Ezt olvasta már?


Egyre több hibrid és egyre kevesebb benzines autót vásárolunk

Csökken az érdeklődés a dízelek iránti, továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik az eladási listát Magyarországon. Az első fél évben forgalomba helyezett 53 500 új autónak már 44 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral - közölte csütörtökön az MTI-vel a Jóautók.hu portál.

A közlemény szerint a tisztán benzinesek részaránya folyamatosan csökken, az első fél évben 39 százalék volt. Idén már csupán minden nyolcadik eladott új autó dízelhajtású, a részarányuk a csupán 12 százalék, míg 2020-ban még 20 százalék volt. Hangsúlyozták: a dízelautók visszaszorulásának trendje immár egy évtizede tart, ez idő alatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók között 46 százalékról 12 százalékra csökkent.

Eközben a teljesen elektromos autók részaránya elérte az 5 százalékot, az első fél évben 2918 új villanyautót értékesítettek. Három év alatt több mint a duplájára nőtt az eladások mennyisége. A tisztán elektromos hajtású autók tömeges terjedése továbbra is várat magára, a vásárlók egyelőre kivárnak - tették hozzá.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közlemény szerint úgy fogalmazott: "A képet jelentősen árnyalja, hogy a DataHouse statisztikáiban szereplő hibrid kategóriába sorolt autók több mint kétharmada mild hibrid jármű. Ezek nem alkalmasak önálló villanymotoros haladásra, csupán induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra a fékezés során nyert energiát hasznosítva."

A behozott használt autókról a Jóautók.hu azt közölte, hogy a benzinmotorral hajtott példányok részaránya az első fél évben 46 százalékot ért el. A dízelhajtású járművek aránya a két évvel korábbi 37 százalékos mélypontról mostanra 43 százalékra emelkedett vissza. Az ismét növekedésnek indult népszerűség oka, hogy ezek az autók jelentős diszkonttal érhetők el benzines társaikhoz képest a nyugati autópiacokon. Emellett a behozott autók idősebbek, és közöttük nagyobb arányban fordulnak elő a presztízsmárkák (Audi, BMW, Mercedes) nagyobb méretű, jobbára dízelmotorokkal ellátott modelljei - áll az elemzésben. Érdekességként említik, hogy a teljesen elektromos meghajtású használt autók behozatala mind darabszámban (2977), mind részarányban (6 százalék) túlszárnyalta az új villanyautókat.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Balesetet szenvedett és meghalt egy magyar kamionos Csehországban

Megcsúszott, majd egy román rendszámú kamionnal ütközött össze, mindkét sofőr életét vesztette a balesetben.

Orbán Viktor: Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség

A volt miniszterelnök röpiratot tett közzé, melyben a Fidesz választás előtti témáit igyekszik tovább vinni.

Érkezik a kánikula, jövő héten akár 35 fok is lehet

Vasárnap hidegfront érkezik záporokkal és zivatarokkal, amely átmeneti lehűlést és felfrissülést hoz a jövő hét elejére. A hűvösebb...

„Soha nem fogom elfelejteni” - Szandi szívbe markoló, 37 évvel ezelőtti közös emléke Fenyő Miklóssal és a lányával – fotó

Fenyő Miklós január 31-én bekövetkezett halála mélyen megrázta Szandit, aki egykori mentorát, felfedezőjét és zenei nevelőapját...

Kiderült, melyik országban folytatja a karrierjét Andrei Mangra: így csókolja a táncost a partnere – fotó

Andrei Mangra 2024 év vége óta nem tartózkodott huzamosabb ideig Magyarországon a rendőrségi ügyét követően. A TV2 sztárja a Dancing...

Pályára lép Brazília a vb-n, de van egy kis gond

A vádlisérüléssel bajlódó Neymar nem lép pályára Brazília első világbajnoki mérkőzésén.

Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál

A miniszterelnök szombati hatállyal felmentette tisztségéből a négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatóját.

Rá se ismerünk Tóth Gabira: teljesen más nő lett ettől a frizurától, és milyen jól áll neki

Az énekesnő pályafutása során már többször is bebizonyította, hogy nem fél a változástól.

Nem mindegy, mennyit használjuk a légkondicionálót – egy ventilátor tízszer kevesebbet fogyaszt

A nyári hőségben sokan automatikusan a légkondicionálóhoz nyúlnak, pedig egy spanyol villanyszerelő szerint van egy jóval olcsóbb...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0