Bakondi: csak az egyedül érkező kiskorúakat viszik gyermekvédelmi intézetbe
Bakondi György szerint a jogi határzár életbe lépésével a 14 éven aluliakat gyermekvédelmi intézetbe viszik, de csak azokat, akik egyedül érkeznek, a családdal érkezőket nem szakítják el a családtól. - Pécsi Napilap -
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, a hatóságok állapítják meg adatok és kísérők elmondása alapján a kort, a problémás esetek azonban az idősebb, 17-18 évesek. Elmondása szerint azért, mert sokszor fiatalkorúnak vallották magukat 18 évnél idősebb menekültek is bízva a kedvezményes elbírálásban.
Beszélt arról is, hogy összesen 67-en voltak nyílt táborokban, ahonnan a jogi határzár életbe lépésével a tranzitzónákba viszik a menekülteket.
Emlékezetett, hogy 2015-ben százezer fölötti számban nyújtottak be menedékkérelmet, de "eltűntek", mielőtt az eljárás befejeződött volna: az volt a céljuk, hogy a kérelem beadásával nyílt táborba kerüljenek, ahonnan folytatni tudták útjukat Nyugat-Európába.
hírek innen, onnan
Mészáros Árpád Zsolt nem bánná, ha kiesne a Sztárban Sztár All Starsból: meglepő vallomást tett az énekes
Mészáros Árpád Zsoltot nagyon megviselte, hogy legutóbb Vastag Csabával kellett a veszélyzónában állnia a Sztárban Sztár All Starsban,...
Meghiúsult a kínai útja, helyette Indiával egyeztet a német külügyminiszter
Johann Wadephul német külügyminiszter hétfőtől Brüsszelben folytat egyeztetéseket a NATO és az EU vezetőivel, továbbá az indiai...
Az utolsó 30 másodperc – mi történik az agyban a halál pillanatában?
Egy neurológus elárulta, mi megy végbe az agyban közvetlenül a halál előtt.
Fogkrém-allergia - Ezek lehetnek a tünetek
A fogkrémekben található fluorid allergén tulajdonságain kívül a fogkrém ízét biztosító egyéb összetevők is gyakran okozhatnak...
Andrea Stella: Nincs probléma Piastri autójával
A McLaren gyorsan eloszlatta azokat a pletykákat, miszerint Oscar Piastri mexikói lemaradása csapattársához, Lando Norrishoz képest technikai...
Egyezségre jutott az Egyesült Államok és Kína, vámszünetet tartanak
Donald Trump amerikai elnök optimista hangot ütött meg, csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
Eredetileg meztelenek voltak a sportolók az olimpián, de nem ez volt az egyetlen furcsaság
Ha ma valaki meztelenül állna rajthoz az olimpián, aligha úszhatná meg a hírverést. Az ókori Görögországban viszont ez volt a természetes.
Újjászülethet a hazai bogyósgyümölcs-termesztés.
A magyar bogyósgyümölcsök hosszú időn át a nyári asztalok kedvencei voltak, az utóbbi években azonban már egyre ritkábban kerülnek a...
Hivatalos: Katy Perry és Justin Trudeau volt kanadai miniszterelnök egy pár
Vajon Budapestre is együtt érkeznek?
Vinícius teljesen kiakadt, a Real Madrid mégis nyert a Barcelona ellen
A Real Madrid nyerte az idény első klasszikusát, a madridiak hazai pályán győztek az ősi rivális Barcelona ellen.
Gondoltad volna? Ebben a 10 európai városban a legboldogabbak az emberek
Te hány helyen jártál már közülük?
Frissítő, egészséges ital cukor és mesterséges adalékok nélkül? Így készíts kombuchát lépésről lépésre!
A kombucha egy erjesztett tea, amelyet évezredek óta fogyasztanak különböző kultúrákban az egészség megőrzése érdekében. A fementált...
Sport
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Ritka bravúr: Szoboszlai vesztes csapatból a mezőny legjobbja, Kerkezt csak a gólja dicséri
Honfitársunk a fény a liverpooli éjszakában.
Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után
A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.
Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest
Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre
Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag
Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool
A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.
Bizarr felmentő ítélet: szex útján jutott be a tiltott szer a triatlonos hölgy szervezetébe
Mindenre oda kell figyelni, az ördög nem alszik.
Hiába Kerkez gólja és Szoboszlai gólpassza, veszített a Liverpool a Brentford ellen
A Premier League 2025/26-os szezonjának egyik legkaotikusabb meccsét játszották a Gtech Community Stadiumban, ahol a címvédő Liverpool ismét vereséget szenvedett.
Rúben Amorim: A harmadik gól után szokatlan zajt hallottam a stadionban
Rúben Amorim kommentálta a Manchester United 4–2-es győzelmét a Brighton ellen az angol Premier League 9. fordulójában.
Bulvár
Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt
Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re
Különös alakot szúrtak ki a Békemeneten, óriási szenzációt aratott, mindenki őt fényképezte
Nem mindennapi jelenetek voltak láthatók a Békemeneten.
A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő
A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.
Botrányt kiáltanak – Nekirongyolt a Magyar Pétert ekéző reklámoknak a legnagyobb magyar újságíró szervezet
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) határozottan elítéli a politikai propagandában egyre gyakrabban alkalmazott gyakorlatot, amely mesterséges intelligencia segítségével készített hamis, megalázó és
Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint
Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.
Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink
Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.
3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén
Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró
Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó
Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.
Felbomolhat Európa második legnagyobb autógyártója
Aztán jönnek a kínaiak - írja a konszern korábbi vezetője.
A 80-as évek magyar szupermodelljébe még Geszti Péter is beleszeretett: 60 évesen dekoltált szerkóban ugyanolyan dögös
A 60 éves Rábaközi Andrea szexibb, mint valaha.
A nőgyógyász elárulja, vajon érdemes-e eltávolítani a szeméremszőrzetet
Menjen vagy maradjon?
Elhunyt Thoma Emőke
Meghalt Thoma Emőke Ybl Miklós-díjas építész - erősítette meg a hírt lánya közösségi oldalán. Az egri építész szakma kiemelkedő alakja számos Heves megyei épület tervezésében vett részt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


