Ezt olvasta már?


Bajnokok Ligája - Nyolc között a Real Madrid és a Liverpool

A címvédő Real Madrid a Paris Saint-Germain felett idegenben aratott 2-1-es sikerrel kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A másik keddi mérkőzésen a Liverpool a Porto elleni hazai gól nélküli döntetlennel lépett tovább.

A találkozókat - akárcsak a héten minden BL- és EL-mérkőzést - gyászszünet előzte meg Davide Astori, a Fiorentina csapatkapitányának vasárnap hajnali halála miatt.

Párizsban az első félidőben a hazaiak letámadással próbáltak fölénybe kerülni, ám így is a vendégek előtt adódtak nagyobb lehetőségek Sergio Ramos és a századik BL-meccsét játszó Karim Benzema révén. Utóbbi Thierry Henry (112) és Patrice Evra (108) után harmadik francia játékosként érte el ezt a számot.

A szünet után a PSG szurkolói pirotechnikai eszközökkel tették látványosabbá a mérkőzést. Így rövid ideig állt a játék, ám a fokozódó iramot ez sem vetette vissza, mint ahogy néhány perccel később a hazaiak kapuja körüli füst sem Cristiano Ronaldót, aki magasra ugorva fejelt a hálóba. A portugál támadó a tavalyi fináléval együtt egymást követő kilencedik BL-találkozóján talált be, ez korábban csak Ruud van Nistelrooynak sikerült 2003-ban a Manchester United játékosaként.

A második félidő közepén Marco Verratti reklamálásért megkapta második sárga lapját is, az emberhátrányba került házigazda ezzel együtt Edinson Cavani szerencsés találatával egyenlített. A Real Madrid azonban - amely kétszer is eltalálta a kapufát a második 45 percben -, Casemiro megpattanó lövésével újra előnybe került, s egyúttal a párharcot is eldöntötte.

A másik keddi visszavágón az idegenbeli ötgólos sikerét követően a Liverpool nem erőltette a támadásokat saját közönsége előtt, az első játékrészben egyetlen lövése sem találta el a kaput. A fordulást követően sem született gól, így az angol együttes magabiztos előnyét megőrizve lépett a nyolc közé.

 

Eredmények,

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Paris Saint-Germain (francia) - Real Madrid (spanyol) 1-2 (0-0)

---------------------------------------------------------------

gólszerzők: Cavani (71.), illetve C. Ronaldo (51.), Casemiro (80.)

kiállítva: Verratti (66. - PSG)

Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel

 

FC Liverpool (angol)-FC Porto (portugál) 0-0

--------------------------------------------

Tj.: a Liverpool, 5-0-s összesítéssel







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szijjártó szerint álhír, hogy nem lesz békecsúcs Budapesten

Szijjártó Péter szerint „amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz megint tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy...

Kerüld ezt a mosógép-programot. Zabálja az áramot és a vizet

A mosógép hűséges segítőnk, amely sok munkát levesz a vállunkról, és tisztán tartja a ruháinkat. De van egy bizonyos program, amelyet...

Az Otthon Start nyertesei a panellakások lehetnek: hol mennyiért vásárolhatjuk meg?

Egyre több az érdeklődő a panellakások iránt, hiszen az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a...

Két hét alatt 140 milliárd forint értékben igényeltek 3 százalékos vállalkozói hitelt a kkv-k

A várakozásokat felülmúló az érdeklődés a Széchenyi Kártya Program (SZKP) keretében, október elejétől egységesen 3 százalékos fix...

Ballisztikus rakétákat lőtt ki az észak-koreai hadsereg

Dél-Korea rendkívüli biztonsági értekezletet hívott össze.

Őrjöngött és láncfűrésszel támadt a testvérére egy 19 éves fiú

A családját fenyegető és tomboló férfit bevitték a rendőrök.

Csak egyvalaki veszélyesebb Magyar Péternél

A lehetőségeik korlátlanok. Azt ismerik például, amikor ukrán terroristák a Tisza Párt elnökével söröznek egy olajfüstös...

Szélsőséges pénzügyi kockázatok és Budapest mint tehetségközpont: megszólal a Morgan Stanley egyik globális vezetője

Időről időre felerősödnek a kockázatok és a piaci aggodalmak a pénzügyi szektorban – ezt a múlt heti tőzsdei turbulencia is jól...

Meseszép hely rejtőzik Kelet-Magyarországon: ősszel pedig még szebb, mint valaha.

Gyönyörű helyek rejtőznek belföldön is, ősszel pedig talán még izgalmasabb ide ellátogatni, mint az év többi szakaszában!

Míg mi nyugodtan aludtunk, Észak-Korea nagyon veszélyes rakétákat lőtt ki

Észak-Korea több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki keleti irányba, az úgynevezett Keleti-tenger (más néven...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

0
0

Bulvár

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett

Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.

Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?

Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál

Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.

blogmorzsák

Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic

"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

0