Dopping: hogyan menjünk biztosra?
Becslések szerint a sportolók 30 %-a doppingol, ám ennek csak a 2 százalékát tudják kimutatni – hangzott el egy szakmai konferencián, amelynek középpontjában a tiltott szerek szabályozása, vizsgálata, egészségügyi kockázata állt.
Hogyan tudunk meggyőződni arról, hogy jó minőségű, biztonságos és legális terméket fogyasztunk? A Laboratorium.hu beszámolójában megszólal a Magyar Antidopping Csoport elnöke, illetve laboratóriumi szakemberek, valamint élsportolók tanácsairól olvashatnak.
A doppingolás komoly társadalmi probléma
A doppingolás tiltott, büntetendő csalás, amely egészségügyi kockázatot is rejt magában. Ide tartoznak természetesen a tiltott teljesítménynövelő szerek és módszerek is - tisztázta rögtön a Kéz a kézben a tiszta sportért elnevezésű konferencia elején Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) vezetője.
A sportban a dopping használatának számtalan oka lehet a fizikai erő, az állóképesség növelésétől kezdve a regenerálódási folyamatok és a munkavégző képesség fokozásán át egészen a psziché vagy a kinézet javításáig, de tény: a doppingolás komoly társadalmi probléma. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, azaz a WADA az objektív felelősség elvét alkalmazza, azaz kimondja, hogy minden sportoló maga felelős a szervezetéből kimutatható tiltott szerért.
Dr. Tiszeker Ágnes, Horváthné Dr. Soós Erika és Kindl Gábor is azt hangsúlyozták, hogy a sportolóknak nem könnyű eligazodniuk a szerek között. Ennek ellenére becslések szerint a sportolók 30 %-a doppingol, aminek csak a 2 %-át tudják kimutatni. Igaz, a sportolóknak nem könnyű eligazodniuk a szerek között. Dr. Tiszeker Ágnest például havonta 40-50 kérdéssel keresik meg különféle táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatos kérdésekkel. A WADA minden évben frissíti a Tiltólistát. Ez minden év január elsejétől érvényes, amelynek betartását kormányrendelet is szabályozza, ezt a sportolóknak ismerniük kell!
Létezik nem szándékos doppingvétség is!
A WADA 2013-ban elfogadta, hogy létezik nem szándékos doppingvétség is. Ezért bizonyos szerek nem szándékos fogyasztása esetén a büntetési tétel mértéke csökkenhet az eredetihez képest. A nem szándékos alkalmazást a sportolónak kell bizonyítania. Például egy anabolikus szteroiddal szennyezett táplálék-kiegészítő használata esetén a büntetés az eredeti négy éves eltiltás helyett az eltiltási időszak minimális időtartama megrovás (eltiltási időszak nélkül), maximális időtartama két év, a vétkesség súlyosságától függően.
Horváthné Soós Erika, a WESSLING Hungary Kft. étrend-kiegészítők tiltott hatóanyagait vizsgáló részlegének vezetője ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a doppingellenes küzdelem óriási felelősség a gyártóknak/forgalmazóknak és a sportolóknak egyaránt. Az étrend-kiegészítők vizsgálatával immár több, mint 10 éve foglalkozó WESSLING laboratóriumába főleg a gyártóktól, forgalmazóktól érkeznek a minták, amelyeket többek között a hatóanyag alapján is megvizsgálnak. A doppingmentesség-vizsgálatok során anabolikus szereket, hormonokat és metabolikus módosítókat, a kannabinoidok közé tartozó THC-t, stimulánsokat, narkotikumokat, β2-agonistákat és β-blokkolókat elemeznek.
A doppingolásra vonatkozó nemzetközi és hazai jogszabályok tartalmazzák a tiltott szerekre aktuálisan érvényes listákat, és szabályokat, mondta el Horváthné Soós Erika.
Mivel az analitikai technika egyre érzékenyebbé válik, egyre több minta bukik meg a doppingvizsgálatokon is. Elég csak Contadorra gondolni, aki 2012-ben a vizeletmintájában mért 0,05 ng/ml koncentrációjú klenbuterol értékkel megbukott. A WADA abban az időben az akkreditált laboratóriumaitól a 2 ng/ml kimutatási határértéket várta el erre az anyagra. Ezután az eset után 2013-tól már 0,2 ng/ml-re változtatták az elvárt kimutatási határérték. Ez azért érdekes, mert 2012-ben és 2013-ban is a csak a WADA által előírt hivatalos elvárt értéken mérni tudó laboratóriumban Contador mintája negatív vizsgálati eredményt adott volna. Ennek ellenére a sokkal alacsonyabb koncentrációt kimutatni képes laboratóriumban már 2012-ben is pozitív lett a minta vizsgálati eredménye.
Számtalan tiltott szer jelenhet meg!
A forgalomban lévő étrend-kiegészítőkben számtalan tiltott szer jelenhet meg. Például gyógyszer hatóanyagok, prohormonok, „designer” anyagok kerülhetnek a termékekbe úgy, hogy ezt a gyártók nem tüntetik fel a termék címkéjén hatóanyag vagy szennyező anyag mennyiségben. A tiltott anyag szennyezőként több módon kerülhet egy termékbe, például egy szennyezett alapanyaggal. Szennyezőkről akkor beszélhetünk, ha a tiltott anyag mennyisége kisebb a hatásos mennyiségnél, akár csak nyomnyi méretű, ennek ellenére elfogyasztása versenysportolók esetében pozitív doppingvizsgálati eredményt okozhat.
A laboratóriumi szakember egy konkrét esetet is megosztott a hallgatósággal. 2016-ban 2 dél-afrikai sportoló bukott meg a BIOGEN nevű gyártó TESTO-forte termékétől. Az egyikük azt mondta, hogy a BIOGEN gyártótól, mint szponzortól kapta, a másik, hogy a barátja ajánlására fogyasztotta a terméket, amelyen a feltüntetett összetevők között nem szerepelt a tiltólistán lévő szteroid. A független laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy igenis tartalmazott szteroidot a szer, amire a gyártó reakciója elsőre az volt, hogy ez nem étrend-kiegészítő, és nem versenysportolóknak szánták.
A doppingmentesség-vizsgálatok során anabolikus szereket, hormonokat és metabolikus módosítókat, a kannabinoidok közé tartozó THC-t, stimulánsokat, narkotikumokat, β2-agonistákat és β-blokkolókat elemeznek. Annak, aki biztosra akar menni az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban, a laboratórium szakembere a Doppingmentes.hu weboldalt ajánlotta. Itt több száz olyan terméket tartanak nyilván, amelyek a WADA éves statisztikái alapján legtöbb pozitív vizsgálati eredményt adó komponenseket laboratóriumi vizsgálatok alapján igazoltan nem tartalmazzák!
Étrend-kiegészítők megfelelő használata nem ártalmas a sportolók számára
Természetesen a jó minőségű és tiltott szereket nem tartalmazó étrend-kiegészítők megfelelő használata nem ártalmas, sőt ajánlott a sportolók számára. Kindl Gábor, többszörös magyar triatlonbajnok elmondta: a sport közben nagy kihívás az energiaellátás (szénhidrátbevitel) biztosítása, de még ennél is fontosabb az izommunka során keletkezett hő kezelése, az izzadás során elveszíttet víz és ionok pótlása.
Nagy kihívás a folyadékbevitel
A vizet és az ionokat pótolni kell, a zsírok elégetéséhez szénhidrát szükséges! Az edzés és/vagy verseny közbeni frissítés egyik legnagyobb kihívása az, hogy a víznek, a szénhidrátoknak és az ásványi anyagoknak a vékonybélig el kell jutniuk, mert nagy mennyiségben ott tudnak felszívódni. A legjobb frissítő 6 %-os szénhidrát oldat, amely 100 mg nátriumot is tartalmaz deciliterenként. A 10-12%-os töménységű szénhidrát-oldat, például a jellemzően 14%-os almalé, az ozmózis miatt vizet választ ki a gyomorban (kotyogós gyomor), amely annak ellenére dehidratációt okoz, hogy végső soron megittuk a frissítőt. Ugyanis amit megeszünk, vagy megiszunk, még nincs a szervezetünkben! A tápanyagok és a víz felszívódását kegyetlen élettani törvényszerűségek szabályozzák, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni a verseny és/vagy edzés közbeni frissítés során, mert a célba juttató teljesítményt az egészséges attitűd mellett végső soron a frissítés határozza meg!
Tehát sportolás közben pótolni kell a vizet, az ionokat és a szénhidrátokat, de a nagy kihívás mindezek célba juttatása, azaz eljuttatása az izomsejtekhez! A hőszabályozás fontossága kapcsán elmondta, hogy a hőt le kell adni, izzadni kell, aminek mértéke függ az edzettségtől, a technikától, az öltözéktől, a hő-pára együtthatótól. Egy ironman versenyen akár 10 liter vizet is kiizzad a sportoló! A nem megfelelő frissítés nagy melegben akár agyi ödémát okozhat!
Az ásványianyag-vesztést tehát pótolni kell, a szervezeten belüli ionegyensúlyt fenn kell tartani, oda kell figyelni a hő-pára együtthatóra, és ne felejtsük el, a nátrium életmentő lehet! – hangsúlyozta Kindl Gábor, aki még a következő étrendi tanácsokat adta a sportolóknak:
A fehérjefogyasztást nem szabad túlzásba vinni, oda kell figyelni a zsírsavakra, hiszen azok fontos szerepet játszanak a regenerálódásban, és gyulladáscsökkentő hatásuk is van (DHA és EPA - Omega-3). A szervezeten belüli ion-egyensúly fenntartása, illetve helyreállítása a regeneráció nulladik lépése! Az élelmi rostok, vízben oldható növényi rostok (zabkorpa) gátoljál az enterohepatikus körforgást, ezáltal igen hatékonyan csökkentik a vér koleszterinszintjét.
Ugyancsak hasznosak a kefírben, joghurtban és a savanyú káposztában található laktobaktériumok. Az étrend fontos részei a zöldségek és a gyümölcsök, a megfelelő folyadékból pedig sportolóknak a terheléstől függően 3-5 vagy akár több liter ajánlott.
forrás: laboratorium.hu
hírek innen, onnan
Egy óriási rákokkal teli eldugott szigeten próbálják megfejteni a 89 éve eltűnt pilóta rejtélyét
Szinte évről évre állnak elő kutatók, szakemberek és kalandorok azzal, hogy a női pilóták úttörőjének, Amelia Earhartnak az 1937-ben...
Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be...
Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap
Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi...
Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője
Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős...
Ifi BL: Nem mindennapi túra vár az MTK-ra, Kazahsztánból kellene kiharcolni a továbbjutást
A kazah Kairat Almaty magabiztos, 13-1-es gólkülönbséggel jutott tovább a montenegrói Mladost Donja Gorica ellen.
Molnár Áron nekiment a fideszes képviselőnek: kiderült, miért nem kellett elszámolni a birtokán tartott rendezvényre felvett milliókkal
Dupla forráslehívás a fideszes képviselő birtokára A közösségi oldalán közzétett videójában Molnár Áron azzal vádolta...
Miért hallgatnak a nők gyilkossági történeteket elalvás előtt? A válasz meglepőbb, mint hinnéd
Te is szoktál bűnügyi podcastokra vagy valódi gyilkosságokról szóló dokumentumfilmekre elaludni? Elsőre furcsának tűnhet, hogy valaki...
Domináltak a kínaiak a 19. Szudoku-világbajnokságon, magyar bronzérem is született
A nemzetközi megmérettetésen Magyarország egyetlen rejtvényfejtő-világbajnoka, Madarassy Pál ért el dobogós helyet az ötven éven...
Jön az apokalipszis az M1–M7-es autópálya kivezető szakaszán – mindenki tájékozódjon, mielőtt útnak indul
Szombattól november közepéig óriási dugókra kell számítani.
Orvosmeteorológia: csütörtökön sokakat kikészít majd az erős napi hőingás
Visszatér a meleg, de ezzel együtt visszatér az erős napi hőingás is.
Kigyulladt a piros lámpa, sokkot kaptak a lányok A Kísértés új évadában
Még csak most kezdődött el A Kísértés új évada, máris lesokkolódtak a reality szereplői, miután a luxusvillában töltött második...
Zelenszkij úgy érzi, hogy Trump elárulta
Elon Musk, az amerikai elnök szövetségese a jelek szerint korlátozta a tulajdonában lévő Starlink műholdas internetszolgáltatását a...
Sport
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
Egy friss videó szerint guberáló lett a háromszoros olimpiai bajnok legendából
Fénykorában a világ egyik legjobb bunyósa volt.
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
Kerkez Milos a BL-meccs előtt tálalt ki Szoboszlai Dominikról: ezt nem szereti a Liverpool-sztárja
A védő azt is elárulta, hogy van most Szoboszlai Dominik.
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa
Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó
A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.
Bulvár
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.
Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk
Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok
Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.
„A legjobb mutyi az, amit senki sem lát” - Bődületes Fidesz-paródia került ki az internetre, ezen röhögnek most a magyarok
Ismét Radics Peti ment neki nagy erővel a Fidesznek.
Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
Tizenhét év fegyházra ítélték a nő volt barátját.
Ilyen sincs: közös karácsonyi ajándékot ad a Parlament a magyar dolgozóknak
Hihetetlen, de teljes az egyetértés a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzéki frakciók is támogatják december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását. Hantosi István (Tisza Párt) szerint ez a döntés az Orsz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


