Ezt olvasta már?


Bódis: az új finanszírozási modellel az egyetemek rugalmasabban reagálnak a kihívásokra

Az alapítvány alapú fenntartás révén az egyetemek jobban tudnak reagálni a kor kihívásaira - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Bódis József hozzátette: a jelenlegi állami egyetemi rendszerben számos olyan probléma van, amelyeket költségvetési és vagyontörvényi kötöttségek, közbeszerzési nehézségek okoznak. Az új modell által egy önkormányzati típusú egyetemi irányítás jön létre, és a döntéseket az egyetemeken felállított kuratóriumok hozzák meg - emelte ki.

A felsőoktatási intézmények többségének régi vágya, hogy egy kevésbé kötött és szabályozott rendszerben tudjon dolgozni, az új modell által pedig előbb tudnak reagálni a környező gazdasági, társadalmi és nemzetközi kihívásokra, hallgatói és egyéb elvárásokra - közölte.

A Budapesti Corvinus Egyetem már alapítványi fenntartásban működik - emlékeztetett, megjegyezve, hogy az ott kialakított rendszer magánegyetemekre van szabva. A további modellt váltó egyetemek alapítványi fenntartói rendszerben működnek majd, de az átállás idejéig "köldökzsinórral" az államhoz lesznek kötve, azáltal hogy a hallgatók jelentős része állami ösztöndíjasként végezheti el tanulmányait - ismertette Bódis József.







0
0
0

hírek innen, onnan

Nincs új a nap alatt: a komáromi akkumulátorgyár is veszélyes a környezetre és a dolgozókra is

Az elmúlt két és fél évben számos hatósági figyelmeztetés és több milliós bírság érte a komáromi SK Battery Manufacturing Kft....

Még este is sok korlátozás van érvényben a főbb utakon

Balesetek, meghibásodások és útfelújítási munkálatok nehezítik a közlekedést az ország több pontján. Több forgalmas autópályán...

A mozikban elhasalt, a neten viszont tarol a lesajnált sci-fi

A Mercy a gyenge mozis szereplés után hónapokkal később is népszerű a Prime Videón.

Orvosmeteorológia: de kár ezért a csúnya hidegfrontért.

Velünk marad hétvégén is a szél.

RTL: Közel 7 milliárd forint közpénzt kaptak nyolc év alatt a Fidesznek kampányoló vajdasági magyar nyelvű médiacégek

A Tisza-kormány közölte, hogy megkezdik a külföldre jutó médiatámogatások átvilágítását. Vizsgálni fogják a kapott közpénzek...

A színész házaspár felkészült, hogy 14 éves lányuknak udvarlója lesz: „Nekünk is tanulnunk kell ezt a helyzetet kezelni”

Kiss Ernő Zsolt és Nyári Darinka kamasz lánya komoly terveket szövöget: egy koreai egyetemen szeretne egyszer tanulni. A szülők már el is...

Közpénzből a párt hangján, avagy a régi propaganda lebontása után azonnal ki kell építeni azt a rendszert, amely az új kormánytól is védi a közmédiát

Csehországban tömegtüntetés, Szlovéniában Janez Janša visszatérése figyelmeztet arra: Európában sem magától értetődő az állami...

Ezzel a 2 perces edzéssel marad 80 évesen is fitt Goldie Hawn: a furcsa mozgásgyakorlat csodákra képes

Miközben sokan megterhelő és időigényes mozgásformákkal próbálnak fittek maradni, Goldie Hawn egy meglepően egyszerű módszerre...

Ez a filléres ital Vilmos kedvence, amitől olyan makkegészséges a herceg: csökkenti a koleszterint és javítja a szív egészségét

Sokan azt gondolják, hogy a királyi család tagjai különleges, nehezen beszerezhető ételeket és italokat fogyasztanak nap mint nap, a...

0

Sport

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0