Ezt olvasta már?


Egyszerű többséggel is dönthet a plakáttörvényről az Országyűlés

Egyszerű többséggel is megszavazhatja a politikai reklámok kihelyezésének szigorítását célzó úgynevezett plakáttörvény-javaslatot az Országgyűlés, miután a törvényalkotási bizottság egy ezt lehetővé tevő változtatást fogadott el pénteken, a javaslat parlamenti vitáját megelőzően.

Eszerint az előterjesztésnek már a címe is megváltozik, az a településkép védelméről szóló törvény módosításaként szerepel, mivel az államfő észrevételeinek kezelése érdekében a változtatás csak ezt a jogszabályt módosítja - olvasható az indokolásban.

Ez a jogszabály egészülne ki a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett szervezetekre vonatkozó különös szabályokkal. A változtatás kötelező listaáras plakáthely-beszerzést írna elő mindazoknak akik közvetlenül vagy közvetetten költségvetési támogatásban részesülnek.

Részletesebben azon szervekre vonatkozna, amelyeket nevesít a költségvetés, a büdzséből támogatásban részesülnek, valamint azon szervezetekre is, amelyek költségvetésből támogatott jogi személyektől kapnak forrást, utóbbiakra azonban csak akkor vonatkozna, ha teljes bevételük legalább fele származik a költségvetésből támogatott szervezettől.

A listaártól csupán az uniós nyílt eljárás szerint lefolytatott beszerzéssel, illetve a közbeszerzési törvény szerinti központi beszerző szerv által lefolytatott beszerzési eljárás során lehet eltérni.

A plakátkihelyezésről szóló szerződéseket a feleknek haladéktalanul el kell küldeniük az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi. Ha a szerződésátadás nem teljesül, akkor a hatóság két napon belül eltávolítja a plakátokat.

Mindez a járműveken elhelyezett hirdetésekre is vonatkozna.

A jogellenesen elhelyezett plakátokért 150 ezer forintos bírság szabható ki.

A korábban megkötött szerződések szerint július 15-ig helyezhetők ki plakátok.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lépne hatályba.

A testület kormánypárti többsége megszavazta az MSZP-nek tulajdonított módosító javaslatokat is, amelyek kétharmados támogatást igénylő passzusokat is tartalmaznak. Az erről szóló szavazáson a szocialista bizottsági tagok már nem voltak jelen, korábban kivonultak, mivel kijelentették: a dokumentumot nem kívánták módosító javaslatként beterjeszteni, az csupán, megfogalmazásuk szerint a korábban megtartott ötpárti egyeztetés tárgya volt.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Törőcsik Mari a nászéjszakája után azonnal a válás mellett döntött – Mi történhetett közte és titokzatos első férje között?

Törőcsik Mari mindig nyíltan beszélt házasságairól: gyakran emlegette Bodrogi Gyulát, akivel baráti szeretetben váltak el, és...

Elszabadultak az indulatok az X-Faktorban: Majka úgy kiosztotta Gáspár Lacit, hogy az kiviharzott a stúdióból

Elszabadultak az indulatok az X-Faktor legutóbbi adásának forgatásán: Majka és Gáspár Laci látványos szóváltása odáig fajult, hogy...

Szellemvonat járt Mátészalkánál, lezárták a sorompókat

A szakértők vizsgálják az eset körülményeit.

Kaotikus összecsapáson remekelt Nikola Jokics az NBA-ben

A Denver Nuggets 133–111-re legyőzte a Phoenix Suns-t az elmúlt éjszaka, Nikola Jokics pedig remekelt, és karrierje 166. tripla-dupláját...

Szomorú közlemény Liverpoolban; Szoboszlainak a kispadon kellene maradnia

Ezek voltak a Metropol legolvasottabb sportcikkei a héten.

Kiszedték a csavarokat Horváth Éva testéből: "Furcsa érzés, hogy mozgathatom a lábam."

Tavaly novemberben súlyos motorbalesetet szenvedett Balin az egykori szépségkirálynő, amely nyílt bokatöréssel és fertőzésekkel...

Kiderült, hogy mikor találkozhat végül egymással Trump és Putyin

Az amerikai elnök szombaton kijelentette, hogy addig nem akar találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amíg nem látja biztosnak, hogy...

E-cigi: kigyulladhat, de akár fel is robbanhat a zsebedben!

Sokan állnak át a hagyományos cigarettáról az elektronikus változatra, mit sem sejtve ennek veszélyeiről.

Gyógyszer helyett – egy 15 perces rutin is segíthet a gyomorégés ellen

A gyomorégés, amit sokan a mellkasban jelentkező égő érzésként írnak le, gyakori emésztési panasz, és bár a legtöbben azonnal...

Magyar Péter és Orbán Viktor után Dobrev Klára is országjárásra indul

A Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap bemutatta a párt új programját. 

0

Sport

A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját

Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira

Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.

Több mint hatvanmillió forinttól fosztják meg Kós Hubertet a szenzációs tarolása után

Hiába úszott világcsúcsokat és végzett a pontverseny élén, olimpiai bajnokunk elesik a pénzjutalomtól.

Anglia ítéletet mondott: Szalah a zseniális gólja után is Szoboszlai árnyékában

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után

Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.

Kerkez Milos nem teszi zsebre, amit az első liverpooli gólja után kapott Angliában

Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után

A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.

0
0

Bulvár

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint

Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po

Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól

A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.

Elkezdett kinyílni a cigány skatulya

A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.

CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni

Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját

Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.

Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki

Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.

A világ legcsendesebb rákja: elveszi az erődet, mielőtt észrevennéd, hogy az életedet veszi el

A hasnyálmirigyrák az egyik legcsendesebb, de legpusztítóbb betegség: hosszú ideig nem okoz látványos tüneteket, miközben lassan elveszi az ember erejét, étvágyát, majd az életét is. A statisztikák szerint a legt

0