Ezt olvasta már?


Bakondi: idén már több mint 150 ezer határsértőt fogtak el

Idén már 150 ezer határsértőt fogtak el, míg tavaly ez a szám több mint 62 ezer volt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György a műsorban azt mondta, hogy az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon 150 százalékkal nőtt az érkezők száma, de egyre több a menedékkérő az olasz, a görög és a török határon is.

Hozzátette, hogy éhínség miatt mintegy 36 millió ember hagyta el otthonát Afrikában, ami hosszú távon súlyos helyzethez vezet.

A főtanácsadó jellemzőnek nevezte azt is, hogy a migránsok az Európai Unióból megpróbálnak az Egyesült Királyságba jutni, amit - folytatta - semmi nem indokol, hiszen az unióban nem fenyegeti őket semmi.

Hozzátette: addig ennek nem lesz vége, amíg az Európai Unió nem küld világos üzeneteket, hogy az illegális határátlépés, a jogszabályok semmibevétele és az embercsempészés tilos.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy 1123 embercsempészt fogtak el idén eddig, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 581 volt. Ma már ott tartunk, hogy a magyar börtönökben lévők tíz százaléka embercsempészés miatt került oda - emelte ki.

"Azok a korábbi prognózisok, amelyek a határhelyzet folyamatos romlására utaltak, megfelelnek a valóságnak" - fogalmazott Bakondi György.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Az érettségi fontos, de erősen túlmisztifikált – Szia, Tanárnő. a ballagó diákok szüleinek

Mire alkalmas az érettségi előtti utolsó néhány nap? Hogyan kezelhető a helyén egy ilyen mérföldkő? Polyák-Pásztor Diána pedagógus,...

Medián: Már a Fidesz-szavazók ötöde is alkalmasnak tartja Magyar Pétert

A friss felmérés szerint áprilisban már a megkérdezettek 74 százaléka tartotta teljesen vagy inkább alkalmas miniszterelnöknek Magyar...

Megszólalt a Szerencsejáték Zrt.: nem egy kézben landoltak a rekordnyeremények

Négy nyertes jelentkezett az április 12-i választás utáni héten megnyert, összesen több mint 8 milliárd forintos lottónyereményekért -...

Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi...

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az EP

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az Európai Parlament kedden.

Elérhetővé vált Magyarországon egy otthon alkalmazható SMA-terápia

Elérhetővé vált a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élők számára egy otthon alkalmazható terápia, a riszdiplam hatóanyagú...

Átlagosan 10-15 százalékkal drágulnak a magyarországi fürdők belépői

Az energiaárak emelkedése miatt idén a szokásosnál később is nyit a strandok többsége.

Szécsi Zoltán, a Fidesz parlamenti újonca: Az anyósülésen még senki sem okozott karambolt

Az olimpiai bajnokból lett képviselő továbbra is Orbán Viktorban látja a siker garanciáját – még úgy is, hogy a távozó...

Apokaliptikus jelenetek Tuapszében, megszólalt Putyin az ukrán támadás után – Híreink az orosz-ukrán frontról szerdán

Kedd óta dacolnak a lángokkal a Fekete-tenger partján fekvő Tuapszében, ahol ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót. A...

Ezek a legmegbízhatatlanabb modern autók

A német autóklub részletes statisztikái betekintést engednek abba, mely autómárkák, illetve modellek hagyják legtöbbször cserben utasaikat.

A város, ahol fullasztóan magas a páratartalom: ezért ilyen nehéz elviselni a nyarat

Ha azt gondolod, hogy az olasz hőség mindenhol ugyanaz, van egy fontos különbség: a páratartalom. És van egy város, ahol ez a speciális...

0

Sport

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant

A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet

Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.

Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek

A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.

0
0

Bulvár

Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg

Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör

Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső

Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.

Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek

Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.

Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón

Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.

Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták

Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá

Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.

Nemzetközi botrány lett a Covid-időszak egyik súlyos bűncselekményéből

Az Egyesült Államok szerint a 34 éves Hszü Ce-vej egy államilag támogatott kampány részeként tört fel kutatóintézeteket.

Halálos motorbaleset történt – ismert tornatár az elhunyt

Egy halálos kimenetelű közúti baleset történt az Erdőszentgyörgy térségében, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

0