Ezt olvasta már?


Bemutatták az e-segélyhívó rendszert

Bemutatták az úgynevezett eCall segélyhívó rendszert kedden Budapesten.

Egy európai uniós rendelet szerint az áprilistól uniós piacra kerülő gépjárművek csak akkor kapnak típusbizonyítványt, s lehet azokat forgalomba helyezni, ha bennük van az eCall rendszerhez szükséges fedélzeti egység.

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára elmondta: az ecall segélyhívó rendszer illeszkedik az európai környezetbe, s a meglévő - rendőrség által működtetett - 112-es egységes segélyhívó rendszerhez kapcsolódik.

Mint kifejtette: minden gépjárműben van egy fedélzeti egység, amely vészhelyzet esetén működésbe lép, ilyen például a légzsák kinyílása. Ekkor a fedélzeti egység automatikusan előállít egy úgynevezett MSD-csomagot (adatcsomagot), amely tartalmazza a gépjármű adatait, pontos helyzetét, GDS koordinátáit, továbbá hangkapcsolatot is indít a segélyhívó operátora felé. Ezzel együtt továbbítja az adatokat a 112-es segélyhívó kezelőjének.

Emellett manuálisan, a járműben ülők az eCall gomb megnyomásával is tudják tárcsázni a 112-őt.

A BM helyettes államtitkára kiemelte: a rendszer révén sokkal gyorsabban jutnak el az információk az érintett szerveknek, s az így megspórolt idő "életeket ment".

Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke azt mondta: az automata segélyhívó rendszerek bevezetése a mobilizáció, s az emberi élet megmentése területén mérföldkövet jelent.

Azt remélik, hogy a rendszer teljes kiépítésével, a gyors segítségnyújtás révén jelentősen csökkenni fog a halálos balesetek, illetve a súlyos szövődményekkel járó balesetek száma.

Marinka István, a Magyar Autóklub műszaki főtitkárhelyettese elmondta: eddig a Jaguar és a Land Rover írta ki az európai piacra az eCall szolgáltatások biztosítását. Emellett négy további európai autógyártó tervezi még a szolgáltatáshoz szükséges tender kiírását. A rendszer magyarországi felelőse a Magyar Autóklub. Hozzájuk futnak be elsőként az adatok, így a téves riasztásokat is kiszűrik majd. Ha az operátoruk megbizonyosodott arról, hogy jogos a hívás, továbbítják az adatokat a 112-nek - fejtette ki Marinka István.

Hablicsek Nikoletta, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztályának vezetője elmondta: a rendőrség által működtetett 112-nél elvégezték az informatikai teszteléseket, s személyi állományt is felkészítették az eCall rendszer használatára.

A rendőr ezredes hangsúlyozta: a rendszer olyan eseteknél kiemelten hasznos, ha például éjszaka, illetve nem látható területen történik baleset, ha például árokba borul egy jármű.

Hozzátette: a három készenléti szerv - a rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem abban állapodott meg, hogyha nem sikerül hangkapcsolatot felvenni a gépjárműben ülőkkel, akkor mindannyian a helyszínre küldik egységüket.

Hablicsek Nikoletta kiemelte: fontos, hogy segélyhívásokat minél szélesebb körben, minél magasabb színvonalon biztosítsák. Ebben fontos mérföldkő az eCall rendszer kiépítése - fűzte hozzá.

A Magyar Autóklub székházában tartott bemutató sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondták: a már forgalomban lévő autókba 30 ezer forint körüli áron lehet beszerelni a rendszert, az üzemeltetése ingyenes.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A DK szerint az a Zsolti bácsi Terv, hogy a kormány felgyorsítja a gyermekvédelmi intézmények egyházi kézbe adását

Dobrev Klára pártelnök szerint a kormányzati szándékot bizonyítja, hogy a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum közelgő ülésének...

Hogyan lesz jobb a betegeknek a háziorvosok extrajogosítványaitól?

Társadalmi egyeztetésre került egy jogszabálycsomag, amely jelentőset reformál az alapellátás rendszerén. Így hamarosan a háziorvosunk...

Három évet kapott az egyetemi dolgozó, aki saját magának utalta ki a diákmunkások fizetését

Az elkövető több mint hatmilliót kaszált a diákok lehúzásával.

Felelőtlen húzások sorozata vezethetett a lisszaboni sikló-tragédiához

Az üzemeltető azt állította, hogy minden ellenőrzést betartottak, de ez valószínűleg hazugság volt.

Jogerősen elítélték a férfit, aki a néptáncórán illetlenül nyúlt a lányokhoz a fertődi általános iskolában

A bíróság pénzbüntetést szabott ki, és a néptáncórán segítőként részt vevő férfit végleg eltiltotta minden olyan munkától,...

Varga Mihály: egyhangúlag döntött a Monetáris Tanács, indokolt még az óvatosság

Változatlanul 6,5%-on hagyta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa kedden. Délután három órától sajtótájékoztatót tart Varga Mihály...

Kemény lépés Magyarország szomszédjában: befagyasztják a 13. havi nyugdíjat

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2026-os évi költségvetését kedden. A jövő évi büdzsé az idei évre tervezettnél...

Megdöbbentő fordulat a KSH-ügyben: több mint duplájára nőtt a gyermekszegénység a korrekció után

Újabb érdekes fejlemény a KSH szegénységi adatainál: az Eurostat friss közlése szerint a hivatal az elmúlt években jelentősen alulmérte...

Százmilliós összeget kaphatsz, ha hibát találsz ezekben a rendszerekben

Akár 1,7 milliárd forintnak megfelelő összeget is kaphat az, aki hibát talál a rendszerekben.

Nem vidéki kiváltság az erdő: feltöltődés, közösségépítés, oktatási helyszín

Egyre fontosabbá válik a városi erdők szerepe – a Parkerdő a közösségi bevonás és társadalmi párbeszéd mellett teszi le a voksát.

Anna Kournikova megmutatta babapocakját, tündéri családi fotón pózol Enrique Iglesias felesége

Enrique Iglesias szerelme, Anna Kournikova csak nagyon ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, most azonban kivételt tett: az egykori...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak

A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Az FTC kapusának ostoba megmozdulását még nemzetközi viszonylatban is nehéz felülmúlni

Volt itt már minden: rendőrségi eljárás, rugdosódás, cipődobálás.

Bulvár

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata

Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

blogmorzsák

Mit tehetünk csontjaink egészségéért és mit nyerünk vele?

Meglepő, ám nemzetközi kutatási ered­ményekkel igazolt tény, hogy a gerincműtétre váró idős betegek körében rendkívül gyakori a fel nem ismert csontritkulás.

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.