Ezt olvasta már?

BL-selejtező - Egy lépésre a főtáblától a Ferencváros

A múlt heti első mérkőzésen több mint egy félidőn keresztül úgy tűnt, hogy a Ferencváros számára csak formalitás lesz a Molde elleni visszavágó a labdarúgó Ba...

0

Egymiliós áramszámlát kapott egy nő az ötven négyzetméteres lakására

Egy dunakeszin élő nő az ötven négyzetméteres lakására érkezett egy horribilis összegű számla, elmondta, szerinte mi történhetett.


hirdetés

1 058 549 forintot kellett volna egy számla alapján kifizetnie, miután új órát szereltek be nála.

A nő a Blikknek mesélte el a történetét, hogy egyszer egy számlát elfelejtett befizetni, így kikötötték nála az áramot. a 17 ezres elmaradást befizette, és egyből helyre is állt a szolgáltatás.

"A visszakötéskor történhetett valami malőr, hiszen míg reggel 16 ezer kilowattórát mutatott a számláló, estére már 26 ezerre ugrott. Pár nappal később – épp az éves számlaleolvasáskor – viszont már 37 ezer volt. Nem sokkal ezután érkezett a végső csapás egy több mint egymilliós csekk formájában. Tudtam, hogy rögtön cselekednem kell, telefonáltam a központba, annyit elértem, hogy kijöttek, megállapították: külsérelmi nyom nincs a készüléken, majd elvitték kivizsgálásra. Ekkor picit megnyugodtam, biztos voltam benne, hogy kiderül, valami rajtam kívül álló hiba miatt mutat ennyit a számláló. Hosszú csend következett, majd kaptam az áramszolgáltatótól egy jegyzőkönyvet, amelyben az állt: az óra hiteles, semmi baja nincsen” - mondta a lapnak.

A szolgáltató azóta húszezer kilowattórát elengedett, de még így is ötszázezres tartozást tartanak számon a nő elmondása szerint, aki a korábbi hétezres átalány helyett havi ötvenöt ezret fizet.

A Blikk kereste az Elműt is, de egyelőre nem reagáltak, hogy valójában kinél történhetett a hiba.

atv.hu








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

A zuhogó őszi esőben is örömünnepet okozott Dzsudzsák Balázs visszatérése - képek

A magyar válogatott rekordere 13 év után tért vissza pályafutása első csapatához.

50 pontos javaslattal támogatja a kormány munkáját az MNB - a nap hírei

Újabb 13 ember halt meg koronavírus-fertőzés miatt Magyarországon, ezzel 749-re nőtt az elhunytak száma. Adócsökkentésről és...

Jobban viselik a koronavírus-járványt a kisállat-tulajdonosok

A York Egyetem által készített közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a gazdik sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek a Covid-19...

Magyar tudósok kutatják az élet eredetét

Munkájukról a világ egyik legrangosabb folyóiratában jelent meg cikk.

Bemutatkozott Dzsudzsák Balázs az NB II-ben

A Debrecen hazai közönség előtt 3-1-re legyőzte a Pécset a labdarúgó NB II tizedik fordulójának hétfői zárómérkőzésén. Fotó:...

Lelassult a koronavírus terjedése Nagy-Britanniában

Az elmúlt 24 órában 4044 Covid-teszt lett pozitív.

Hamarosan jön az olcsó és gyors teszt a koronavírus kiszűrésére

A globális együttműködés eredményeként kifejlesztett teszt 15-30 perc alatt kimutatja az antitestekből a fertőzést.

Rossz hírünk van Nicolas Cage hazai rajongóinak - fotó

Nicolas Cage hamar letudta nálunk a forgatást, és már el is hagyta Budapestet.

Putyin beadatja magának az orosz vakcinát

Eddig nincsenek nem várt mellékhatásai a Szputnyik V-nek- közölte a kutatóintézet.

Érdnél rátöltünk hűtővizet, és meg sem áll a Balatonig

A késő Kádár-korszakban meghatározta az utcaképet a farmotoros családi autók egyik utolsó példánya, a Skoda 105/120.

Tünetmentes bacteruria - Esettanulmány

Az urológiai rendeléseken rendszeresen jelentkeznek olyan női páciensek, akiknél baktériumot találtak vizeletvizsgálat során. Ilyenkor...

Sport

A kilencedik emeletről zuhant ki a korábbi NB I-es focista

Egyelőre senki sem tudja, pontosan mi történhetett.

Kirúgták Szalai Ádámék edzőjét

A döntésben szerepe volt a szerdai játékossztrájknak is.

A világ legszexisebb sportolója miatt irigyli mindenki a Borussia Dortmundot

Jadon Sancho leigazolásáról már le is tettek a Manchester United szurkolói a gyönyörű atléta miatt.

Dzsudzsák Balázs nem került be a válogatott Eb-pótselejtezőre készülő keretébe

Marco Rossi szövetségi kapitány róla és Szalai Ádám mainzi helyzetéről is beszélt a kerethirdetéskor.

Ne sírjunk azért, mert Szoboszlai Dominik Salzburgban maradt

Még mindig nincs 20 éves. Az őszi európai kupameccsek tovább srófolhatják az árát. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Marco Rossi keretet hirdet a pótselejtezőre, Dzsudzsák Balázs bemutatkozhat Debrecenben

A magyar események mellett jut hétfőre még egy Liverpool-Arsenal meccs is.

Kiütéses győzelemmel kezdte barcelonai edzősködését Ronald Koeman - videó

A katalánok már az első félidőben négy gólt lőttek a Villarealnak.

Parádésan focizott a Barcelona Koeman La Liga-debütálásán

Ilyet is rég láthattak a Barca-drukkerek, most kicsit optimistábbak lehetnek.

Akkora show-t rendezett a Barcelona, hogy Coutinho még a játékvezetőt is bebőrözte

Koeman első tétmeccsén négygólos sikert ért el a Barca, látványos játékkal. Annyira, hogy helyenként még a sporit is ki kellett cselezni.

Diego Costa Luis Suárezről: Jó a kapcsolatunk, az egyikünk rúg, a másik harap

Diego Costa a lehető legtalálóbb módon jellemezte a Suárezzel alkotott csatárduóját.

A Fradi csatáraival nem bírt, de az RB Leipzignek azért megfelel

A németek leigazolták a Dinamo Zagreb fiatal bekkjét.

Megrázó részletek: a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista

Barátai, ismerősei is csak találgatják, mi történhetett a mindig vidám férfival .

0

Bulvár

Nem a vírust volt nehéz legyőzni - kipakol egy magyar Covid-fertőzött

Jani a bürokráciát és a bezártságot sokkal jobban megszenvedte, mint a koronavírust. Mire beigazolódott, hogy fertőzött, már rég túl volt a betegségen. A való életből vett sztori idegőrlő várakozásról, fel nem vett telefonokról, F...

Megbüntették a zebrán áttekerő biciklist, elkezdett vitatkozni a rendőrökkel - videó

Szavazzon, hogy mit gondol a rendőrök intézkedéséről!

Fásy Zsüliett testhezálló ruhába bújt - 43 kilós fogyása után bombázó lett

Fásy Zsüliett ma már nem is tudja, hogyan tudott a tetemes túlsúllyal élni.

Undorítóan mocskos autót vittek a mosóba, nem fogja elhinni, hogyan jött ki onnan - videó

Volt, ahol azt mondták, kitakaríthatatlan. Ez lett belőle.

Pilóták utolsó szavai a gépük becsapódása előtt

A feketedobozok mindent megőriztek.

A kilencedik emeletről zuhant ki a korábbi NB I-es focista

Egyelőre senki sem tudja, pontosan mi történhetett.

Földönkívülinek látszó lény vetődött partra az Egyesült Államokban

A nagy vörös masszára egy horgász talált rá a tengerparton.

Nagy bejelentést tett az Aldi

A német diszkontlánc 1,3 milliárd fontot fektet be Nagy-Britanniában két év alatt.

Két fontos táplálkozási szabály cukorbetegeknek

Kevesebb szénhidrátfogyasztás, alacsony glikémiás indexű ételek - cukorbetegség esetén mindkettőt szem előtt kell tartani.

Tönkre akarják tenni Gianni Annoni éttermét

Pontosan tudja, ki áll a támadások mögött.

Milliókat lehet keresni a Jászság aranyával, tudja, hogy mi az?

Magyarország jelentős exportálója ennek a különlegességnek.

blogmorzsák

A 6 legidegesítőbb dolog Törökországban

Minden országban akadnak idegesí­tő dolgok, most a Törökországban élő Mercedes szedte össze azt a hat dolgot, ami őt a legjobban zavarja.

Tökéletességre törekszel? Íme 5 ok, amiért nem kellene

A mai világunk elvárása,hogy tökéletesek legyünk, de vajon tényleg szükségünk van rá?

Brutális bukás a Formula–2-ben, lefújták a futamot

Mindössze hét körig tartott Szocsiban a Formula–2-esek sprintversenye.

Jeffrey Katzenberg 125 millió dolláros otthona

A Dreamworks korábbi vezére csillagászati áron adta el Beverly Hills-i házát. A vevő a WhatsApp társalapítója.

Kenyérsütés rejtelmei otthon

Mennyivel finomabb, jobb az otthoni, saját kézzel készült finomság és nem is annyira macerás, mint gondolnánk.

Íme egy túl laza kapcsolat

„Mindig akkor keres, amikor már épp letettem volna róla, erre mindig jó érzéke van.“

5 fő ok, ami nyakfájáshoz vezet

Veszélyes lehet az ülőmunka és a mobilozás is - itt a megoldás!

Balog Zoltán: A jár­vány okozta bajból is meríthetünk erőt

Az egykori miniszter, lelkész az üres templomról sokkélményé­ről és az in­ternet áldásos hatásáról nyilatkozott.

Miért nincs igaza az LMP-nek?

Hol vannak a hibák Ungár Péter posztjában?

Péter, a kis aligátor a londoni állatkertben gondozójával

Elton John a CSZKA-Dinamó lab­da­rúgó mérkőzésen Moszk­vá­ban, Jorge Mario Bergoglio ér­sek - a későbbi Ferenc pápa Bue­nos Airesben és még sok ritka fotó.

Sarolta - a vadóc, de szeret­ni­való walesi hercegnő

Sarolta hercegnő, aki miatt Viktória királynő egyáltalán létezhetett és aki korai halálával az egész országot lesújtotta.

0