Ezt olvasta már?

0

Divat lett Magyarországon a népi kultúra

Divat lett Magyarországon a népi kultúra, az utóbbi időben "cikiből trendivé vált a népi kultúrával foglalkozni" - mondta a kultúráért felelős államtitkár hétfő este az M1 aktuális csatornán.


hirdetés

Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy a napokban mutatták be a Magyarország, az élő hagyományok hazája című kiadványt, amely számba veszi a magyar népi kultúra kincseit.

A füzet elvégzi az elmúlt évek számvetését is - fűzte hozzá az államtitkár, kiemelve a Csoóri Sándor-programot, amelynek keretében 2018-ban 5 milliárd forint jutott hagyományőrzésre a központi költségvetésből. A támogatásnak köszönhetően 1960 program valósulhatott meg a Kárpát-medencében - számolt be.

Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a mai kultúrpolitikának fontos a magyar népi kultúra, de kiemelte a szakemberek, népi iparművészek, zenészek szerepét is, akik nem hagyták elveszni a hagyományokat; a közös erőfeszítéseknek hála, mára a társadalom, a családok is elkezdtek érdeklődni a nép kultúra iránt - összegzett.

Ehhez persze kellettek az olyan műsorok is, mint a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő, vagy a számos hagyományőrző rendezvény, ahol találkozni lehetett a népművészekkel - mondta Fekete Péter.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ezeket kockáztatod, ha nem alszol eleget

Elhízáshoz, szívproblémákhoz, depresszióhpz és szorongáshoz is vezethet az alváshiány.

A vízválság felé rohan az emberiség

Magyarországon nyit európai központi irodát a Globális Zöld Növekedési Intézet; Európa első vízalapját indította el az MFB; a magyar...

Börtönbe került Amal Clooney nővére - Szingapúrban került rácsok mögé

Tala Alamuddint három hét börtönbüntetésre ítélték.

Minimális eséssel vághatnak neki a hét negyedik napjának az európai tőzsdék

Enyhe eséssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az ázsiai részvényindexek felemásan teljesítenek csütörtökön,...

A gyenge hidegfront után a hét hátralévő részében meleg időre számíthatunk - mutatjuk a részleteket

A hét hátralévő részében ismét 20 fok feletti hőmérsékletre számíthatunk.

Súlyos biztonsági hibát találtak routereknél - ezeket jobb, ha lecseréli

Több korosodó D-Link routernél is aggasztó hibára bukkantak kiberbiztonsági szakemberek, ám az eszközök lejárt támogatása miatt a...

El nem hinné, milyen fontos kérdésben döntenek Vasvári Vivien gyerekei.

Vasvári Vivit nem ijeszti meg az egyedüllét, azt mondja, a jég hátán is megél derül ki a hot! magazin-nak adott interjújából.

Az északír unionisták nem támogatják Boris Johnson brexitterveit

A sorsdöntő EU-csúcs reggelén közelinek tűnt egy megállapodás a brit kormány és az EU között, de a brit parlamentben kérdéses a...

Wawrinka bejutott a negyeddöntőbe az antwerpeni tenisztornán

A svájci teniszező komoly játszmában győzte le ellenfelét..

0

Sport

Sokatmondó szavak: Dzsudzsáknak üzent ezzel Marco Rossi? Belviszály fenyeget a magyar válogatott sorsdöntő mér...

Budapest Belső feszültség okozhat gondot a magyar labdarúgó-válogatott számára egy hónappal a sorsdöntő, Wales elleni Európa-bajnoki selejtező előtt!

Wales-Magyarország: kibabráltak a magyarok a hazaiakkal?

Sokkal több szurkolónk lesz, mint lehetne.

Újabb világklasszis támadóval erősítenek a madridiak

A fővárosiak rendkívül közel vannak ahhoz, hogy megszerezzék a Paris Saint-Germain játékosát.

Messi megmutatta, majd a címlapokra került

Csokorba szedtük az El Clásicók legemlékezetesebb pillanatait.

Mikler Roland nélkül folytatja a felkészülést a magyar válogatott

Gulyás István 21 fős keretet hirdetett az októberi válogatott összetartásra.

Fizetős tartalom lett a magyar bajnok összes BL-meccse

Magyarországon szokatlan ez a megoldás, háborognak a Falco drukkerei.

A brazil védő szerint stresszes az élet Párizsban, mert kibaszott rasszisták

A 36 éves brazil bekk, Dani Alves a nyáron hazaigazolt Brazíliába a PSG-ből. Most elmesélte a GQ magazinnak, milyen volt az élet Párizsban.

Részegen vezetett Détári Lajos

Az egykori világválogatott labdarúgót hétfőn este állították meg a rendőrök.

0

Bulvár

Brutális kárt okoznak az illegális pálinkafőzők

Csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó -, és Vámhivatal.

Salma Hayek meztelen fotót posztolt rajongóinak, ezzel megköszönve, hogy 12 millió követője lett Instán

Az 53 éves színésznő gyakran posztol magáról kihívó fotókat, és ez tegnap sem volt másképp.

Nagyon vigyázzanak ezzel a webshoppal!

Tucatnyi feljelentés született, a rendőrség nyomoz, a vállalkozás tovább működik.

Dolgozni mentek Amerikába: elképesztő fotókon mutatták meg az ország igazi arcát

Tíz bámulatos fotót mutatunk Amerika legszebb helyeiről, nyári diákmunkások szemszögéből.

Az idős nő kiszállt tojásért, látni kell, hogyan ütötte el a saját kocsija

Válogatás közben jött a váratlan meglepetés hátulról.

Egy 107 éves bácsi szerint ez az étel a hosszú élet titka

A 107 éves nyugdíjas minden pénteken halat eszik, állítása szerint ez tartja fitten, de ez nem is esik nehezére, hiszen rajongója a fish and chipsnek!

A mondat, ami azonnal leállítja a veszekedést

Mit szólnál hozzá, ha minden párkapcsolati veszekedés beszélgetéssé szelídülhetne egyetlen mondattól?

blogmorzsák

Tíz ok, amiért érdemes kipróbálni az utazást egyedül!

Külföldre utazni teljesen egyedül? Ki vág bele ilyesmibe?

Egy hosszú nap krónikája Californiában, bicaj, esés, kórház

Egy fordulatokkal teli nap California hegyeiben, eséssel, kórházzal, hosszú éjszakával.

Üdítő választ adtak fiatal katolikusok a kólareklámra

A #loveislove sokaknak nem tetszett, de mit szól majd az utca embere a #godislove óriásplakátokhoz?

Chirac: rekviem egy letűnt korszakért

A franciák „rajongása” Chirac iránt pontosan azért indult el, mert nem végzett Blair‑típusú reformot.

The Righteous Gemstones, avagy a keresztényszabadság?

Az HBO beleállt a legújabb komédiájában a hittérítőkbe. Vicces és egyben elgondolkodtató McBride legújabb sorozata.

Mosható betétet a tömegeknek

Amikor a Földet lassan tényleg felzabálja a műanyag szemét, egy magyar drogériában...

Legendák tanácsai

Öt ikonikus művész tanácsa pályakezdőknek, amelyeket nem csak művészpalántaként érdemes megfogadnod.

Borkai közlegény megmentése

Orbán rosszul ítélte meg a helyzetet, és nem áldozta be Győrt a többi nagyváros megmentése érdekében.

Varga Judit meglepődött

Mégis, mire számítottak?

Nyílt levél Karácsony Gergelyhez

Maradunk a nélkülünk történt kezdetű mondatoknál, vagy megszokjuk a velünk és értünk szavak valódi megtapasztalását?

Game Boy, te kis csoda

Minden, amit a Nintendo kézikonzoljáról és játékairól tudni akartál.

Káosz a szociális és a lakhatási ügyek frontján

A segélyből csak a szegényeknek nem jut. A gördeszkázásért bezzeg 200 ezer a bírság az Egyetem téren.

0