Befejezte zajszigetelő programját a Budapest Airport
A Budapest Airport (BA) a XVII. kerület érintett ingatlanjainak "passzív akusztikai védelmével" befejezte négy éve megkezdett zajszigetelési programját - közölte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég szerdán az MTI-vel.
A BA önkéntes zajszigetelési programja során a zajterhelésnek legjobban kitett, a repülőtérrel szomszédos ingatlanok hálószoba ablakain végzett zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyezett el a helyiségekben annak érdekében, hogy nyáron, csukott ablakok mellett is biztosított legyen a szellőzés és a pihenés - olvasható a közleményben.
A cég közlése szerint a program 2008 októberében kezdődött a repülőtérhez közeli Üllőn, 2009-ben Budapest XVIII. kerületében, majd 2010-ben Vecsésen folytatódott, végül 2011-ben a XVII. kerületben fejeződtek be a munkálatok. A csaknem négyszáz ingatlant érintő fejlesztés összköltsége meghaladta a 150 millió forintot.
A tájékoztatás szerint a zajszigetelésre olyan lakók jelentkezhettek, akik esetében az akkori és a jövőben várható légi forgalom alapján az átlagos nappali zajterhelés meghaladhatta a 65 decibelt, vagy az átlagos éjszakai zajterhelés túllépte az 55 decibeles határértéket.
A program elindításával a BA önkéntes vállalást teljesített, hiszen ezeket az intézkedéseket a jogszabályok csak az úgynevezett zajgátló védőövezetek kijelölését követően tennék kötelezővé - hangsúlyozták a közleményben. A kijelölési eljárás azonban nagyon bonyolult és immáron 15 éve húzódik - tették hozzá.
A zajszigetelési program a BA zajvédelmi programjának része. Az üzemeltető 2007-ben nyújtotta be Ferihegyi Zajvédelmi Programját az illetékes hivatalhoz. E program javaslatot tett a légtér szerkezetének módosítására, a repülési eljárások rendszerének megváltoztatására, új szabályok életbe léptetésére az éjszakai repülés területén, a csöndesebb repülőtér üzemeltetésre, és több új zajterhelést csökkentő beruházásra.
Korábban a reptér környékén élők rendszeresen követelték a zaj csökkentését, illetve 2007-ben a környező Pest megyei települések és budapesti kerületek polgármesterei közös nyilatkozatot írtak alá ennek érdekében. 2008-ban a XVII. kerületi önkormányzat Alkotmánybírósághoz fordult a Rákoshegyet érintő környezeti és zajterhelés megszüntetéséért.
mti
hírek innen, onnan
Magyar Péter Rost Andreát, Radnai Márkot és Bódis Krisztát is kinevezi kormánybiztosnak
Mostmár hivatalos.
Reagált az ország egyik legnagyobb közétkeztetési cégcsoportja a korrupciós botrányra
A magyar közélet egyik legnagyobb botránya körvonalazódik.
Kilőtt a SpaceX: történelmi pillanat – Elon Musk lett a világ legelső dollártrilliomosa!
Kimondani is nehéz, hát még ép ésszel felfogni, nem igaz? Elon Musk hivatalosan is átlépte azt a lélektani határt, amit korábban senki a...
Túszdráma a kórházban: fegyveresek vonultak be, mindenkit foglyul ejtettek, vérfürdő lett a mentőakcióból
Elfoglalták a kórházat és mindenkit túszul ejtettek a csecsen lázadók Bugyonnovszkban 31 évvel ezelőtt. Végül az orosz kommandósoknak...
Foci-vb: kiütötték Paraguayt
Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel. A nap másik...
Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton
Zelenszkij béremeléssel és külföldi önkéntesek toborzásának bővítésével kezelné az ukrán hadsereg létszámhiányát. Az alap...
Itt a levendulaszezon. 5 festői magyarországi helyszín, ahol te is szedhetsz magadnak
A levendulaszezon elérkezett, és számos magyarországi helyszínen szedhetünk magunknak a lila virágból. Fedezd fel a legszebb helyeket, ahol...
Ez nem az a hely, ahol tanárokat kell képezni
A hazai tanárképzés másfél évszázad óta a tudományegyetemek feladata volt, és csak az Orbán-rendszer ideológiai céljait szolgálta,...
Trump bejelentette, hogy az amerikaiak megölték a legnagyobb venezuelai bűnszervezet vezetőjét
A Nino Guerrero által vezetett Tren de Aragua nemzetközi bűnszervezetté nőtte ki magát, amely a dél-amerikai kontinens több országában...
Fontos felhívás a dohányosoknak
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre az aktív dohányosokat, akiknél fokozott...
Nicole Kidman és Zoe Saldaña újra fegyvert ragad, berobbant a Paramount+ népszerű sorozatának legújabb trailere
Nicole Kidman és Zoe Saldaña szemkerekítő kémkedéssel és akcióval tér vissza a Paramount+ felületére.
Ha ez igaz, egészen másképpen alakult ki az élet a Földön, mint gondoltuk
Egy új vizsgálat szerint a Föld az élethez szükséges elemeket főként a belső Naprendszerből szerezte.
Sport
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Klopp szerint a világbajnokság első meccse pocsék volt, egyik csapat sem játszott jól
A szakértőként dolgozó Jürgen Klopp nem finomkodott.
Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda
Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Bulvár
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban
A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


