Ezt olvasta már?


Elfogták a pécsi trafikot kirabló tamási férfit (videó az elfogásról!)

A férfi ez év március 24-én 18 óra 40 perc körül Pécsett, a Petőfi utcában bement egy dohányboltba, ahol egy késsel a kezében a bevételt követelte az eladótól. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki.

A rendőrök a rablásnál használt kést, valamint az elkövető felsőruházatát a helyszín közelében egy szemeteskukában megtalálták, és lefoglalták.

Beazonosítását követően a rendőrök április 10-én este a lakásán elfogták a rablással gyanúsítható 21 éves tamási férfit. Előállították a Pécsi Rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként. A lakásban megtartott kutatás alkalmával a nyomozók egy tetőtéri szoba falán több olyan kézzel írt papírlapot is találtak, amelyek tartalma egyértelműen arra utalt, hogy a férfi Pécs területén további bűncselekményeket akart elkövetni.

A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását. Ellene felfegyverkezve elkövetett rablás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság – számolt be az ügy fejleményeiről a police.hu.

 

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ázsia Expressz: mindenki őket várta, de most jött a hidegzuhany

A legendás duó tiszta vizet öntött a pohárba: idén biztosan nem láthatjuk őket a műsorban. A jövő hónapban már Bolíviában és...

Súlyos közúti baleset történt Baranyában, sorra érkeztek a helyszínre a mentők

Egy kisbusz belehajtott egy munkagödörbe, minden utas megsérült, többen súlyosan.

Zsiday: Trump „iráni kalandja” hatalmas veszélybe sodorta a világgazdaságot

A gazdasági elemző szerint az amerikai elnök elszámolta magát Iránban, csakúgy, mint Hitler a Szovjetunióban és Putyin Ukrajnában.

„Harminckét éve vagyok Orbán katonája; ő a legjobb politikus egész Európában” – a Békemeneten jártunk

A Szeretlek Magyarország riportjában megszólaló Fidesz-szimpatizánsok szerint egyértelmű, hogy ha Magyar Péter nyerne a választáson, az...

A 2026-os Oscar-gála legszebb beauty-pillanatai

A 2026-os Oscar-gála vörös szőnyege nemcsak a ruhákról, hanem a látványos beauty-trendekről is szólt. A sztárok idén a klasszikus...

Itt lehet az áttörés: átjutott egy tartályhajó a Hormuzi-szoroson

Ismét megindulhatott a tartályhajók forgalma a Hormuzi-szorosban, miután hetekig alig haladt át hajó a stratégiai fontosságú vízi úton....

Riadó! Két órán belül két erős földrengés rázta meg a térséget

Rövid időn belül kétszer is megmozdult a föld a Földközi-tenger térségében. A katasztrófavédelem adatai szerint alig két óra...

Akár egy hónapot is késhet a gyorsvasúti tender első eredményhirdetése

A kiértékelés időigénye mellett a potenciális hiánypótlások miatt van csúszás. Úgy hírlik, magyar főpályázó nincs is, csak nagy...

Donald Trump gyakorlatilag megzsarolta a NATO-t az iráni háborúval

Az amerikai elnök azt követeli, hogy az észak-atlanti szövetség vegyen részt az Irán elleni háborújában, legalábbis, ami a lezárt...

Fontos változás a parkolásban Magyarországon, ez mindenkit érint

Március 16-án megszűnt a mobilparkolások után eddig felszámított kényelmi díj Magyarországon. A változással milliárdok maradhatnak az...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához

A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek

Legfrissebb fotógalériánkban mutatjuk, hogyan vonulnak az Andrássy úton és az Oktogonon át a Tisza és Magyar Péter szimpatizánsai.

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0