Az új zalaegerszegi tesztpálya az élvonalba juttathatja Magyarországot
Világszínvonalú létesítmény valósul meg Magyarországon azzal, hogy egy 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező, az önvezető autók fejlesztése területén is a világelsők közé tartozó cég szaktudásával épül fel a zalaegerszegi tesztpálya. - Zalaegerszegi Napilap -
Hatalmas beruházás
A tesztpálya tervezéséről szóló megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. képviselője írta alá a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a Horiba Mira Ltd. konzorciumával.
A miniszter hangsúlyozta: a szerződés megkötésével a projekt a tervezett ütemben és a meghatározott tartalommal valósul majd meg. Kiemelte: a tesztpályával olyan nagyberuházást indított el a kormány, amellyel Magyarországnak a járműgyártás területén meglévő jó pozícióját tovább kívánja erősíteni, egyben hozzájárul a kutatás-fejlesztés elmúlt évtizedekben elért eredményeinek megőrzéséhez, erősítéséhez.
473 millió forint
A miniszter rámutatott: a szerződés megkötése azt jelenti, hogy a zalaegerszegi tesztpálya építése "ráfordul a célegyenesre". Elmondta: a szerződés "a tesztpálya specifikus elemekkel kapcsolatos tervezési feladatainak" elvégzéséről szól. A pálya azon elemeinek a megtervezését jelenti, amelyek lehetővé teszik, hogy a hagyományos járművek tesztje mellett az autonóm és az elektromos járművek vizsgálatait is el lehessen itt végezni, a szerződés értéke 473 millió forint plusz áfa - tette hozzá.
Varga Mihály a szerződő partnerekről elmondta: a japán Horiba csoporthoz tartozó angol Horiba Mira Ltd. jelentős tesztelési tudással, komoly tapasztalattal rendelkezik tesztpályák üzleti és műszaki működtetésében. A már 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező vállalat aktívan tevékenykedik az autonóm járművek tesztelésben, ezáltal az önvezető autóknál is a világelsők közé tartozó cég adja a szaktudását a zalaegerszegi tesztpálya felépítéséhez.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a szerződés megkötése egyben azt is jelenti, hogy tovább erősödnek a kölcsönös megbecsülésen alapuló brit-magyar gazdasági kapcsolatok.
Varga Mihály szólt arról is, hogy a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., amely az egyik legjelentősebb magyar tervezővállalat, szintén széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik az összetett közlekedési létesítmények megvalósításában. Az Autóipari Próbapálya Zala Kft. feladata pedig a pálya tervezésének menedzselése, a beruházás megvalósítása és a tesztpálya versenyképes működtetésének megalapozása - tette hozzá.
Tavaly döntöttek a beruházásról
Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar gazdaság jövője az olyan beruházásokon múlik, amilyen a zalaegerszegi tesztpálya, mert ezek nemcsak az ipar gyorsuló ütemű bővülését teszik lehetővé, hanem a kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységek felfutását, a beszállítók és a magyar kis- és közepes vállalkozások fejlődését is.
A miniszter emlékeztetett arra: tavaly júniusban döntött a kormány a tesztpálya megépítéséről, ezzel komoly lépést tett abba az irányba, amelyet az iparfejlesztésben maga elé tűzött. Rámutatott: a kormány azt kívánja elérni, hogy az ország a járműgyártásban megerősítse vezető pozícióját a régióban, a zalaegerszegi beruházás emellett, a továbbgyűrűző hatások révén, Magyarország gazdasági növekedésére is kedvezően hat majd.
Partnerre találtak
A tárcavezető kiemelte: a beruházás elindításában a kormány partnerre talált Zalaegerszegben, amellyel a tesztpálya megvalósításáról tavaly november 4-én írt alá a megállapodást.
Az elmúlt hónapokban elindult a projekt, így rendelkezésre áll a tesztpálya megvalósításához szükséges terület, megtörtént az előkészítés is, például a geodéziai felmérés, az előzetes környezeti vizsgálatok, elkészült a projekt részletes műszaki tartalma és március 1-től elindultak, illetve már részben meg is valósultak az előzetes tervezési feladatok.
Elmondta: a tesztpálya első üteme várhatóan 2017 végére megvalósul, és 2018-tól már elkezdi működését. Az első fázisban, 2017-ben megépül az első járműdinamikai tesztelem, létrejön az autonóm járművek tesztelésére alkalmas specifikus rész első üteme, a kiszolgáló épületek és a kapcsolódó belső infrastruktúra, majd az úgynevezett kezelhetőségi pálya és a féktesztekre alkalmas modul. A második fázisban, 2018 és 2020 között, a nagysebességű oválpálya épül meg, emellett tovább fejlesztik a járműdinamikai tesztelemeket és további kiszolgáló épületeket hoznak létre.
Teljesen egyedi lehetőség
Varga Mihály kiemelte: Európában nincs olyan tesztpálya, ahol ki lehet próbálni az úgynevezett autonóm, önvezető járműveket, a zalaegerszegi objektum tehát egy teljesen egyedi lehetőség lesz.
Emellett a pályát, a várakozások szerint, jövő év végére már össze lehet kapcsolni egy intelligens útszakasszal is - mondta.
Rámutatott: az M7-es autópályát és a zalaegerszegi tesztpályát összekötő út olyan "okosút" lesz, amely adatokat gyűjt a környezetéről, a forgalomról, és továbbítja azokat az útszakaszokon közlekedő intelligens járműveknek. Így az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztések kialakításával Magyarország a világ élvonalába kerül - mondta Varga Mihály.
A rendezvényen részt vett Iain Lindsay brit nagykövet, aki szerint a tesztpálya az egész közép-kelet-európai térség gazdasági növekedésére kedvező hatást gyakorol majd.
Forrás: TőzsdeFórum
hírek innen, onnan
Fontos határidőre figyelmeztet a Belügyminisztérium: rengeteg magyar érint, akinek ilyen okmánya van
Nem érkezik külön értesítés, ezért is érdemes odafigyelni.
Itt a nagy bejelentés, már a McDonald’s is elkezdte a mesterséges intelligencia használatát
Mutatjuk, pontosan hogyan használják majd
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó
A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától
Új klubjával hároméves szerződést kötött.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


