Ezt olvasta már?


BL-selejtező - Az FTC esélyesként várja a visszavágót

A Ferencváros labdarúgócsapata kétgólos előny birtokában kezdheti keddi visszavágóját a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában a máltai Valletta FC otthonában, s a statisztika a magyar együttes továbbjutását ígéri.

Az FTC honlapja ugyanakkor emlékeztet, hogy a múlt szerdai, budapesti találkozó nagy részében a magyar bajnokcsapat akarata érvényesült és 3-1-re győzött, ám a kapott gól miatt semmiképpen nem tekinthető úgy, hogy könnyű feladat vár az együttesre Máltán.

Korábban nyolc alkalommal fordult elő, hogy a Ferencváros legalább két találattal nyert a nemzetközi porondon a párharc első meccsén, és hatszor sikerült is továbbjutnia.

"Képesek vagyunk idegenben is gólt szerezni, ezt bizonyítottuk az első fordulóban" - nyilatkozta Dibusz Dénes. A válogatott kapus arra utalt, hogy az FTC a selejtező első körének visszavágóján 3-2-re győzött a bolgár PFC Ludogorec vendégeként. Csapata kettős sikerrel jutott tovább, és 15 év után nyert párharcot a legrangosabb kupasorozatban.

A 25-szörös máltai bajnok Valletta FC egy idényben még sosem nyert két párharcot az európai kupaporondon, azaz egyszer sem jutott el a selejtező harmadik fordulójáig.

Az is a magyaroknak kedvez, hogy az FTC története során háromszor találkozott máltai csapattal: 1972-ben a Florianát 6-1-es összesítéssel múlta felül a KEK-ben, 2003-ban a Birkirkarát kettős sikerrel, 6-0-s összesítéssel búcsúztatta az UEFA Kupában, 2014-ben pedig a Sliema Wandererst 3-2-vel verte ki az El-ben. A Valletta kétszer csapott össze magyar együttessel, a Haladás 1975-ben 8-1-re bizonyult jobbnak a KEK-ben, míg a Budapest Honvéd 1980-ban kettős győzelemmel, 11-0-val lépett túl ellenfelén a BEK-ben.

A párharc rendkívül fontos, mivel a továbbjutóra biztosan két további kör vár az európai porondon, amelyből ha egyet megnyer, akkor az El-ben, ha mindkettőt, akkor a BL-ben lesz főtáblás.

A Ferencváros továbbjutása esetén a georgiai FK Saburtalo vagy a horvát Dinamo Zagreb együttesével találkozik a BL-selejtező harmadik fordulójában. Az első meccset a horvátok nyerték idegenben 2-0-ra. Amennyiben a magyar bajnok alulmarad a Vallettával szemben, úgy az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében az andorrai FC Santa Coloma és a kazah FC Asztana párharcának továbbjutójával találkozik, az első találkozó gól nélküli döntetlennel zárult Andorrában.

A Valletta FC-Ferencváros mérkőzés kedden 20 órakor kezdődik Ta' Qaliban. A párharc kimenetelétől függetlenül az FTC nem lép pályára a magyar élvonal hétvégi, első fordulójában, mert a Debrecen elleni mérkőzést a klub kérésére elhalasztották.







0
0
0

hírek innen, onnan

A Magyar Nemzeti Levéltár kirúgott vezetője a HVG-nek: Hibáztam, de így is méltánytalan a felmentésem

Szabó Csaba elismeri, hogy jó kapcsolatai voltak a KDNP-vel, és belépett a DPK-ba is, de állítja, politikai meggyőződését soha nem vitte...

Egyhetes razzia indul a magyar utakon: erre a veszélyes szabályszegésre vadásznak a rendőrök

Egyhetes országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, amelynek elsődleges célja az ittas vagy bódult...

A magyar sztárszínész a tévéstúdióból rohant a szülőszobára: színésznő felsége hamarosan visszatér a színpadra

Brasch Bence élete gyökeresen megváltozott kisfia születésével, akitől már ez alatt az egy év alatt rengeteg dolgot tanult.

Öntsd ezt a lefolyóba: megszünteti a dugulást és a kellemetlen szagokat

A háziasszonyok réme az, hogyha eldugul a konyhában a lefolyó. Pedig ez nem egy ritka jelenség, mindenkinél megtörténhet, aki rendszeresen...

Ellopták az angol válogatott labdáit és cipőit Kansas Cityben

Az edzőfelszerelés szállítása közben történt az incidens.

Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy...

Lépett a szaktárca: nagyobb fizetésemelés jöhet több ezer magyarnak

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Lannert Judit-vezette Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a pedagógusok és oktatók 2026-os...

Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak

Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel.

Reagált az ország egyik legnagyobb közétkeztetési cégcsoportja a korrupciós botrányra

A magyar közélet egyik legnagyobb botránya körvonalazódik.

Kilőtt a SpaceX: történelmi pillanat – Elon Musk lett a világ legelső dollártrilliomosa!

Kimondani is nehéz, hát még ép ésszel felfogni, nem igaz? Elon Musk hivatalosan is átlépte azt a lélektani határt, amit korábban senki a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0