meg a film menetét, a témát és magát az életünket is. Láthatjuk az Univerzum keletkezését, a bolygók létrejöttét, a megszülető légkört, a lemeztektonikai mozgásokat, a folyékony láva találkozását a vízzel, a szárazföld létrejöttét, az őstengerben meginduló mikrobiális folyamatokat majd az első élőlények létrejöttét. Egy permanens, örökké tartó születésnek lehetünk a szemtanúi a film során és ezáltal rájövünk, hogy mi magunk a valóságban ezen részesei is vagyunk, szerves részét képező elemek.

Az újonnan kifejlett varánusz szeme

Anyám, szólítja Cate Blanchett az életet, az Anya Természetet, az Időt. Mindenki úgy interpretálja, ahogy szeretné, de az Anya, akit szeretnünk kéne, attól egyszerre félünk is. Szükségünk van rá, de olykor pusztít valami nagyobb jó érdekében. Az idő pusztít, felfal mindent. És mégis paradox módon ez az, amivel rendelkezünk, amink van. Barátunk és ellenségünk is egyben. Az idő.

A fekete lyuk

lockkerdee







0
0
0

hírek innen, onnan

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0