Ezt olvasta már?


DK: kétszer lopta meg a kormány a magyar embereket a lélegeztetőgép-biznisszel

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány kétszer is meglopta a magyarokat a lélegeztetőgép-biznisszel: először akkor, amikor túlárazva megvették a gépeket, másodszor pedig most, amikor a felesleges gépek tárolásáért is fizetni kell.

Arató Gergely a DK frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján arról beszélt: újabb adatigénylési per erősítette meg, hogy a kormány százmilliárdos nagyságrendben okozott kárt a magyaroknak a lélegeztetőgép-bizniszben, amikor egy közvetítő cégen keresztül több mint 300 milliárd forintért vett 17 ezer lélegeztetőgépet. Az adatigénylésből kiderült az is, hogy a gépekből azóta sem sikerült értékesíteni egy darabot sem, raktárban porosodnak a megvásárlásuk óta.

Felidézte, a lélegeztetőgép-biznisznek korábban Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő járt utána, aki előbb közérdekű adatigénylést adott be Szijjártó Péternek, majd pert indított a szerződések kiadásáért, végül büntetőfeljelentést is tett az ügyben.

Megjegyezte: az ügy miatt

"senkit sem nem vittek el bilincsben és vezetőszáron, hiszen a tíz- és százmilliárdos korrupciós ügyek ennek a rendszernek a mindennapjaihoz tartoznak, a lényegét adják".

Arató Gergely szerint nem elég a választások óta kivetett több mint 30 megszorítás, a minden bevásárláskor kifizetett orbáni infláció, még "a kormány lopásaiért is nekünk kell fizetnünk, amíg marad az Orbán-rendszer".

A Dobrev Klára vezette árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Le kell törni az inflációt, az árak helyett a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, a korrupciós ügyek elkövetőit pedig felelősségre kell vonni - hangoztatta az ellenzéki politikus.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elítélték Robert Fico merénylőjét – Ennyit kapott első fokon

Terrorista támadás elkövetésében találta bűnösnek a Robert Fico szlovák kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet...

Ilyen létezik? Megtalálták a kameruni férfit, aki lelépett a magyar TikTok-sztár luxusautójával – A rendőrök mégis elengedték

Hiába találta meg Bence és párja azt, a több országban is ismert, bérelt autók lenyúlására szakosodott csalót Párizsban, aki az ő...

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat...

Hamarosan jelentős változások jönnek a háziorvosnál

Bővíti a kormány az alapellátók kompetenciáit, sok páciens élete lesz egyszerűbb.

Nemzeti ünnep: teljesen felbolydul a közlekedés a fővárosban, erre érdemes figyelni

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából több rendezvényt is tartanak Budapesten, amelyekhez kapcsolódóan a belvárosban...

Miló Viki és a TV2 sármőrje egy párt alkotnak a pletykák szerint: reagált a férfi

Miló Vikit a TV2 jóképű sztárjával boronálták össze, a férfi reagált és elmondta, mi van köztük valójában.

Elképesztő videók. Sebestyén Balázs többmilliós luxusútra vitte kollégáit

A műsorvezető nem sajnálta a pénzt a kollégái szórakoztatására.

Kiderült Jane Goodall halálának oka

Kiderült, mi okozta Jane Goodall halálát. A világhírű antropológus 91 éves korában hunyt el.

Életveszélyre figyelmeztet a katasztrófavédelem

Figyelem, nem csak gázkazán okozhat szén-monoxid-mérgezést - figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

„Visszakapni a szabadságot” – EMDR terápia a trauma utáni életért

A traumák feldolgozása nem feltétlenül csak szóbeli megosztás és kognitív folyamatok segítségével történhet. Az EMDR-terápia ugyan...

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért

Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.

Óriási a baj Liverpoolban, itt egy újabb nem várt fordulat

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú

Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Az FTC kapusának ostoba megmozdulását még nemzetközi viszonylatban is nehéz felülmúlni

Volt itt már minden: rendőrségi eljárás, rugdosódás, cipődobálás.

Véres focimeccs, 7 piros lap, sosem látott botrány - videó

Ilyen meccset még Dél-Amerikában sem játszanak sokszor.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak

A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

0
0

Bulvár

Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Ismert személyiség a halálos motorbaleset áldozata

Bagimajor és Kengyel között a vasárnapi motorbalesetben életét vesztette egy ismert DJ. A helyszínre érkező mentők az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed

Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.

Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt

Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer

blogmorzsák

A Zónán innen és túl

Kulisszatitkok, legendák és elméleti síkok találkozása – 10 ok, amiért a Sztalker (1979) valódi időutazás az emberi lélek térképén.

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

0