Egymást érik a frontok a következő napokban

Szerdán eleinte még felhős jellegű időben lesz részünk kisebb havazással, majd délutántól átmeneti csapadékszünet következik. A folytatásban egymást érik majd a frontok, és a télies időjárás mellett vegyes halmazállapotú csapadékra is lehet számítani.


Ma a nap első felében a jobbára erősen felhős égből elsősorban a középső tájakon, később már inkább csak keleten alakul ki helyenként hószállingózás, kisebb havazás. Délutántól nyugat felől megkezdődik a felhőzet határozott felszakadozása, csökkenése. Általában mérsékelt lesz az északnyugati szél, inkább csak a nyugati megyékben lehetnek élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2, +3 fok között alakul.

Csütörtökön a hajnali órákban északnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és általában borult lesz az ég. Rövid időre eleinte még a déli határszélen bújhat elő a nap. Előbb északon, majd másutt is sokfelé várható csapadék. Nagyobbrészt eső valószínű, de a középső és délkeleti tájakon, illetve az Észak-Dunántúlon eleinte hó, havas eső, ónos eső is hullhat, míg északkeleten havazás várható. A élénk délnyugati szelet többfelé kísérik erős, este helyenként viharos lökések. A csúcshőmérséklet északkeleten fagypont körül alakul, míg nyugaton elérheti a 6 fokot is.

Pénteken jobbára borult idő várható, legfeljebb északon vékonyodhat el, szakadozhat fel kissé délelőtt a felhőtakaró. Többfelé hullik csapadék, helyenként nagyobb mennyiség sem kizárható. Délen eső valószínű, ugyanakkor az ország középső részeiben a vegyes halmazállapot lehet jellemző, miközben északon havazás ígérkezik. Este nyugat felől csökken majd a felhőzet. Az északnyugati szél élénk lesz. 0, 5 fokra számíthatunk.

Szombaton napközben a változó felhőzet mellett pár órás napsütésben is bízhatunk, de késő este északnyugat felől újabb csapadékzóna érkezik. Megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, 5 fok között alakul.











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?