Befektetőt keresnek az Alexandra könyvesbolt-hálózat megmentésére
Befektetőt keres az országszerte ötvenhat Alexandra-könyvesboltot üzemeltető Rainbow Üzletlánc Kft. és mintegy 350 munkavállalójának megmentése érdekében a cég átvilágítását és válságmenedzselését végző PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. - Pécsi Napilap -
Somogyi Ferenc, a társaság ügyvezetője hangsúlyozta, arra törekszenek, hogy ne vesszen el a magyar könyvpiac 20-25 százalékát uraló eladótér. A PD Consulting Kft-t Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó korábbi cége, a Pécsi Direkt Kft. felszámolása után létrehozott nagykereskedelmi társaság, a Könyvbazár Kft. átvilágítását végezte 2016 júliusától a tulajdonosok megbízásából.
Az auditot később kiterjesztették az Alexandra-üzletlánc könyvesboltjait üzemeltető Rainbow Kft.-re is, ahol "átláthatatlan pénzügyi működést" tártak fel - ismertette. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) tájékoztatása szerint a Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft. hárommilliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel könyvkereskedelmi partnerei felé. Somogyi Ferenc közölte: a cégek átvilágítása során több szabálytalanságra bukkantak, tavaly decemberben és idén januárban három büntető feljelentést is tettek költségvetési csalás és sikkasztás miatt.
A PD Consulting Kft. feltárta például, hogy a Rainbow Kft.-nek nem volt önálló főállású pénztárosa, valamint, hogy a könyvesboltokból származó bevételeket a Rainbow Kft. megkerülésével Matyi Dezső és érdekeltségébe tartozó mintegy 70 cégnek és három magánszemélynek "kölcsönözték" - nyilatkozta Somogyi Ferenc. Ennek következtében Rainbow Kft. követelésállománya Matyi Dezső cégeivel szemben 1,2 milliárd forinttal nőtt 2016 januárjától, jelenleg 3,2 milliárd forint.
Elmondta azt is, a Könyvbazár Kft.-nek a gödöllői Wolf CRS Kft. "nyújtott mentőövet" a dolgozók munkahelyének megőrzése és a működőképesség fenntartásához szükséges kifizetésekhez a Pécsi Direkt Kft. felszámolása előtt a céghez átkerült könyvkészlet biztosításával. A Matyi Dezső vezette cég azonban időközben több mint egymilliárd forintos tartozást halmozott fel a Wolf CRS Kft.-vel szemben. Ezt követően a Rainbow Kft. tavaly szeptember elsejei taggyűlésén a Wolf CRS Kft. megszerezte a Rainbow Kft. 50 százalékos tulajdonát.
A taggyűlés miatt - sajtóértesülések szerint - Matyi Dezső csalás és okirat-hamisítás gyanújával feljelentést tett, mivel szerinte vitatható módon került át a Rainbow Kft. tulajdonjoga a gödöllői társasághoz - jegyezte meg. Ugyancsak a tavaly szeptemberi taggyűlésen bízták meg a Rainbow Kft. ügyvezetői tisztségének betöltésével a PD Consulting munkatársaként dolgozó Vass István közgazdászt - közölte Somogyi Ferenc.
Matyi Dezső feljelentését a PD Consulting ügyvezetője érthetetlennek nevezte, mivel a napirendi pontot Matyi Dezső a taggyűlésen a tagok képviseletében eljárva szintén megszavazta. Somogyi Ferenc kijelentette: a Rainbow Kft. 3,6 milliárd forinttal tartozik a Könyvbazár Kft.-nek, "viszont a Rainbow Kft. bevételeit Matyi Dezső irányításával az általa felügyelt cégcsoport tagjainak adták kölcsön vagy fizették ki azok számláit". A Rainbow Kft. követelései között szerepel viszont a tavaly november végi főkönyv elemzése során megtalált 744 millió forint értékű, dolgozóknak vásárolt, de tavaly már lejárt érvényességű utalvány is - jegyezte meg. Bodnár Imre, Matyi Dezső jogi képviselője az MTI-nek későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
hírek innen, onnan
Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere.
Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan...
Gyenge mozis bevétel után streamingre váltott a Mortal Kombat II
A Mortal Kombat II csalódást keltő mozis bevétel után digitálisan keres új közönséget.
Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól
Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...
Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje
A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.
A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...
Fontos határidőre figyelmeztet a Belügyminisztérium: rengeteg magyar érint, akinek ilyen okmánya van
Nem érkezik külön értesítés, ezért is érdemes odafigyelni.
Itt a nagy bejelentés, már a McDonald’s is elkezdte a mesterséges intelligencia használatát
Mutatjuk, pontosan hogyan használják majd
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


