Ezt olvasta már?


Czerván: minél több nemzetközi lovasverseny rendezése a cél

A magyar lovassportok területén a legfőbb célkitűzés, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezhessünk - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton, a Pest megyei Tápiószentmártonban.

Czerván György a Kocsi János Fogathajtó Emlékverseny megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány 2012-ben elfogadta a Nemzeti lovas programot, amely az ágazat komplex fejlesztését tűzte ki céljául, beleértve a lótenyésztést, a lovassportot, a lovas turizmust, a lovas oktatást, a lovas terápiát és az ehhez kapcsolódó létesítményfejlesztéseket.

Az államtitkár elmondta, hogy az FM a kormány döntését követően minden anyagi és szakmai segítséget megadott és megad ma is annak érdekében, hogy minél több, a lovas program szellemiségének megfelelő létesítmény jöhessen létre.

Emlékeztetett arra, hogy Tápiószentmártonon született a híres csodakanca, Kincsem, amely 54 versenyen indult és abból 54-et meg is nyert. Hozzátette, hogy Kocsi Jánost is valószínűleg Kincsem és tulajdonosainak, a Blaskovich-oknak a lótenyésztő szenvedélye ösztönözte, amikor megalapította Tápiószentmártonban a Kincsem Lovasparkot.

Kocsi János a Tápiószentmártonnal szomszédos Nagykáta egykori polgármestere, a Fogathajtó Szakág elnöke, a Kincsem Lovaspark tulajdonosa, és az 1999. évi kecskeméti Kettesfogathajtó Világbajnokság rendezője volt, a fogatsport elkötelezett támogatója, 2014-ben hunyt el.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Dr. Gyurkó Szilvi: „A gyerekek a legnagyobb veszélyben a saját családjukban vannak”

Ha a világ összes pedofilját bezárnánk egy szigetre, akkor sem szűnne meg a gyerekekkel szembeni szexuális bántalmazás, mondja dr. Gyurkó...

Szijjártó a Trump-Putyin találkozóról: Nem értem, hogy mit jelent a halasztás, ha még nem tűzték ki a dátumot

A külügyminiszter azt mondja: mivel sokan ellenzik a találkozót, biztos volt benne, hogy naponta lesznek kiszivárogtatások, hamis hírek,...

Nincs békülés: Oroszország szövetségese bekeményített, ballisztikus rakétát lőttek ki

Szöul szerint Észak-Korea szerdán újabb fegyverkísérletet hajtott végre legalább egy ballisztikus rakétával, az elsőt I Dzsemjong...

Van valami, ami az életkornál jobban jelzi, mennyire veszélyes valakire a rák

A Miami Egyetem AACR Cancer Prevention Research szaklapban publikálta ezzel kapcsolatos kutatását.

A 2026-os év legizgalmasabb set-jetting úti céljai Dél-Görögországtól Yorkshire-ig repítenek

Ezek a helyek nemcsak a mozirajongók szívét dobogtatják meg, hanem kulturális, történelmi és természeti szépségeikkel is magukkal...

"Trágárkodjon otthon." – Nagy Feró kormánykritikus zenészeket osztott ki

Nagy Feró ismét kemény, de ezúttal árnyalt véleményt fogalmazott meg a fiatal előadókról a Mathias Corvinus Collegiumban tartott...

Szijjártó Péter is reagált a budapesti békecsúcs elhalasztására

Erősen megkérdőjeleződött annak a valószínűsége, hogy a közeljövőben lesz-e csúcstalálkozó Budapesten Donald Trump amerikai elnök...

Aachen: Három ország határán

Aachen Németország legnyugatibb városa, amely stratégiai fekvésének köszönhetően közvetlenül a belga, holland és német határvonalon...

Megtörte a hallgatást, a betegágyról üzent Nádai Anikó vőlegénye az életmentő szívműtét után. Így van most

Hajmásy Péter, Nádai Anikó kedvese jelentkezését az összes rajongó, ismerős nagyon várta. Sőt, Anikó is bejelentkezett. Több...

Szijjártó Péter szerint amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy nem is lesz csúcstalálkozó

„A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében,...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

0
0

Bulvár

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Óriási sziget alakult ki a Balaton közepén, rendkívüli videó érkezett

Igen érdekes jelenséget figyeltek meg a Balaton közepén.

Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál

Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.

Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?

Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Manfred Weber üzent Orbán Viktornak Ukrajnáról

Szektpikus a Putyin-Trump találkozóval kapcsolatban.

blogmorzsák

Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic

"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

0