Ezt olvasta már?

0

Diákok! Irány a laboratórium!

Újra meghirdetik az immár két alkalommal nagy sikerrel megszervezett, középiskolásoknak szánt pályázatot és interaktív oktatónapot, a Laborkalandot.


hirdetés

A pályaválasztás előtt álló diákoknak lehetőségük nyílik eljutni egy igazi vizsgálólaboratóriumba és megtapasztalni az órákon tanultak gyakorlati alkalmazásának fontosságát. A május 15-ére tervezett, komplett pedagógiai programmal rendelkező esemény legfőbb célja a kémia népszerűsítése.

 

A középiskolásoknak szánt egy napos oktatóprogramra mától, azaz március 24-től jelentkezhetnek a diákok, a hagyományteremtő kezdeményezés célja ezúttal is a kémia és a természettudományok népszerűsítése a pályaválasztás előtt álló diákok körében, akik bepillanthatnak a titkok és csodák: azaz egy igazi vizsgálólaboratórium életébe!

Ahogy az eddigi alkalmakkor, úgy idén május 15-én is eljön a nagy nap azoknak az érdeklődő középiskolásoknak, akik jelentkeznek a Laborkaland versenyre!  A pályázókat a szervező WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. az egész országból várja, és arra kéri őket, hogy az alábbi témák egyikéből írjanak rövid fogalmazást.

-  Mit lehet tudni az azbesztről? Hol fordul elő, és miért fontos a vizsgálata?

-  Mit jelentenek az úgynevezett non-food vizsgálatok? Mi tartozik ebbe a témakörbe?

-  Mi mindent eszünk meg a gyógyszerrel együtt?

A szervezők ez alapján döntik el, hogy a jelentkezők közül kik bújhatnak majd köpenybe, kik húzhatnak gumikesztyűt és vehetnek fel védőszemüveget, hogy nekiláthassanak kísérletezni.

A Laborkaland szervezői (vegyészek, kémiatanárok, kommunikációs szakemberek) azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy minél több olyan diák jusson el a programra, akiknek az iskolában kevesebb lehetőségük adódik kísérletezni, és akik ugyan érdeklődnek a kémia iránt, ám testközelből még nem tapasztalták meg, micsoda élményt jelent elválasztani egymástól az anyagokat, kideríteni, milyen káros összetevők vannak az élelmiszerekben, vagy milyen anyagok szennyezik vizeinket.

A szervezők modern, interaktív, a csoportmunkára építő pedagógiai programot, szemléltető munkafüzetet alkottak annak érdekében, hogy az ide érkező diákoknak valóban tartalmas és akár egy életre szóló élményt nyújtson az országban mindezidáig egyedülálló Laborkaland program.

Az első két Laborkaland programra az országból több százan jelentkeztek. A kísérleteket úgy állították össze, hogy minél szemléletesebben és egyszerűbben mutathassák be a laboratóriumban folyó vizsgálatokat, és mindeközben aktivizálják a gyerekek iskolai tudását is. A laborlátogatáson a legkorszerűbb technikai eszközökkel különböző méréseket is elvégeztek a diákok, akik a program végén elismerő okleveleket is kaptak. A programra csoportban érkező diákokat elkísérték a felkészítő tanáraik is, akik kiemelték a munkafüzetben is rögzített remek tematikát, módszertant, a kísérleteket, amelyekből az órai munka során is ötleteket lehet meríteni.

További információ: www.laboratorium.hu (www.laborkaland.hu)

 

 

Mi minden történik a Laborkalandon?

·         Előadások a laboratóriumban folyó munkáról, a környezet, élelmiszer és a gyógyszerek vizsgálatáról

·         Kísérletezés

·         Laboratóriumlátogatás

·         Mérések a legmodernebb berendezésekkel

·         Rövid teszt írása

·         Meglepetés-előadás

·         Oklevelek átadása

Mit biztosítunk a gyerekeknek?

·         Védőfelszerelést (köpeny, kesztyű, szemüveg)

·         Kísérleti eszközöket

·         Az útiköltség megtérítését

·         Ebédet

·         Munkafüzetet (ezt haza is vihetik)

·         …és sok-sok élményt!!!

Mi a jelentkezés feltétele?

Egy esszé leadása az alábbi három témakör valamelyikében (2000-3500 karakter terjedelemben)

-  Mit lehet tudni az azbesztről? Hol fordul elő, és miért fontos a vizsgálata?

-  Mit jelentenek az úgynevezett non-food vizsgálatok? Mi tartozik ebbe a témakörbe?

-  Mi mindent eszünk meg a gyógyszerrel együtt?

Szülői és iskolai igazolások

Az esszéket csak akkor áll módunkban elfogadni, hogyha a kísérőlevélben a jelentkezők megadják a nevüket, azt az e-mail-címet, amelyen értesíthetjük őket az eredményről, illetve a tárgy mezőbe a Laborkaland szót írják be!

A pályamunkák leadásának határideje: 2015. április 20.

A nyertes diákokat legkésőbb május 1-ig értesítjük.

Kérjük, az értesítés után a leendő résztvevők az összes igazolást legyenek szívesen e-mailben eljuttatni hozzánk, hiszen ez ugyancsak fontos feltétele a részvételnek.

A korábbi Laborkalandokról a www.laborkaland.hu , illetve a www.laboratorium.hu honlapon találhatók további információk.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Tizenötmilliárd forintból hoz létre Orbán fejlesztési alapot Kirgizisztánnak

Egyelőre még nem tudni, miről tárgyal Magyarországon Szooronbaj Dzseenbekov kirgiz elnök és Orbán Viktor, de egy eredménye már van a...

Óriási bravúr, Fucsovics legyőzte Medvegyevet a Roland Garroson

A világranglista 63. helyén álló magyar teniszező először nyert Grand Slam-tornán top 10-es játékos ellen.

Itt a bombameglepetés: Fucsovics kiverte a világ 5. legjobb teniszezőjét, először vert top-10-est

Fucsovics Márton, a világranglistán 63. helyen álló magyar teniszező káprázatos játékkal, 3 óra 20 perc alatt legyőzte a negyedik...

Továbbra is a Tenet vezeti az észak-amerikai mozis toplistát

Továbbra is a Tenet vezeti az észak-amerikai mozis toplistát

Hatalmas bravúr: Fucsovics Márton legyőzte a 4. kiemeltet a Roland Garroson

A magyar teniszező négy játszmában verte az orosz Danyiil Medvegyevet.

Trump csaknem 200 millió gyorsteszt kiszállítását ígéri

Donald Trump amerikai elnök csaknem 200 millió koronavírus-gyorsteszt kiszállítását helyezte kilátásba az Egyesült Államokat alkotó...

Itt a bombameglepetés: Fucsovics kiverte a világ 5. legjobb teniszezőjét

Fucsovics Márton, a világranglistán 63. helyen álló magyar teniszező káprázatos játékkal, 3 óra 20 perc alatt legyőzte a negyedik...

Kétlaki szerelem - itthon is egyre többen választják

Olvasom a hozzászólásokat egy amerikai híroldal Facebook-bejegyzése alatt: a megjelenített kommentek mind arról szólnak, hogy a...

Sport

A kilencedik emeletről zuhant ki a korábbi NB I-es focista

Egyelőre senki sem tudja, pontosan mi történhetett.

Kirúgták Szalai Ádámék edzőjét

A döntésben szerepe volt a szerdai játékossztrájknak is.

A világ legszexisebb sportolója miatt irigyli mindenki a Borussia Dortmundot

Jadon Sancho leigazolásáról már le is tettek a Manchester United szurkolói a gyönyörű atléta miatt.

Dzsudzsák Balázs nem került be a válogatott Eb-pótselejtezőre készülő keretébe

Marco Rossi szövetségi kapitány róla és Szalai Ádám mainzi helyzetéről is beszélt a kerethirdetéskor.

Ne sírjunk azért, mert Szoboszlai Dominik Salzburgban maradt

Még mindig nincs 20 éves. Az őszi európai kupameccsek tovább srófolhatják az árát. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Marco Rossi keretet hirdet a pótselejtezőre, Dzsudzsák Balázs bemutatkozhat Debrecenben

A magyar események mellett jut hétfőre még egy Liverpool-Arsenal meccs is.

Magabiztosan várja a Fradi elleni BL-selejtező visszavágóját a Molde

Öt mérkőzés óta nyeretlenek, viszont a selejtezőben nagyon jól ment nekik eddig idegenben.

Akkora show-t rendezett a Barcelona, hogy Coutinho még a játékvezetőt is bebőrözte

Koeman első tétmeccsén négygólos sikert ért el a Barca, látványos játékkal. Annyira, hogy helyenként még a sporit is ki kellett cselezni.

Diego Costa Luis Suárezről: Jó a kapcsolatunk, az egyikünk rúg, a másik harap

Diego Costa a lehető legtalálóbb módon jellemezte a Suárezzel alkotott csatárduóját.

A Fradi csatáraival nem bírt, de az RB Leipzignek azért megfelel

A németek leigazolták a Dinamo Zagreb fiatal bekkjét.

Megrázó részletek: a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista

Barátai, ismerősei is csak találgatják, mi történhetett a mindig vidám férfival .

Pep Guardiola négy év alatt csak hátvédekre 400 millió fontot költött

Rúben Dias személyében újabb védő érkezett a manchesteri kékekhez, ezzel elérték a 400 milliós álomhatárt. Csak hátvédből!

0

Bulvár

Nem a vírust volt nehéz legyőzni - kipakol egy magyar Covid-fertőzött

Jani a bürokráciát és a bezártságot sokkal jobban megszenvedte, mint a koronavírust. Mire beigazolódott, hogy fertőzött, már rég túl volt a betegségen. A való életből vett sztori idegőrlő várakozásról, fel nem vett telefonokról, F...

Megbüntették a zebrán áttekerő biciklist, elkezdett vitatkozni a rendőrökkel - videó

Szavazzon, hogy mit gondol a rendőrök intézkedéséről!

Fásy Zsüliett testhezálló ruhába bújt - 43 kilós fogyása után bombázó lett

Fásy Zsüliett ma már nem is tudja, hogyan tudott a tetemes túlsúllyal élni.

Undorítóan mocskos autót vittek a mosóba, nem fogja elhinni, hogyan jött ki onnan - videó

Volt, ahol azt mondták, kitakaríthatatlan. Ez lett belőle.

Földönkívülinek látszó lény vetődött partra az Egyesült Államokban

A nagy vörös masszára egy horgász talált rá a tengerparton.

Pilóták utolsó szavai a gépük becsapódása előtt

A feketedobozok mindent megőriztek.

A kilencedik emeletről zuhant ki a korábbi NB I-es focista

Egyelőre senki sem tudja, pontosan mi történhetett.

Nagy bejelentést tett az Aldi

A német diszkontlánc 1,3 milliárd fontot fektet be Nagy-Britanniában két év alatt.

Két fontos táplálkozási szabály cukorbetegeknek

Kevesebb szénhidrátfogyasztás, alacsony glikémiás indexű ételek - cukorbetegség esetén mindkettőt szem előtt kell tartani.

Milliókat lehet keresni a Jászság aranyával, tudja, hogy mi az?

Magyarország jelentős exportálója ennek a különlegességnek.

A piáló Orbán Viktorral ünnepelhetjük az egymillió alkoholista országát

10 éves a pálinkafőzés szabadsága, a miniszterelnök ezt pálinkanyakalással ünnepelte meg. Így mutat példát a fiataloknak egy felelőtlen vezető.

Babakocsiba csapódott egy lövedék Egerszólát mellett

A közeli lőszergyárból jöhetett a gellert kapott golyó.

blogmorzsák

Amikor Emmanuelle dalra fakadt

Érzéki és zenés kalandozás a hetvenes évek retro bálvá­nyával, Sylvia Kristellel.

Tökéletességre törekszel? Íme 5 ok, amiért nem kellene

A mai világunk elvárása, hogy tökéletesek legyünk, de vajon tényleg szükségünk van rá?

Brutális bukás a Formula–2-ben, lefújták a futamot

Mindössze hét körig tartott Szocsiban a Formula–2-esek sprintversenye.

A kenyérsütés rejtelmei otthon

Mennyivel finomabb, jobb az otthoni, saját kézzel készült finomság és nem is annyira macerás, mint gondolnánk.

Jeffrey Katzenberg 125 millió dolláros otthona

A Dreamworks korábbi vezére csillagászati áron adta el Beverly Hills-i házát. A vevő a WhatsApp társalapítója.

Íme egy túl laza kapcsolat

„Mindig akkor keres, amikor már épp letettem volna róla, erre mindig jó érzéke van.“

5 fő ok, ami nyakfájáshoz vezet

Veszélyes lehet az ülőmunka és a mobilozás is - itt a megoldás!

Balog Zoltán: A jár­vány okozta bajból is meríthetünk erőt

Az egykori miniszter, lelkész az üres templomról sokkélményé­ről és az in­ternet áldásos hatásáról nyilatkozott.

Miért nincs igaza az LMP-nek?

Hol vannak a hibák Ungár Péter posztjában?

A 6 legidegesítőbb dolog Törökországban

Minden országban akadnak idegesí­tő dolgok, most a Törökországban élő Mercedes szedte össze azt a hat dolgot, ami őt a legjobban zavarja.

Péter, a kis aligátor a londoni állatkertben gondozójával

Elton John a CSZKA-Dinamó lab­da­rúgó mérkőzésen Moszk­vá­ban, Jorge Mario Bergoglio ér­sek - a későbbi Ferenc pápa Bue­nos Airesben és még sok ritka fotó.

0